Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - Tefner Zoltán: Ugron István és a német külpolitika 1918 áprilisában-májusában VI/1417
UGRÓN ISTVÁN ÉS A NÉMET KÜLPOLITIKA 1918 TAVASZÁN 1439 Az április 17-i és 19-i táviratokból egy, az addigiakban már többször felbukkant elem is megjelent, a lengyel trón Habsburgok által történő betöltése. A németek ugyanis, amikor 1916-ban nyíltan szakítottak az ausztropolonista megoldással, meghirdették a sajátos német expanzív célokat szolgáló úgynevezett „Kandidatenlösungot", azaz Jelöltállításos megoldást", ami abban állt, hogy a németek közölik a lengyelekkel két általuk is elfogadott trónjelölt nevét, és a lengyeleknek e kettő közül kell megválasztaniuk a királyt. Az engedékeny és jogilag méltányos osztrák-magyar változat szerint semmi olyan rendszert nem szabad bevezetni a királykérdésben, amely korlátozná a lengyel nemzet szabad akaratát. Bár azt természetesnek vették, hogy az ausztropolonista megoldás esetén a lengyelek egy Habsburg főherceget választanak majd. Erre egyébként minden esély fennállt, hiszen voltak alkalmas jelöltek. Ilyen volt a lengyelek körében nagyon népszerű Károly István főherceg. A Habsburgok tescheni ágából származott, unokája volt Károly főhercegnek, az asperni győzőnek, s fivére Frigyes főhercegnek, a monarchia első világháborús hadsereg-főparancsnokának. Károly a Tescheni Hercegségben Galícia és Teschen határán fekvő hatalmas kiterjedésű, mintegy 53 ezer hektáros saybusch-i (lengyelül Zywiec) uradalomban telepedett le családjával. A Habsburgok egyik legtehetségesebb tagjaként tartja számon az utókor, tengerészeti szakértőként is ismeri a tudományos világ. 1912-ben tengernaggyá nevezték ki. Támogatta a tudományt és a művészeteket, ő maga szépen zongorázott. A lengyelek szerették, s ő is a lengyeleket. Nagy szerepet játszott a lengyel ipar fejlesztésében, ő alapította többek között a zywieci sörgyárat. Volt azonban Károly István jelölésének több hibája is. Elsősorban az, hogy a lengyel királyi címre maga az osztrák-magyar uralkodó, IV Károly is aspirált, azon megfontolás alapján, hogy a Kandidatenlösung által kínált nagyon laza függést a perszonálunió intézményével erősíteni lehessen. IV Károly lengyel királysága garanciát kínált volna arra, hogy egyrészt az Osztrák-Magyar Monarchia a távolabbi jövőben sem veszíti el befolyását Lengyelország felett, másrészt pedig biztosítékot nyújtott volna arra is, hogy Galícia nem szakad el a Monarchiától, és nem csatlakozik az új Lengyel Királysághoz. A németek érdekei pontosan IV Károly érdekei ellen szóltak: minél lazábbak a szálak a dunai monarchia és Lengyelország között, annál jobb. A németek támogatni kezdték Károly István jelöltségét: ha már Habsburg, legyen Károly István, s ne IV Károly. Friedrich Larisch-Mönnich, a berlini osztrák-magyar nagykövetség tanácsosának egyik számjeltávirata szerint76 ebben a konstrukcióban Károly Istvánnak még a pángermánok között is jókora esélye volt. Az ausztopolonista megoldásnak, s vele együtt IV Károly jelöltségének viszont semmi. Károly István főherceg azért is alkalmas trónjelölt lett volna, mert a német politikusokkal is jó kapcsolatokat ápolt. De a konstrukció, amelyben el kellett volna vállalnia a megbízatást, szöges ellentétben állt Habsburg mivoltával. Ez a konstrukció ugyanis azon túl, hogy bábkirálynak kellett volna lennie a németek kezében, Galícia biztos elvesztésével is együtt járt volna, s egy öntudatos Habsburg 76 Larisch-Mönnich számjeltávirata Buriánnak, 1918. április 19.HHStA. PA. I. Karton 1015. 7: Verhandlungen über das polnische Problem 1918 IVIX.
