Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Vitári Zsolt: Európai összefogás a bolsevizmus ellen. A Hitlerjugend külföldi kapcsolatai a világháború idején VI/1359
1394 VITÁRI ZSOLT Führering) a szervezet vezetőségéből és a munkaközösségek elnökeiből tevődött össze.123 A megnyitón az ifjúsági vezetők nyilatkozatokat olvastak fel. Béldy deklarációjában kiemelte, hogy az európai ifjúság építő munkájából a magyar ifjúság is követeli részét, amely egységesen Béldy mögött áll. Örömét fejezte ki az ifjúság nevében, hogy más országok ifjúságaival dolgozhat együtt. Beszélt a bolsevizmusról mint minden európai kultúra és a keresztény alapokon nyugvó európai nemzetek lerombolójáról, és az ez ellen való küzdelemben az ifjúság keresztény erkölcsi nevelésének elengedhetetlen mivoltát hangsúlyozta. Ezeket a magyar ifjúság számára, már évszázadok óta fontos örökséget képező értékeket Béldy szerint meg kellett menteni, mert csak ezen alapulhatott Európa jövőbeni békéje és boldogulása. A bolsevizmus elleni harcban az ifjúságnak mélyen magáévá kell tennie három alapértéket: a hazaszeretetet, a keresztény erkölcs elfogadását és a családi értékek magasztalását. A hazaszeretet, a saját nemzetért való minden áldozat vállalása mellett más nemzetek tisztelete is fontos tényező - hangzott Béldy állásfoglalása.12 4 A Béldy által felolvasott deklaráció szövegét a németek már pár héttel korábban kézhez kapták, s nem emeltek kifogást annak német részről bizonyára merésznek ható, a keresztény etikát erősen kihangsúlyozó tartalma ellen. Béldy szerint feltűnést, „de általában közmegnyugvást keltett egyúttal, mert ily deklarációt csak a magyar delegáció hozhatott a plénum elé". Béldy szerint nagy hatása volt beszédének, és úgy vélte, hogy a következő évi római ülés erősen a keresztény etika jegyében telik majd. Ricci záróbeszédében kiemelte a Rüdiger, Pilar Primo de Rivera és az olasz női ifjúsági vezető Dr. Testa vezette, az épületek és utazások (Bauten und Fahrten) bizottságot Möekel (magyar tagja Gulyás Kálmán mérnök), az olasz Selani (Vidussoni helyettese) a sajtó, film és rádió bizottságot (magyar tagja: Major István alezredes), az olasz Bonamici (Vidussoni helyettese) a vezetőnevelést (magyar tag: Lászlóffy László alezredes), a belga dr. Lehembre az ifjúsági egészséggondozást (magyar tagja: dr. Nagypataky Gy. orvos-őrnagy), a dán Jensen a szabadidő-alakítást (magyar tag: dr. Ferenczy Emil tn. Előadó), a finn Louhivuori pedig az etikai nevelést (magyar tag: P Tarcsafalvy L. szkv. Táb. Föleik.). A holland van Geelkerken a kultúra és művészet (magyar tag: Kolozyváry Béla tn. tan.), a norvég Axel Stang miniszter a vidékszolgálat (magyar tag: Tódor Kálmán ea.) vezette. 123 Rede Baidur von Schirachs auf dem Kongress des „Europäischen Jugendverbandes". DZ, 16. September 1942, 5.; Buddrus, Totale Erziehung, i. m. 793.; Az Európai Ifjúsági Szövetség munkaközösségeinek szervezete. Jelentés a Wienben 1942. IX. 14-től IX. 18-ig megtartott Európai Ifjúsági Szövetségi kongresszusról - MOL, K 66, 3(5)64. es., K 66-1942-III-9.; Der Europäische Jugendverband in Wien gegründet, VB, 15. September 1942 (BArch, R 43 II/522a, 39.); Buddrus, Totale Erziehung, i. m. 792.; Der Europäische Jugendverband. Das Junge Deutschland, 1942/10., 10. sz., 284-286. A nagy vezetőtanácsba (Großer Führerrat) beválasztották Béldyt mint a Vatikán és a finn vezetőt mint az evangélikus egyház képviselőjét. Ténylegesen arról volt szó, hogy a finn vezető evangélikus lelkész volt, Béldy pedig a Vatikán egyik magyarországi megbízottja, így a két vezető részvétele és a hozzájuk csatlakozó valláserkölcsileg érzékeny országok miatt az etikai munkaközösség valóban keresztény értékeken nyugvó deklarációt készített. Schaar, i. m. 329.; Ld. még Buddrus, Totale Erziehung, i. m. 792, 795. A megjelent delegációvezetők szinte mindegyike rendelkezett valamilyen háborús kitüntetéssel. Schalburg első számú dán ifjúsági vezető, és a belga Rex-ifjúság vezetője, John Hagemas viszont a találkozót megelőzően életüket vesztették, az előbbi az Ilmenseenél, a másik a keleti fronton. Buddrus, Totale Erziehung, i. m. 793. 124 Erklärung bei der Eröffnung des Europäischen Jugendverbandes. Jelentés a Wienben 1942. IX. 14-től IX. 18-ig megtartott Európai Ifjúsági Szövetségi kongresszusról - MOL, K 66, 3(5)64. cs., K 66-1942-III-9.