Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Koller, Markus: Eine Gesellschaft im Wandel. Die osmanische Herrschaft in Ungarn im 17. Jahrhundert (1606-1683) (Ism.: Papp Sándor) V/1311

TÖRTÉNETI IRODALOM 1311 Balkán félszigetről bevándorolt olasz, bosnyák és raguzai katolikus családot. Ezért a szertartás-reformokról szóló fejezetben mindössze 4 lapnyi szöveg szól a katolikus szertartások megreformálásáról (az is kizárólag az 1642. évi kotnári katolikus zsinat határozatait elemzi), míg a többi harminc oldalon a szerzőnő a román ortodox egyházban a 17. században bevezetett liturgikus refomokat elemzi. A nagy kérdés az, hogy ezeknek mi közük volt az ellenreformációhoz. Violeta Barbu meggyőzően mutatja be, hogy leginkább az unió gondolatával is kacérkodó Petru Movilá által kezdeményezett szertartás-reforomokra hathatott a katolicizmus. A legnagyobb újítás, mely inkább kulturális semmint teológiai jellegű, nyilván a román nyelv bevezetése volt. Ez azonban nem az ellenreformációnak, hanem sokkal inkább az erdélyi románok reformációjára adott reakciónak volt köszönhető. Nos ebből a fejezetből leginkább a román nyelv folyamatos térnyerésének, valamint az ortodoxia ellenállásának bemutatását hiányolom. Érdekes volt viszont azt olvasni, hogy míg az érseki és püspöki felszenteléseken már 1668 óta románul mondták el a Hiszekegyet, addig Dosithei pátriárka még a 17. század végén is arra buzdított, hogy a papok óegyházi szláv nyelven végezzék a szertartást. Talán a sors fintora lehetett, hogy Antim Ivireanul, havaselvi érsek 1706-ban, mikor hivatalosan is megengedte a román nyelv használatát az egyházi szertartások során, vad ortodoxként, a Coresi-féle nyomtatványokban felbukkanó erősen kálvinista ízű érvrendszert szinte szó szerint átvette. Violeta Barbu monográfiájában minden annak a tételenek a bizonyítására szolgál, hogy a román vajdaságok az európai kultúrkör részei. A hatalmas erudicióval mozgatott óriási adathalmaz, a nyugat-európai terminológia (konfeszionalizmus, társadalmi rendszabályozás, devóció, praxis pietatis stb.) mind-mind ezt szolgálja. Hosszú eszmefuttatást olvashatunk a népi vallásosságról, de szinte kizárólag nyugat-európai példákkal. Semmi sincs az eddig oly sokat idézett román paraszt félelmetes babonaságárói, vagy a román pópák megrendítő teológiai tudatlanságáról. Mintha szégyellné ezeket a szerzőnő és szándékosan rejtené el. Ez az izzadságszagúnak tűnő igyekezet számomra érthető, és néha még szimpatikus is. Mert ne felejtsük, mégiscsak román közönségnek íródott a mű, melynek jó része, mint azt e recenzió elején is említettem, még mindig szitokszónak tartja azt, ha valaki az ortodoxia reformjáról, vagy a nyugat-európai egyházakkal való termékeny párbeszédéről értekezik. Violeta Barbu monográfiája szimbolikus szavakkal zárul: „Kutatásaim során egy olyan román társadalom körvonalai bontakoztak ki, mely sokkal jobban tudta kezelni a pluralitást és a sokszínűséget, mint a kétszáz évvel későbbi utóda." Ilyen munkák olvastán azonban csak reménykedni tudunk, hogy ez a hajdanvolt már-már mitikus tolerancia és sokszínűség, hamarosan ismét visszatér a román kultúrába. Nagy Levente Markus Koller EINE GESELLSCHAFT IM WANDEL Die osmanische Herrschaft in Ungarn im 17. Jahrhundert (1606-1683) (Forschungen zur Geschichte und Kultur des östlichen Mitteleuropa 37.) Franz Steiner Verlag, Stuttgart, 2010. 226 o. Minden olyan történelmi mű, amelyet olyan szerző tollából olvashatunk, aki nem tartozik a választott témáját érintő közösséghez, és ezáltal nagyobb távolságot is tart attól, speciális tükröt tart nemcsak a tárgyalt korszak, hanem az ún. „nemzeti történetírás" elé is. Úgy érzem, ez még abban az esetben is megállja a helyét, ha az a bizonyos tükör, éppen a tárgytól való távolságból adódóan valamelyest torzít. Markus Koller témaválasztása, a 17. századi oszmán fennhatóság alatt élő magyarországi társadalom életének vizsgálata eddig nem sok nemzetközi figyelemben részesült. Ebből következően nagy érdeklődésre tarthat számot mind a nemzetközi, mind a magyarországi történészek között. A monográfia hosszú bevezető fejezettel kezdődik, amely több mint egynegyedét teszi ki a könyv tartalmi részének. Már ebben az egységben kiderül, hogy a szerző a magyar „nemzeti történetírásban" fellelhető megállapításokat vette vizsgálat alá, és ezeket részben cáfolni igyekezett. A munkában némi elmarasztalást is olvashatunk az eddigi kutatásokról, amelyek elsősorban valamilyen sajátos, egyedi állapotot véltek felfedezni a magyar-török együttélés időszakában. Különösen hangsúlyosan emlékezik meg Szakály Ferenc condominium (Doppelherrschaft) tételéről, miszerint a magyarországi török uralom 150 éve „világtörténeti kuriózumnak" tekinthető. Ugyancsak ala-