Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - A Muraközi uradalom gazdasága és társadalma a 17-18. században. Válogatott források (Ism.: Végh Ferenc) V/1316

TÖRTÉNETI IRODALOM 1317 mutatva a jövőbeni vállalkozásokhoz is. Az igényes kiállítású kötet megjelenése azért is örömmel tölti el a korszak kutatóját, mivel az egy, a trianoni döntés értelmében határainkon kívül került térség jobb megismeréséhez járulhat hozzá. Mint közismert, az 1920-ban elcsatolt területek kutatása az elmúlt évtizedekben ideológiai és objektív okokból kifolyólag akadályokba ütközött, aminek következményeként tudásunk ezen térségekre vonatkozóan meglehetősen hézagos. Derűlátásra ad viszont okot, hogy a közép-európai államokban lezajlott rendszerváltozásokat követően felnövekvő történészgeneráció mindinkább feladatának tekinti e területek 1918 előtti történelmének kutatását. A határokon átívelő kutatási együttműködésre is egyre több pozitív példa kínálkozik, különösen magyar-horvát viszonylatban. A közös múlt kutatásához nyújthat kiváló terepet az egykor Zala megyében fekvő Muraköz kora újkori története, elsődlegesen a birtokos családok, különösképpen a Zrínyiek személyén keresztül, akik Magyar- és Horvátország arisztokráciájában egyaránt előkelő helyet foglaltak el. A Dráva és a Mura, valamint Stájerország által közrefogott Muraköz sajátos fejlődésében döntő szerepet játszott a körülmény, hogy a kora újkorban a folyamköz egésze arisztokrata családok birtokát képezte, ami egyfajta területenkívüliséget kölcsönzött a tájegységnek. Mint a kötet bevezető tanulmányából megtudhatjuk, a muraközi birtoktest 1546-ban került a Habsburg-ház szolgálatában gyorsan emelkedő, a monarchia arisztokráciájának köreibe is befogadást nyert Zrínyi család kezére. Az Adriától a Mura mellékig legyezőszerűen húzódó családi birtokállomány legértékesebb uradalma, mondhatni ékköve, éppen a muraközi volt. A magyar-horvát grófi família törökkoron átívelő birtoklástörténetének egyfelől Zrínyi Péter kivégzése (1671), másrészt Zrínyi Ádám örökösök hátrahagyása nélküli katonahalála (1691) vetett véget. A Magyar, utóbb a Grazi Kamara átmeneti igazgatását követően 1720-tól a cseh felmenőkkel is rendelkező német Althan család, 1791-től pedig egészen 1945-ig a szlavón kötődésű Festeticsek mondhatták magukénak a korszakunkban gyakorta Szigetnek (németül Murinsel, latinul Insula Muraköz) is nevezett folyamközt. A központjáról csáktornyainak is nevezett uradalomban a 17. század első felében a — Batthyányak vagy Nádasdyak nyugat-dunántúli fekvőségeihez hasonlóan — nagyfokú militarizáció ment végbe, amelynek a katonaparaszti szervezet létezése adja bizonyítékát. A Zrínyiek ugyanis csak jobbágyaik katonává tételével tudták a Sziget védelméhez szükséges véderőt biztosítani, jóllehet ez a lépés kedvezőtlenül hatott az uradalom jövedelemtermelő képességére. A döntés helyességét igazolta, hogy a Muraköz volt Zala megye egyetlen olyan tájegysége, amely el tudta kerülni a török hódolást, azaz az oszmán részre történő adófizetést. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszott a Mura oltalmában megbúvó tájegység természetes védettsége is. A korszakban Zala megye legnépesebb területeként számon tartott folyamköz a 18. század elejétől a megyére kivetett állami adóteher ötödét viselte - a quantalitas elve hosszú időre rögzült. A Sziget ekkorra már önálló járást alkotott a megyén belül, ami egy hosszú folyamat betetőzése volt, tekintve, hogy a területnek már az 1640-es évektől saját szolgabírája és esküdtjei voltak. Különállását tovább erősítette, hogy a Zrínyiek a „Muraköz és Légrád (örökös) főkapitánya" cím birtokában a terület feletti katonai igazgatást is magukhoz ragadták. A Drávától délre fekvő területekkel a lakosság nagy részét kitevő horvátság jelenléte okán volt szoros a kapcsolat, de nem elhanyagolható az a körülmény sem, hogy a folyamköz a — megye többi részétől eltérően — egyházigazgatási szempontból nem a veszprémi, hanem a zágrábi egyházmegyéhez tartozott. Jelen forráskiadvány létjogosultságát önmagában is igazolja a közismert tény, hogy a Zrínyi család levéltára a Wesselényi-féle összeesküvés felszámolását (1670) követően lefoglalásra került és nagyrészt az enyészeté lett. További nehézséget jelent, hogy a muraközi uradalom 17-18. századi történetére vonatkozó forrásanyagot a magyarországi mellett ausztriai, horvátországi és szlovéniai levéltárak rejtik. Ezek feltérképezésének fontos állomását jelenti a most megjelent válogatás, amely a Haus-, Hof- und Staatsarchiv (Bécs), a Magyar Országos Levéltár (Budapest) és a Zala Megyei Levéltár (Zalaegerszeg) irategyütteseiből ad közre 24 forrást. A főként latin, kisebbrészt német és magyar nyelvű dokumentumok kiadásához a két évtizeddel ezelőtt két kötetben megjelent magisztrális vállalkozás, a Monumenta Zrínyiana jelentette a követendő mintát. A források provenienciáját illetően mindenképpen, tekintve, hogy mindkét kiadvány alapvetően a Haus-, Hof- und Staatsarchiv Hungarica (Ungarische Akten) gyűjteményéből és a Hofkammerarchiv bői, illetve az Országos Levéltár Urbaria et Conscriptiones állományából válogatott. Az újabb összeállítás azonban már nemcsak urbáriumokat és összeírásokat, hanem — örvendetes módon —jogbiztosító iratokat és kamarai jelentéseket is közzétesz. Az impozáns és értékes forrásanyagot áttekintve mégis óhatatlanul megfogalmazódik a recenzensben a kérdés, hogy valóban a címben megjelölt tárgykörhöz illeszkedő források kerültek-e