Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - Ballabás Dániel: Főnemesi rangemelések Magyarországon a dualizmus korában V/1215
1220 BALLABÁS DÁNIEL előtti rangemelésekkel és honfiúsításokkal, a két halmaz közös része alapján megkaphatjuk a még 1885-ben is virágzó nemzetségeket. Ezt követően az 1848 és 1885 között kihalt nemzetségek,2 2 a főrendiházi tagság jogával nem rendelkező indigenák,2 3 valamint a még 1848 előtt kihalt, de 1885-re már — egy másik guk, illetve ellenkezőleg, nem cikkelyeztek be minden jogosultat. Mivel jelen kutatásunk célja nem a főrendiházi tagsági joggal rendelkező, hanem a közjogi értelemben vett magyar főnemesi nemzetségek meghatározása, ezért az 1886-ban törvénybe iktatottak listáját az alábbiak figyelembevételével korrigáltuk. A Buttler (tl845), az Izdenczy (tl868), a Rosenfeld (+1823) és a Szepessy (+1882) nemzetség, illetve ezek jogosult ága már korábban kihalt, s később, felismerve ezt, törlésre kerültek a főrendek családkönyvéből. — Szerencs J.: A főrendiház i. m. 650., 652., 656., 657. (Jellemző, hogy a fentebb hivatkozott bizottság — kiegészítendő a kormány által eléje terjesztett listát — „Beiktatandóknak találta a ki nem halt, azonban az 1884/7iki országgyűlésre meg nem hívott ... Szepessy" nemzetséget is — melynek, mint fentebb látható, valójában már három évvel korábban magva szakadt.) Saját kutatásunk szerint a Breunner nemzetség — amely Breyner néven is, tehát kétszer szerepel a törvénycikkben — honosított ágai már jóval korábban kihaltak, a 19. századi forrásokban utolsó sarjként emlegetett Breunner-Enkewoirt Ágoston (+1894) nem leszármazottja egyik indigenált családtagnak sem. — Europäische Stammtafeln. Band V Marburg. 1978. Tafel 18., 19. Az 1729-ben honosított Nesselrode János ága már unokájában kihalt. — Neue Deutsche Biographie. Band 19. Berlin. 1999. 73. Ahogy hasonló sorsra jutott az 1659-ben indigenált Porcia János is. — Ernst Heinrich Kneschke: Neues allgemeines Deutsches Adels-Lexicon. Siebenter Band. Leipzig. 1867. 218. Az 1655-ben honosított Zobek Dávid utódai még a 19. század elején kihaltak. — Szluha Márton: Bács-Bodrog, Csanád, Liptó, Nyitra, Udvarhely és Vas vármegyék nemes családjai. CD-ROM. Arcanum Adatbázis Kiadó. Bp. 2005. Rekord: 19558-19560. Az Apfeltrern nemzetség és Magyarország között már a korabeli munkák sem tudtak semmi közjogi kapcsolatot kimutatni, országgyűlési jelenlétük feltehetően törvényrontó szokásban gyökerezik. — Szerencs J.: A főrendiház i. m. 500.; Magyar nemzetségi zsebkönyv. Első rész: főrangú családok. Szerk. Fejérpataky László. Bp. 1888. 295-296. Végezetül megemlítenénk még, hogy az 1791-ben báróként honosított Mittrowsky Károlynak (1791: LXXII.tc.) nem lehetnek a leszármazottai az 1769 óta grófi címet viselő (Gudenus J. J.: A magyarországi i. m. II. 334.) és 1886-ban ekként becikkelyezett Mittrowskyak. Ami a másik oldalt, a „hiányzókat" illeti, az 1896. évi XXXI. törvénycikk indoklása szerint a muraniczi Horváth nemzetséget 1886-ban egyszerűen kifelejtették a jogosultak listájából, így becikkelyezéséről utólag kellett gondoskodni. — Képviselőházi Irományok 1892. XXXVI. 141-142. Az 1743-ban grófi rangra emelt Szluha György utolsó leszármazottja csak 1890-ben hunyt el. — Szluha M.: Bács-Bodrog i.m. Rekord: 19534. Az 1823-ban magyar bárói címet szerzett Schönstein (Frey) Ferencé pedig 1891-ben. — Gothaisches Genealogisches Taschenbuch der Freiherrlichen Häuser. Gotha. 1893. 238. Az 1749-ben báróvá lett Josinczy nemzetség a 20. század első éveiben halt ki. — Kőváry László: A millennium századában Erdélyben kihalt főúri családok s visszaemlékezés végső sarjai szereplésére. Erdélyi Múzeum. (1901) 552-553. Ahogy az utolsó Maretich báró (1837) is ebből az időből ismert — Innsbrucker Nachrichten, 1903. August 31. 16. A Kákonyi (1826) és a Salamon (1816) bárói nemzetségek tagjai szintén megélték a főrendiházi reform idejét. — Gothaisches Genealogisches Taschenbuch der Freiherrlichen Häuser. Gotha. 1895. 452. és Gudenus J. J.: A magyarországi i. m. III. 218. Szerencs János 1885-ben 122 olyan honosított nemzetséget tartott nyilván, „a melyeknek életben létéről biztos tudósítás beszerezhető nem volt", de egyébként a „kegyelmes királyi meghivó nyeréséhez jogosítvák" volnának. - Szerencs János: Magyarország és Társországainak főrendei. Bp. 1885. 91-94. Megvizsgálva ezeket a nemzetségeket, a genealógiai szakirodalom alapján 36 esetben sikerült az 1848 és 1918 közötti időszakban élő leszármazottakra bukkannunk. Közülük kilencet egy évvel később már felsoroltak a törvényben, a többieket pedig felvettük a listánkra. 22 Szerencs J.: A főrendiház i.m. 607-634.; Magyar nemzetségi zsebkönyv i. m. 457—178. 23 Az országgyűlés általi honosítások három évszázados történetében mindössze 13 személynél említik a törvények (1715:CXXX.tc., 1723:CXXIII.tc., 1723:CXXIVtc., 1729:XLVI.tc., 1840:XLVI.tc., 1840: XLVII.tc.) a diétákon való személyes részvétel jogát, a gyakorlatban azonban — miként az 1886. évi VIII. törvénycikkben szereplő nagyszámú indigena igazolja — azok is megjelenhettek, akiktől honosításuk alkalmával nem tagadták meg ezt a jogot. A főrendiházi reform gyakorlati végrehaj-
