Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - Ballabás Dániel: Főnemesi rangemelések Magyarországon a dualizmus korában V/1215
FŐNEMESI RANGEMELÉSEK MAGYARORSZÁGON A DUALIZMUS KORÁBAN 1237 Arra nem vállalkozhatunk, hogy mind a 274 főnemesi rangemelésben részesült személy ősfáját elkészítjük, hiszen az egyenként 30 ős vizsgálatát jelentené; így lehetőségeink szerint közvetett módon igyekszünk kiszűrni, hogy közülük kik és milyen arányban lehettek ősnemesek, illetve kik nem voltak azok. A múlt századelő „összes nemességi ügyekben" eligazítani hivatott kézikönyve úgy tartotta, hogy az őspróbán való sikeres megfeleléshez minimálisan szükséges nemesi generációk száma „körülbelül kétszázéves nemességnek felel meg".se A magunk részéről tehát a főnemesi cím megszerzésének időpontjában ennél régebbi nemességgel rendelkezőket az ősnemességre képesnek vélelmezzük — nem állítjuk, hogy feltétlenül azok is voltak, de mindenesetre a nemességük régisége tekintetében nem merülhetett fel kifogás. Ebbe a kategóriába 131 személy (47,8%) sorolható, közöttük 62-en (22,6%) egyenesen középkori eredetű nemességgel dicsekedhettek. (Mivel a jelzett kétszáz éves időtartam csak egy hozzávetőleges érték, így érzésünk szerint ez a 131 fő inkább alulról közelíti az ősnemesi státusra elvileg igényt tarthatók számát.) A többiek közül 103 személy (37,5%) rendelkezett valamilyen újabb keletű nemességgel, míg 40 fő (14,5%) korábbi nemességéről nem találtunk adatokat a genealógiai szakirodalomban. A 103 újabb nemességgel rendelkező személyből 64 (23,3%) saját maga szerezte nemesi címét, illetve édesapja (2 esetben nagyapja) révén lett nemes, de nem született annak; ha ehhez hozzávesszük a nemességgel korábban nem rendelkező 40 főt, akkor a parvenü főnemesek száma 104, vagyis a dualizmus idején főnemesi címet szerzők 37,9%-a tartozott ebbe a presztízsét tekintve aligha előkelő kategóriába. A két szélső csoport között 39 homo novus főnemes (14,2%) alkotta azok táborát, akik már nemesként látták meg a napvilágot, rangjuk azonban még viszonylag fiatal volt. (2. diagramot 1. Függelékben) A körvonalazott csoportokat figyelembe véve három nagyobb időszakaszt különíthetünk el a dualizmus főnemesi rangemeléseinek folyamatában. Az 1874-1875-ös rangemelési hullám és a főrendiházi reform között eltelt időben a parvenü és a köztes kategória főnemessége lényegében stagnált, mindössze egy-egy fővel emelkedett. Ebben az időszakban még egyértelműen a régi nemességből kikerült főnemesek határozták meg a rangemelések jellegét. A következő, 1903-ig tartó szakaszban a két alsó kategória tagsága is lassú emelkedésnek indult, fej-fej mellett haladva, évi 0 és 4 közötti szaporulatot produkálva. Ezáltal arányaiban csökkenni kezdett a régi nemesség reprezentációja. Ez a folyamat 1903 után felgyorsult: a parvenü főnemesek száma — elhagyván a szaggatottal jelzett korábbi trendvonalat és a köztes kategória görbéjét — látványosan növekedni kezdett. Azzal az általánosító kijelentéssel, hogy „a bárók jogilag főrendek voltak, de nem tartoztak az »első társadalomba«"8 7 nem érthetünk egyet, hiszen az úgynevezett első társadalomba való tartozás, vagy másképpen az udvarképesség kritériumrendszere — mint láttuk — nem az illető rangfokozatát, hanem nemességének régiségét és tisztaságát vette figyelembe. Más megközelítésben viszont kérdésként merülhet fel, hogy mennyiben tehető egyenlőségjel a dualiz-86 Kempelen B.: A nemesség i. m. 40. 87 Halmos K.: Rangemelések i. m. 459.
