Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Herrschaftsverdichtung, Staatsbildung, Bürokratisierung. Verfassungs-, Verwaltungs- und Behördengeschichte der Frühen Neuzeit (Ism.: Oross András) V/1298

1300 TÖRTÉNETI IRODALOM Egy ilyen nagy lélegzetű, széles ívű tanulmánykötetnél talán nem is szükséges minden egyes írás és dolgozat ismertetése, érdemes inkább csak néhány jelentősebbnek tűnőre koncentrálni és általános megállapításokat tenni. A kötetnek négy jól elhatárolt témaköre különíthető el: 1. kutatástörténet, 2. az intézménytörténet oktatása, 3. a kutatás űtjai: klasszikus és alternatív módszerek, 4. a Habsburg Monarchia: a kutatás jelen állása és a kívánalmak. A kutatástörténeti fejezetben a problémafelvetés, fogalommagyarázat mellett porosz és francia historiográfiai összefoglalást is találunk. Az intézménytörténet oktatása fejezetben a levéltáros és a jogi képzésben játszott szerepét ismerhetjük meg. A gyakorlati kutatásokat bemutató fejezetekben pedig a Habsburg Monarchiát alkotó tartományok kora újkori igazgatástörténetének klasszikus és rendhagyó megközelítése, illetve historiográfiája van terítéken. A kötetben megjelent szerzők közül véleményem szerint első helyre kívánkozik Michael Hochedlinger, az Osztrák Állami Levéltár (Österreichisches Staatsarchiv) levéltárosa és a bécsi egyetem tanára. Az általa jegyzett historiográfiai, valamint elméleti és gyakorlati kérdéseket feszegető, nagy igényességgel megírt értekezések úgymond komoly konkurenciát jelentenek a többi tanulmány számára. Már terjedelmük is imponáló, hiszen 65, illetve 102 oldalon értekezik a szerző a kora újkori igazgatástörténet különféle aspektusairól. Bevezetőnek tekinthető tanulmánya az új kutatási módszerek, az új történetkutatói irányzatok és a nemzetközileg is egyre elismertebb új történeti fogalmak összefoglalása. Körbejárja többek között a nemrég megjelent és tudattartalommal megtöltött fiscal-military state fogalmat, annak fejlődését, például a svéd vagy porosz katonai államok vizsgálatát. Emellett alaposan megmagyarázza a kötet címében is szereplő fogalmakat, kifejti tartalmukat, és a további kutatásokhoz inspiráló szempontokat ad. Hatalmas mennyiségű (főleg angol és német nyelvű) szakirodalmat idéz, amelyek a továbblépést segítik. Kiemelt problémakörként kezeli a posztmodern történetírás belopakodását a klasszikus történettudományokba, és fontosnak tartja többek között a társadalomtörténet és a történeti antropológia módszereinek a hasznosítását. Hochedlinger másik tanulmánya a Habsburgok uralta államalakulat, a rendi államok összetett monarchiáiból álló Habsburg Monarchia államfejlődését tekinti végig a 15. század közepétől a 18. század végéig, a francia forradalom időszakáig. Ezt követően számba veszi az „osztrák" történetírás nagy dilemmájának változásait, azaz hogyan lehet egy államnak a történetét megírni úgy, hogy valójában maga az egységes államalakulat nem létezett? Hochedlinger választ keres a következőkre: Miként változott a történetírói felfogás, a történészi megközelítés időben és irányzatokban a kora újkori Habsburg Monarchia tekintetében? Hogyan lehet az „osztrák nemzeti történetírás" és a „német birodalmi történetírás" közötti ellentétes megközelítési módokat feloldani? A szerző külön kiemeli Európa hidegháború utáni „egyesülését", amely szerinte azt a paradigmaváltás eredményezte, hogy a Habsburg Monarchiáról alkotott kép gyökeresen megváltozott. A perspektíva kitárult és több irányban is túltekintettek az Alpok vonulatain. A Habsburg Monarchia államtörténetére vonatkozó historiográfiai részben a szerző végigtekinti a 19. századtól megindult „német-osztrák" alkotmánytörténeti munkákat, azok beállítottságát, főbb vizsgálódási pontjaikat és kérdésfelvetéseiket. Kiemeli továbbá, hogy ezt a tudományterületet történészek, jogászok mellett újabban elsősorban levéltáros-történészek űzik és oktatják az egyetemen. Záró sorai a hi vataltörténet jövőjét illetően pesszimisták. Meggyőződése, hogy elsősorban a levéltárosoknak kellene ezt a tudományterületet űzniük, hiszen a bőséges forrásanyagokhoz nekik a legegyszerűbb a hozzáférés. Különösen nagy hiányt észlel a központi szervek hivataltörténetét illetően, hiszen a kutatóknak még mindig az osztrák központi igazgatástörténetet (Thomas Fellner -Heinrich Kretschmayer: Die Österreichische Zentralverwaltung. I—III. Wien 1907.), illetve annak forráskiadvány kötetét kell használniuk. Nagy mennyiségű és jó minőségű alapkutatásokra volna szükség e téren is - állítja. Ebbe a körbe tartozna szerinte az archontológia is (amellyel kapcsolatban kiemeli Fallenbüchl Zoltán eredményeit, illetve a Ki kicsoda a Habsburg Monarchiában magyar kezdeményezésű tervezett kötetet.) Hochedlinger szerint sok kutatónak és történeti időszaknak is problémája a forráshiány, ezzel szemben a kora újkori központi igazgatási szervek históriájára vonatkozóan a relatív forrásbőség lehet riasztó. Bizakodásra adhat okot az udvar-, nemesség- és rendiségkutatások erőteljes fejlődése, amely trend akár pozitívan is hathat a további intézménytörténeti kutatásokra. Végül nézzünk a kötetből egy-egy érdekesebb és magyar szempontból is kiemelendő tanulmányt. A szintén Bécsben dolgozó Peter Rauscher — a korábban idézett tematikus kötetekhez hasonlóan — ismét a Német-római Birodalom felé fordul. Történeti összefoglalása hangsúlyozza, hogy a pénzügyigazgatás fokozatos, uralkodók általi kiépítése mekkora jelentőséggel bírt a modern állam kialakítási-kialakulási folyamatában. Részletezi a Habsburg Monarchia egyes tartomá-