Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Diplomatie, Medien, Rezeption. Aus der editorischen Arbeit an den Acta Pacis Westphalicae (Ism.: Forgó András) V/1290

1292 TÖRTÉNETI IRODALOM Az utóbbi dolgozat több példán elemzi a korabeli sajtó és politika egymásba fonódását. 1644 áprilisában például az egyik francia követ, Abel Servien sikeresen megakadályozta, hogy a párizsi Gazette győzedelmes hangnemben tudósítson a münsteri békekongresszus megnyitójáról. A francia diplomáciának ugyanis sikerült elérnie, hogy követeik közvetlenül a pápa és a császár küldöttei után vonuljanak be nyitóünnepségre, ezzel is demonstrálva azt, hogy a francia király a pápa és a császár után az első az európai uralkodók sorában. Mivel a spanyoloknak nem sikerült megakadályozni ezt a rangsorrendet, távol maradtak a megnyitóról. Servien mégsem tartotta szerencsésnek e szimbolikus győzelem túlzott propagandisztikus kiaknázását, mert az nagyon megnehezítette volna a kétoldalú tárgyalásokat a spanyolokkal. Törekvését siker koronázta: a Gazette április 3-ai száma visszafogott, tárgyilagos stílusban számolt be a megnyitóról. Ugyancsak 1644 áprilisában a francia követségnek a külföldi sajtóval gyűlt meg a baja: Servien tudósítása szerint több külföldi újság Fabio Chigi kölni nunciust, a Szentszék münsteri képviselőjét franciabarát politikusnak állította be. Ez azért volt baj, mert Chigi — a későbbi VII. Sándor pápa — volt a császár, a franciák és a spanyolok közötti tárgyalások mediátora. Servien gyanúja szerint az eset mögött Alvise Contarini velencei követ machinációja állt, aki így akarta saját szerepét növelni a katolikus államok közötti közvetítésben a münsteri tárgyalásokon. Mindezek mellett Servien és a másik francia követ, Claude de Mesmes, Avaux grófja konkurenciaharcában is szerepet játszott a sajtó, vagy legalább is a sajtóra történő hivatkozás. Servien például azzal vádolta követtársát, hogy azt a hírt terjeszti az újságokban: a két francia küldött rossz viszonya lehetetlenné teszi a francia érdekek képviseletét, így akarván elérni, hogy egyedüli követként képviselhesse hazáját a münsteri kongresszuson. Végül a dolgozat foglalkozik még egy nagy port kavaró holland röpirattal is, amely az 1648. februári holland-spanyol kétoldalú békeszerződés mihamarabbi megkötését kívánta előmozdítani, illetve Jules Mazarin első miniszternek az 1648-tól kibontakozó Fonde-mozgalom idején folytatott röpiratháborújával is. A kötet következő, francia nyelvű dolgozatában Guido Braun azt a kérdést feszegeti, létezett-e a vesztfáliai kongresszuson alternatív francia politika, amelyet az említett Avaux grófja képviselt (Y avait-il une politique d'Avaux au congrès de Westphalie?). A dolgozat első része — nyilván a remélt külföldi olvasóközönség kedvéért — összefoglalja a vesztfáliai béke legfontosabb vallási cikkelyeit és kitér az egyéb rendelkezésekre is, érdekes megállapítást téve a felekezeti szabályozás kapcsán. A protestáns rendeknek a kezdetektől fogva alapvetően két célkitűzésük volt: egyrészt a katolikusokkal szembeni egyenlőség kivívása, másrészt a lelkiismereti szabadság biztosítása. A vesztfáliai béke rendelkezései nyomán létrejött a katolikus, az evangélikus és református felekezet egyenjogúsága, de a kérdés szigorúan területi elvű és paritásos rendezése miatt nem érvényesülhetett a lelkiismereti szabadság. A tanulmány ezután rátér a münsteri tárgyalásokon képviselt francia politikára, amely távolról sem tekinthető egységesnek. A három követ: Longueville herceg, valamint a már említett Servien és Avaux grófja rangjukat, diplomáciai tapasztalatukat és a német politikában való jártasságukat tekintve is nagyon különböztek egymástól. Közülük különösen d'Avaux volt az, aki leginkább szembehelyezkedett Mazarin törekvéseivel. A vita középpontjában az állt, mennyire támogathatja a francia diplomácia a katolikus császárral szemben a protestáns Svédország és a német fejedelemségek érdekeit. Leginkább d'Avaux ellenezte a protestánsok kifejezetten felekezeti törekvéseinek támogatását, és nehezményezte azt, hogy míg Svédország nyíltan felvállalta a protestáns ügy felkarolását, addig a legkeresztényibb király nem támogatta a katolikusokat. A tárgyalásokon ugyanis főként a Mazarin-nel jó kapcsolatot ápoló Servien befolyása érvényesült, aki bár szintén felszólalt a túlzott svéd követelések ellen, az állam érdekeit fontosabbnak tartotta a felekezeti kérdéseknél. így a tárgyalások kezdetén főként d'Avaux kezdeményezéseinek következtében felsejlő francia felekezeti politikát a békekötés idejére teljesen kiszorította az elsősorban Servien által képviselt, Franciaország nagyhatalmi érdekeit szem előtt tartó pragmatikus megközelítés. Michael Rohrschneider soron következő tanulmánya a Holland Egyesült Tartományok politikai berendezkedésének franciaországi megítélésével foglalkozik a francia követ, Abel Servien 1647. évi követi jelentéseinek tükrében (Die beargwöhnte Republik. Die politische Kultur der Vereinigten Niderlande in den Gesandschaftsberichten des französischen Diplomaten Abel Servien). Servien hágai küldetésének célja elsősorban az volt, hogy megakadályozza a holland-spanyol különbéke megkötését, és bent tartsa az Egyesült Tartományokat a spanyolok elleni háborúban. A diplomáciai misszió ugyan hozott néhány kisebb eredményt, de a békét nem sikerült megakadályoznia.