Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - Simon Attila: Adalékok Pozsony történetéhez. Pozsony kérdése az 1938-as magyar-csehszlovák határvita során VI/1455
1468 SIMON ATTILA Ezekben a napokban — bár ez a müncheni válság egészére érvényes — az Egyesült Magyar Párt és különösen Esterházy több ízben is mérséklőén lépett fel, higgadt és megfontolt magatartásra intve a magyar lakosságot. Ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy ő már tudta, amit az utca embere nem, hogy a komáromi tárgyalások utáni diplomáciai egyeztetések során még tovább csökkent annak a lehetősége, hogy a szlovák fővárost is Magyarországhoz csatolják. A volt miniszterelnök, Darányi Kálmán október 14-i berlini tárgyalásai során a Ribbentrop német külügyminiszterrel ismertetett második — az elsőhöz képest Imrédy által telefonon módosított — magyar javaslatban ugyanis a Pozsonyra és Nyitrára való közvetlen magyar igény már nem szerepelt.5 1 így a következő napokban a tárgyalások alapjául szolgáló ún. „Darányi-terv" már Pozsony Szlovákiában hagyásával számolt, noha a magyar fél az utolsó cseh-szlovák javaslatra adott október 24-i válaszában azt kérte, hogy Pozsonyról külön tárgyaláson szülessen döntés. Miközben úgy látszott, hogy Budapest viszonylag könnyen belenyugszik Pozsony „elvesztésébe", a pozsonyi magyarok ezt sokkal nehezebben vették tudomásul, s a magyar kormány ezzel kapcsolatos magatartása heves vitákat váltott ki az Egyesült Párton belül is. Ez az elégedetlenség szülhette meg azt a memorandumot, amelyet október 22-én keletkezett, és amely racionális és érzelmi érvek elegye által kívánt a magyar döntéshozókra nyomást gyakorolni Pozsony visszaszerzése ügyében.52 Noha a javaslat szerzője nincs megnevezve, a szövegben található információk alapján úgy véljük, hogy az, az EMP pozsonyi erős embere, Jabloniczky János lehetett. Az látható, hogy Jabloniczky-féle memorandum a Pozsonyról folyó budapesti viták ismeretében született, így jó támpontot nyújt annak megfejtéséhez, milyen érvek játszhattak közre abban, hogy a magyar diplomácia végül engedett a német nyomásnak a város ügyében. A koronázó város visszacsatolásával szembeni érveket, a húsz év kisebbségi tapasztalataiból látszólag semmit sem okuló, és a Pozsonyról csupán mint magyar városról gondolkodni tudó Jabloniczky két csoportba sorolta: az etnikai illetve a gazdasági jellegű ellenérvek kategóriájába. Mint a tanulmányból kiderül, a budapesti kétségek okait részben a pozsonyi magyarság egyre csökkenő aránya, valamint a „36 ezer vad német nemzeti lobogású hitlerista" Magyarországhoz kerülése kapcsán a magyar-német viszonyban várhatóan felmerülő problémák okozták. A szerző szerint azonban ezek a félelmek alaptalanok, mivel a magyarság számát az 1930-as népszámlálás pontatlanul mérte fel, másrészt a pozsonyi németek nagyobbik része továbbra is magyar érzelmű. Jabloniczky nem tartotta döntőnek a cseh és szlovák lakosság 1930-ban kimutatott többségét sem, mivel szerinte, abban az esetben, ha Pozsony visszakerülne Magyarországhoz, a cseheknek, szlovákoknak, zsidóknak gyors elvándorlása indulna meg, miközben egy nagymérvű magyar bevándorlás kezdődhetne, amely által „belátható rövid időn belül külön irányítás nélkül is a magyar elem szerezné meg az aránylagos többséget Pozsonyban,"5 3 51 Ádám Magda: Magyarország és a kisantant a harmincas években. Budapest 1968. 314. 52 MOL, K-63, 65. cs. 7/7. t. 4189/pol. 1938. Információ Pozsony visszacsatolásának kérdéséhez. 53 Uo.
