Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Vitári Zsolt: Európai összefogás a bolsevizmus ellen. A Hitlerjugend külföldi kapcsolatai a világháború idején VI/1359
1392 VITÁRI ZSOLT példamutatása mellett felnőve sem kenyérrel, sem munkával nem rendelkezett. Roosevelttel mint kapitalista háborús bűnössel szemben tehát az európai népek zárt ifjúságai az új nemzeti és szociális rend eszméjét helyezte szembe, amely nem ismert osztálykülönbségeket, hanem származástól függetlenül egyenrangúságot hozott minden ifjú számára. Ennek az eszmének a közös európai hordozója csak az újonnan megalapított Európai Ifjúsági Szövetség lehetett, így az első naptól kezdve újfajta fegyvert jelent a háborúban. A szeptember 4-i nyilatkozatot követően Schirach most már tehát a teljes kongresszussal, s Európa ifjúsági szervezeteinek támogatásával utasíthatta vissza a Roosevelt által terjesztett eszméket.117 Az Európai Ifjúsági Szövetség Schirach szerint a nemzetek Európájának olyan közössége, amely messzemenőkig figyelembe veszi a nemzeti sajátságokat, s nem akar minden országra egységes rendet és elveket kényszeríteni, mint a cserkészmozgalom. Schirach véleménye alapján csak ez jelenthetett garanciát arra, hogy a szövetség teljesíthesse politikai és nevelési feladatait. A szövetség legfőbb deklarált feladata az európai összetartozás tudatának erősítése volt az ifjú generációban, amely az európai ifjúságok munkaközösségeként az egyes tagok életébe való beavatkozás nélkül dolgozik. A szövetség a világ legnagyobb ifjúsági szervezeteként feladata teljesítésekor abból a gondolatból indult ki, hogy „a nemzet, az otthoni szülői ház és a nemzeti ifjúsági közösség az ifjúság döntő nevelési élményeit jelentik". A nyugati hatalmak, és különösen Roosevelt által elindított háború az eszmei sorstársakat azonban már rég fegyverbarátokká is tette: „Azok a nevelési ideálok, amelyek lelkesítik közösségünket, vérrel pecsételtettek meg. " Schirach kifejtette, hogy a szervezeti felépítésben nem a demokrácia elvei érvényesülnek, mert minden ország egyenrangú, függetlenül attól, hogy mekkora lakosságot és ifjúságot képvisel.118 Utalt rá, hogy a szövetség munkabizottságait más-más országok vezetik, amelyek az adott területen a legjelentősebb munkát tudhatták már addig is maguk mögött. A tagok látszat egynerangúsága mellett a szervezet vezetését a tagok egyetértésével Németország és Olaszország vette át. Schirach a jövőre 117 Europa ist mehr als ein Kontinent. Ansprache des Reichsleiters Baidur von Schirach in der Stunde der Begründung des Europäischen Jugendverbandes in Wien am 14. September 1942.; Die Rede Schirachs an die Jugend Europas. VB (Wien), 15. September 1942 (MOL, K 63, 204. es., 21/7. t., 6956/1942. melléklete); K 66, 3(5)64. es., K 66-1942-III-9.; Herbert Taege: Die Hitler-Jugend. Geschichte einer betrogenen Generation. Leopold Stocker Verlag, Gratz 2002. 83-84.; Bericht über die Gründung eines Europäischen Jugendverbandes als Zusammenfassung faschistischer Jugendorgansiationen in Europa, 14. September 1942. In: Karl-Heinz Jahnke-Michael Buddrus: Deutsche Jugend 1933-1945. VSA Verlag, Hamburg, 1989. 355-357.; Fernschreiben (G-Schreiber) Luther, 5. September 1942 - PAAA, R 27651, 20.; Neutrale Jugend? Münchener Neueste Nachrichten, 29. September 1942 (BArch, NS 5/VI/427, 196.) 118 Europa ist mehr als ein Kontinent. Ansprache des Reichsleiters Baidur von Schirach in der Stunde der Begründung des Europäischen Jugendverbandes in Wien am 14. September 1942.; Die Rede Schirachs an die Jugend Europas. VB (Wien), 15. September 1942 (MOL, K 63, 204. es., 21/7. t., 6956/1942. melléklete); K 66, 3(5)64. es., K 66-1942-III-9.; Taege: Die Hitler-Jugend, 83-84.; Bericht über die Gründung eines Europäischen Jugendverbandes als Zusammenfassung faschistischer Jugendorgansiationen in Europa, 14. September 1942. In: Jahnke-Buddrus, i. m. 355-357.; Bekenntnis der Jugend zum Neuen Europa. Die Hitler-Jugend im Kriege, 21. Bericht, 1942. október, 8-9.; Das Gesicht des jungen Europa. Südostdeutsche Rundschau, 1943/1. sz.