Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Vitári Zsolt: Európai összefogás a bolsevizmus ellen. A Hitlerjugend külföldi kapcsolatai a világháború idején VI/1359
A HITLER-JUGEND KÜLFÖLDI KAPCSOLATAI 1395 magyar delegáció vezetőjének személyét, és a magyar hadsereget „minden háborúból győztesen visszatérőnek" nevezte.12 5 Eddig a magyar szereplés nem adott okot panaszra, a szomszéd országokkal fennálló nem harmonikus viszony azonban Bécsben is kiütközött. A magyar fél túlérzékenységét mutatta, hogy olyan esetekben is a szomszédos országok akcióját, illetve magyarellenes hangulatot vélt felfedezni, amikor arra nem volt ok. A követség által a magyar delegáció mellé kiküldött kultúrelőadó tudni vélte, és magyarellenes lépésnek tekintette azt, hogy arra kérték Béldyt, rövidítse le beszédét, s hagyja ki annak a keresztény erkölcsre és vallásra vonatkozó részeit. Ezzel szemben a valóságban Béldy valóban eleget tett a technikai okból kért rövidítésnek, míg a másik pont nem is szerepelt a kérésben. Buócz attasé — tovább kombinálva — annak tudta be a rendezők azon kérését, hogy mindenki anyanyelvén tartsa meg beszédét, hogy ne értsék Béldy beszédének kifogásolt részeit. Valójában a rendezők csak erősíteni kívánták a nemzetek önállóságának látszatát, s kizárólag a német fennhatóság alatt élő ifjúságokat (norvégok, dánok, flamandok és hollandok) kötelezték a német nyelv használatára. Béldy beszédének ominózus része viszont valóban nagy elismerést váltott ki elsősorban a spanyol, majd az olasz, a finn, a bolgár és a holland delegáció tagjaiból.126 Béldy kiemelte, hogy Schirach több ízben nyilvánította ki megbecsülését a magyar nemzet iránt, a résztvevők bemutatásában kiemelte a magyar vezetőt. Béldy felszólalását a kongresszuson nem sablonszerűén, hanem baráti gesztussal jelentette be („Most vitéz Béldy Alajos tábornagy, Magyarország képviselője beszél, aki hozzánk igen közel áll. ") A megnyitó utáni fogadáson Schirach kiemelten sokat foglalkozott Béldyvel, és személyesen kérte fel, hogy az európai szellemi élet vezető férflainak rendezvényén a tudományos akadémián az első előadások alatt elnököljön.12 7 Az incidenseket leszámítva a magyar fél elégedetten adott hangot annak a kitüntetett bánásmódnak, amelyet a magyar küldöttség, s különösen Béldy altábornaggyal szemben tanúsítottak. Nyilván politikai szándékok játszottak ebben szerepet, így például a magyar hadsereg bevetése, az SS-toborzás, a Kállay kormány visszafordítása német irányba stb. Külön elégedettséggel töltötte el a magyar diplomáciát, hogy az Európai Ifjúsági Szövetség munkabizottságai közül Béldy elnökletére bízták az egyik legfontosabb munkabizottságot, az elő-125 Jelentés a Wienben 1942. IX. 14-től IX. 18-ig megtartott Európai Ifjúsági Szövetségi kongresszusról - MOL, K 66, 3(5)64. es., K 66-1942-III-9. 126 Béldy Szinyei-Merse Jenő VKM-nek, 1942. november 26. - MOL, K 63, 204. cs., 21/7. II; Magyar Királyi Követség Kállay Miklós miniszterelnöknek, Berlin, 1942. szeptember 26. - MOL, K 63, 204. cs., 21/7. II, Jelentés a Wienben 1942. IX. 14-től IX. 18-ig megtartott Európai Ifjúsági Szövetségi kongresszusról - MOL, K 66, 3(5)64. es., K 66-1942-III-9. 127 Dr. vitéz Van der Venne kir. főkonzul a miniszterelnöknek, 1942. szeptember 18. - MOL, K 63, 204. cs., 21/7. t.; MOL K 66, 3(5)64. es., K 66-1942-III-9; Magyar Királyi Követség Kállay Miklós miniszterelnöknek, Berlin, 1942. szeptember 26. - MOL, K 63, 204. cs., 21/7. II.; Der ungarische Staatsjugendführer in Wien. Neues Wiener Tagblatt, 1942. szeptember 13. (MOL K 66, 3(5)64. es., K 66-1942-III-9.); Jelentés a Wienben 1942. IX. 14-től IX. 18-ig megtartott Európai Ifjúsági Szövetségi kongresszusról - MOL, K 66, 3(5)64. es., K 66-1942-III-9.