Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - Ballabás Dániel: Főnemesi rangemelések Magyarországon a dualizmus korában V/1215
1236 BALLABÁS DÁNIEL nyúlt vissza a nemessége négy generációnál régebbi időre, az értelemszerűen az ősnemesi kvalifikációnak sem tudott megfelelni. Látható, hogy ebben a tekintetben érvényesült az egy és ugyanazon nemesség elve, vagyis a főnemesi cím önmagában nem jelentett semmiféle előnyt — mögötte állhatott egészen régi, de akár első generációs nemes is. Tanulmányunkban ugyan csak a dualizmus időszakának főnemesi rangemeléseit vizsgáljuk, szeretnénk azonban jelezni, hogy a magyar főnemesség egészét tekintve a korábban főnemesi címet szerzettek között is lehettek olyanok, akik viszonylag új nemességük miatt később nem tudtak megfelelni az őspróba során támasztott kritériumoknak. E megközelítés alapján 1848 nem tekinthető valódi korszakhatárnak. Az ősnemesi státus átörökítésének elengedhetetlen feltétele volt a rangszerű házasság, hiszen a rangon alul házasodott egyén leszármazottai már nem tudtak az őspróba követelményeinek megfelelni. A nem elég körültekintően megválasztott házastársnak tehát több generációra kiható következménye lehetett. A fentebb említett társadalmi hátrányok mellett az utódok nemkívánatos partinak számíthattak a rangtartó családok körében, emellett egy mésalliance akár érzékeny anyagi veszteségeket is okozhatott: egyes hitbizományi alapítólevelek kikötötték ugyanis, hogy a haszonélvező csak egyenrangú házasságból született, illetve ilyen házasságra lépett egyén lehet.84 Egyenrangú házassághoz volt kötve továbbá hölgyek esetében a Csillagkeresztes Rend odaítélése is, melynek tagjaiból a császár- és királyné palotahölgyei kikerültek.8 5 Az elmondottak alapján látható, hogy bizonyos társadalmi körökben milyen nagy jelentősége volt az ősi nemességhez való tartozásnak. Úgy érezzük, hogy a közvélekedéssel ellentétben az igazán nagy vízválasztót nem a főnemesség belső hierarchiája, a bárók, grófok és hercegek közötti különbség, még csak nem is általánosságban a fő- és köznemesek közé húzható vonal, hanem az ősi, történelmi múlttal rendelkező és az újabb keletű, a történetiségnek csak a látszatával bíró nemesség közötti határvonal jelentette. Tényleges jelentősége legalábbis ennek volt. Az eddigieket kiegészítendő, a későbbiekben mindenképpen érdemes lesz megvizsgálni a főnemesség házasodási stratégiáját a gyakorlatban is. Vajon igazolható-e az a gyakran hangoztatott nézet, hogy az „újonnan felkapaszkodottak" és a történelmi főnemesség tagjai között szinte nem létezett átjárás? A magyar főnemesség egészét tekintve kik tartoztak a rangtartó családok körébe? Mennyire volt gyakori a rangon aluli házasodás? Időben előrehaladva csökkent-e a rangszerű házasságok aránya? volt előírva az osztrák és a magyar nemesség számára, melyek egységesítésére 1869-ben került sor. 1886-ban megjelent könyvében apai részről 8, anyai részről pedig 4 nemes születésű őstől való leszármazás kimutatásának szükségességéről tájékoztat. Marcziányi Gy.: Nemesség i. m. 91-92. Mivel a nemesség apai ágon öröklődött, annak régisége tekintetében ez a kritériumrendszer sem jelentett könnyebbséget. 84 Széchényi Ödönt például nemzetségének „legitim ágai" rangon aluli házasságaira hivatkozva fosztották meg a nagycenki hitbizomány haszonélvezetétől. — Ballabás Dániel: Széchényiek a változó világban - különös tekintettel a házassági kapcsolatokra (a reformkortól a második világháborúig). In: Családok, családfák, generációk. A Győri Mediawave Fesztivál keretében 2007. május 2-3-án megrendezett tudományos konferencia előadásai. Szerk. Bana József - Katona Csaba. Budapest-Győr. 2007. 27-29. 85 Kempelen B.: A nemesség i. m. 108.
