Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Vitári Zsolt: Európai összefogás a bolsevizmus ellen. A Hitlerjugend külföldi kapcsolatai a világháború idején VI/1359
A HITLER-JUGEND KÜLFÖLDI KAPCSOLATAI 1393 nézve célként fogalmazta meg, hogy a szervezet évente egyszer összeüljön, s 1943-ra olasz helyszínt javasolt, később pedig a jelentkezések alapján az elnökség döntötte volna el a további helyszíneket. A szövetség munkaközösségei az elnökség egyetértésével azonban önálló üléseket is tarthattak.119 Axmann a találkozót leginkább az európai ifjúsági együttműködés fejlesztésére, az európai ifjúság háborús erőfeszítéseinek fokozására, az európai népek hangulatának ifjúság általi befolyásolására és a Germán Ifjúság köréből önkéntes kötelék felállítására látta alkalmasnak, s mindemellett megmutathatta a külpolitika e találkozót ellenző irányítóinak, hogy a HJ külügyi tevékenysége is hasznot hozhat.120 Thomas Mann BBC-ben az alapítással kapcsolatban elhangzott rádióbeszédében kifejtette, hogy az alapításnak nagyszerű ünnepségnek kellett volna lennie Sztálingrád bevétele alkalmából. Schirach beszédét egyenesen hülyeségnek és szemtelenségek nevezte, s utalt rá, hogy a nácik a kultúrát védelmezők nevében keleten éppen nem sokkal korábban verték szét a Csajkovszkij- és a Gogol-múzeumot.121 Az alapítóülésen a kongresszus Schirach javaslatára egyhangúlag elnökké választotta Artúr Axmann német birodalmi ifjúságvezetőt és Vidussoni olasz ifjúsági vezetőt. A két elnök tragikus hasonlósága volt, hogy mindketten elvesztették jobb karjukat a háborúban (előbbi a keleti fronton, a másik a spanyol polgárháborúban). Az állandó elnökséggel Renato Ricci olasz korporációs minisztert, egykori ifjúsági vezetőt bízták meg. Az ülésen a szövetség két elnökénekjavaslatára Baldur von Schirachot és Renato Riccit az ifjúság érdekében kifejtett tevékenységük méltatásaként tiszteletbeli elnöknek választották. Ezután került sor a munkabizottságok elnökeinek megválasztására. Minden résztvevő országnak jutott legalább egy bizottság: a sporttal foglalkozó bizottságot Tschammer und Osten birodalmi sportvezető (magyar tagja Bakay Árpád alezredes) vezette. A népiség és hagyomány (Volks- und Brauchtum) bizottságát Macek, a szlovák Hlinka-Ifjúság vezetője (magyar tag: Hübbner József népm. titkár) irányította. Az előkatonai képzés bizottságának élére vitéz Béldy Alajos került. A Béldy-féle bizottság magyar tagja Kudriczy volt. Iliescu román tábornok az ifjúság iskolai nevelése (magyar tag: dr. Saád Ferenc, szakszóig, őrnagy) bizottság élén állt. A szociális segítségnyújtás bizottságát Pilar Primo de Rivera irányította, magyar tagja pedig Szalay Lajos alezredes volt. A bizottságok vezetői tisztségei 3 évig voltak érvényesek.122 A Nagy Vezetőtanács (Großer 119 Europa ist mehr als ein Kontinent. Ansprache des Reichsleiters Baldur von Schirach in der Stunde der Begründung des Europäischen Jugendverbandes in Wien am 14. September 1942.; Die Rede Schirachs an die Jugend Europas. VB (Wien), 15. September 1942 (MOL, K 63, 204. es., 21/7. t., 6956/1942. melléklete); K 66, 3(5)64. es., K 66-1942-III-9.; Taege: Die Hitler-Jugend, 83-84.; Bericht über die Gründung eines Europäischen Jugendverbandes als Zusammenfassung faschistischer Jugendorgansiationen in Europa, 14. September 1942. In: Jahnke-Buddrus, i. m. 355-357. 120 Schaar, i. m. 404. 121 Rundfunkansprahce von Thomas Mann über BBC London anlässlich der Gründung des Europäischen Jugendverbandes, 24. Oktober 1942. In: Jahnke - Buddrus, i. m. 446-447. 122 Az ifjúsági és jogi bizottságot a bolgár Klecskov (magyar tag: dr. Emődy István min.o.tan.), ifjúság szakmai nevelésének bizottságát a horvát Prof. Dr. Orsanic (magyar tag: dr. Szeghalmy L. IPOK titk.), az „Ifjúság és család" munkabizottságot a spanyol Elola, a női ifjúság munkacsoportot