Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Britz Pál: A bukás után. Barcza György hazai életének kezdete - és annak előtörténete VI/1325
BARCZA GYÖRGY HAZAI ÉLETÉNEK KEZDETE 1353 ahogy volt" emlékező ugyanő, de immáron már memoárszerző elbeszélése közötti egybeeséseket, különbségeket, helyenként (vaskosságuk ellenére is bizony éppen nem egyszerűen, éppen nagyon sok ismeretet, idegőrlő körültekintést igénylő munkával) kimutatható súlyos eltéréseket. Amint azt Barcza György esetében is tettük. A valóságban hosszú volt az út, amíg a korabeli magyar külpolitikát híven szolgáló Barcza Györgynél betelt a pohár, s Bárdossy Lászlóval történt 1941. május eleji találkozójukon úgy beszélt felettesével, amiben annak „aligha lehetett öröme". Mert akkor már valóban eldöntötte, hogy nem marad a szolgálatban, visszavonul. A döntése azonban messze nem azzal a határozottsággal történt, ahogy az emlékiratban tükröződik. És az emberi sorsok megpróbáltatásai iránt valamelyest empátiát érző történész ezt teljes mértékben megérti. Ám megértése nem vezethet oda, hogy ne mondja el, az emlékiratíró ez esetben (is) csupán ígéri, de nem valósítja meg a hiteles elbeszélést. Bizony számos esetben csalfa egeket fest. ... és a valódi összefoglaló jelentés Választott témánkban a dolgok csak akkor zökkennek a maguk helyére, ha befejezésképpen végre alaposan szemügyre vesszük azt az 1941. májusi 8-i jelentést, amely valóban arról nyújt képet, hogy a hazájába visszatért, s egyben a szolgálattól búcsút intő, de mindeközben a hatalma teljében lévő miniszterelnökkülügyminiszternekjelentő Barcza György miképpen is összegzi angliai tapasztalatait. Egyben arra is feleletet keresünk, vajon ebben a jelentésben a volt londoni követ mennyiben van összhangban részletesen taglalt január 28-i jelentésével, s vajon reflektál-e ebben Bárdossy László brit külpolitikát szenvedélyesen bíráló, s ezzel együtt követét is kritizáló március 12-i dokumentumára? A négy fő fejezetre tagolt jelentés első része a hadi-, a második a belpolitikai, a harmadik a gazdasági, a negyedik pedig a külpolitikai helyzettel foglalkozik, hogy azután végső következtetéseit szintén négy pontban foglalja össze. Az első fejezetben Barcza igen pontosan írja, hogy invázió lehetőségéről „beavatottabb körök" azon a véleményen vannak, hogy arra nem kerül sor. Mert rendkívül kockázatos vállalkozás lenne, s esetleges kudarca „az ellenfél tekintélyén olyan végzetes csorbát ejtene, melyet egy diktatúra alig viselhetne el."97 Minden bizonnyal a korábban kapott kritikától inspirálva Barcza az angol haderőről szóló értesüléseit annak előre bocsátásával kezdi, hogy e tekintetben „természetesen egy külföldi, különösen pedig tengelyhatalmi követnek rendkívül nehéz és kényes dolog volt megbízható információkat beszereznie". És azt is leszögezi, hogy mondandója „sok oldalról lekontrollált" értesüléseken nyugszik. Ezek szerint Angliának két milliós tényleges hadereje van, amelyet az ún. 97 DIMK y 779. sz., 1100. - A legsemlegesebb fogalmazásra törekedve Barcza a németeket nem nevezi meg nevükön, őket egyszerűen „ellenfélnek" mondja.
