Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Koller, Markus: Eine Gesellschaft im Wandel. Die osmanische Herrschaft in Ungarn im 17. Jahrhundert (1606-1683) (Ism.: Papp Sándor) V/1311

1312 TÖRTÉNETI IRODALOM posan vizsgálja azt a kérdést, hogy ténylegesen igaz-e az, hogy a zsitvatoroki béke megkötése (1606) után a török hatóságok visszaszorultak a védett városokba, és csak itt maradtak meg a kádi-hivatalok. így a török hatalom eleve lemondott arról, hogy a magyar lakosság mindennapi életét befolyásolja, és ezzel megnyílt a lehetősége annak, hogy a magyar hatóságok visszaépíthessék pozícióikat a hódoltság területén. Koller a magyarországi oszmán kutatásokat is felelősnek tekinti abban, hogy egyenetlenül foglalkoznak a hódoltság 16. és 17. századi történetével. A török hódítás második évszázada valóban jóval kisebb mértékben kutatott oszmán források alapján, mint a 16. század. Mivel ezek a tételek végigfutnak a könyv fejezetein, rájuk a recenzió végén kívánok reagálni. Az első fejezet azzal a képpel foglalkozik, miképpen tárgyalta a kortárs nyugat-európai útleíró irodalom hódolt Magyarországot. Ennek a kérdésfeltevésnek azért van jelentősége, mert gyakran a mai napig az akkor lejegyzett állapotok öröklődnek át a modern szakirodalomban is. Az erdélyi szász Johannes Tröster mellett Koller több szerzőt idéz, akik Magyarországot az ellenséges törökök által megszálltnak tekintik, ahol nincs vallási egység sem. Kívánatosnak tűnik tehát a területi széttagoltság megszüntetése. Ugyanezzel a vélekedéssel találkozunk a Magyar Királyság volt székhelyével, Budával kapcsolatban is, ahol minden nyugati szerző elsősorban a pusztulásról számolt be. Markus Koller ezt a képet elsősorban a neves magyar régész-művészettörténész, Gerő Győző művein, illetve a 17. századi török világutazó, Evliya Çelebi utazási beszámolóján keresztül korrigálja. Felhívja a figyelmet arra, hogy a török életforma és a katonai-kereskedelmi célokat is kiszolgáló hajóhidak megléte a nyugati művekben is olvasható. A pusztulófélben lévő európai típusú épületek mellett a törökök vallási célból szép imahelyeket, fürdőket emeltek. A lakóházak ápolatlansága pedig arra vezethető vissza, hogy az itt szolgáló hivatalnokok és katonák nem kívántak áldozni arra, ami könnyen a keresztények támadásának áldozatává válthat. A szerző az oszmánok Magyarország-képének megrajzolására kiindulópontként a geográfiai műveket vette vizsgálat alá. A Gottfried. Hagen által 2003-ra feldolgozott bécsi Kâtib Çelebi kézirat mellett Abu Bekr Dimi§ki művét használta. Ezek alapján kitér mind arra, hogy milyen volt a közigazgatási rendszer a hódolt Magyarországon, mind pedig arra a tézisre, hogy a lakosság száma állítólag nagyon alacsony lett volna. A második fejezet a hódoltság vallási viszonyaival foglalkozik. Ebben a fejezetben erősen érződik a szerző és a magyar történetírásban meghonosodott szemléletmód közötti különbség. Feltűnő, hogy amikor az oszmánok birtokolta Magyarországról (Osmanisch-Ungarn) beszél, elsősorban a délszlávokat érintő kérdéseket tárgyalja. Tény, hogy a magyar etnikum a törökök előrenyomulásával északabbra szorult, és a déli területeken Szeged vonaláig jobbára a délszláv nyelveket beszélők telepedtek le. Ennek ellenére aránytalannak érzem, hogy a hódoltság vallási viszonyait a szerb-ortodox egyház 16. századi történetével kezdi. Bár a szerb szakirodalom és mellette Hadrouics László, Srecko Dzaja, valamint újabban Molnár Antal [Antal Molnár: La Chiesa ortodossa serba e i tentativi d'unione nel XVII secolo.In: Da Roma in Hungaria. Atti del convegno nel terzo centenario délia morte di Giovanni Giuseppe De Camillis, vescovo di Munkács/Mukacevo (1689-1706). A cura di Tamás Véghseő. (Collectanea Athanasiana - I. Studia 2.) Nyíregyháza 2009. 25-36.] is meggyőzően állítja, hogy a szerb nemzeti dinasztia fenntartotta a Nemanjadok emlékezetét, ahol a szerb nép és egyház megjelent, és azt a leendő államiság területének tartotta, azonban bennem is megfogalmazódott a szerzővel együtt az az erős kétely, amelyet Koller ekképpen foglalt össze: „Auf der Grundlage des für die Studie herangezogenen Quellenmaterials bleibt die Frage offen, in welchem Maß in den osmanischen Gebieten Ungarns die wahrscheinlich noch lebendige Erinnerung an die Despoten in die Gedenkniskultur einbezogen wurde und deshalb der Bezug auf die vorosmanische Geschichte ausgeprägt war." A fenti sorokat követő elmélkedés, miszerint Konstantinápoly elfoglalása (1453) után Hunyadi Mátyás magyar király erősítette meg Vuk Brankovicsot, aki a magyar arisztokrácia sorában foglalt helyet, nem bizonyíték arra, hogy a szerb uralkodók tisztelete a 15. századtól folyamatosan fennmaradt volna; és ha még így is lenne, a kultúrát megőrző csoportok az állandó vándorlás és költözés miatt semmilyen korszakokat összekötő állandóságot nem mutathattak. A magyar történetírás véleményével ellenkezőleg — hivatkozva Molnár Antal írására (is) — Markus Koller úgy láttatja, hogy a hódoltság nem rendelkezett református dominanciával. Pécs környékén, Baranya és Somogy megyében, továbbá az Alföldön a katolicizmus a Dunántúlnál is erősebben fennmaradt. Mindezek után nem meglepő, hogy a magyar történész véleménye szerinti többséget kitevő református hívők és településeik oszmán kapcsolatrendszerére a szerző nem sok figyelmet szentelt. Pedig ennek a témának jeles képviselői voltak és vannak Magyarországon, Szakály Ferenc mellett nem kerülhető meg Balázs Mihály munkássága, aki éppen a fent említett