Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Poór János: Egy abbahagyott vita. A magyar jakobinusokról V/1057
1078 POÓR JÁNOS Mindaddig kímélte magyarországi barátait, amíg a vizsgálóbizottság nem szerzett elegendő bizonyítékot arra, hogy a terhelő vallomást kierőszakolja tőle. A Gárdonyi-mű rezüméje kis túlzással: az egyik oldalon a sötét hatalom, a másik oldalon a galamblelkű Martinovics Ignác áll. Eckhardt Sándor 1924-ben megjelent, A francia forradalom eszméi Magyarországon című könyve56 azért fontos, mert miközben általában foglalkozott a francia felvilágosodás és forradalom eszméinek magyarországi jelenlétével, kiemelt figyelmet szentelt számos, a jakobinus mozgalomban érintett személynek, műveinek és azok szellemi forrásvilágának. Mint azonban a könyv 2001. évi kiadásának utószavában Soós István is kiemelte: Eckhardtot kizárólag eszmetörténeti szempontok vezérelték, „azaz nem a francia forradalom korának magyarországi politikatörténete érdekelte, nem is a jakobinus mozgalom megszervezésének, majd felszámolásának históriája, vagy éppenséggel a mozgalom letartóztatott résztvevői ellen indított nagyszabású felségsértési per".57 Valójában nem is világos a mondandója a mozgalomról. Először is: véleménye szerint Magyarországon létezett egy arisztokrata és egy nemesi forradalmi társaság. Ezek „forradalma" — olvassuk — „csak igen szűk körre szorítkozik. Az egyenlőséget csak felfelé akarják érvényesíteni. [...] a felvilágosult abszolutizmus után a rendek abban az illúzióban éltek, hogy ők küzdenek az emberi szabadságért és sietve alkalmazták a francia forradalom tanulságait önmagukra, amennyiben a királlyal szemben az ő pozíciójukat erősítette".5 8 Eckhardt ugyanakkor úgy látta, hogy a magyar értelmiség nagy része is lelkesedett a francia szabadság eszméiért. De kiket sorol fel az értelmiségiek között? Arisztokraták titkárait, helytartótanácsi tisztviselőket, ügyvédeket, jurátusokat, a zempléni és a szabolcsi kisnemességet és az írók nagy többségét. Majd úgy folytatja: „A Martinovics-pör vádlottjai, az egy Sigrayt leszámítva, a magyar értelmiség jelentékeny részét képviselik". Illetve: „A francia forradalom radikális hívei tehát túlnyomóan a kialakulóban lévő magyar középosztály soraiban akadnak. Nem az övék a kezdés, ők csak tisztább elvek alapján folytatják azt, amit az arisztokraták elkezdtek. Látszólag az arisztokrata programot bővítik, valójában a jozefinista politikát folytatják, de megfordítva: alulról fölfelé építenek. Éppúgy szakítanának a jogfolytonossággal, mint József, de a népfelségelv alapján. Józsefet magasztalják, a rendek önzését támadják."59 Terjednek az új elvek a katedrákról is. Csapódnak a mozgalomhoz polgárok is, jóllehet a többségük, mint Sándor Lipót nádor írta, jó szándékú. Szintén a nádori elaborátum alapján állapítja meg Eckhardt, hogy a jegyzők által felolvasott újságok alapján az egyszerű emberek is könnyen elsajátítják a veszedelmes tanokat, illetve hogy több megyében a gentry is forradalmi érzésű volt. A hazatért katonák is magasztalják a franciaországi állapotokat.60 A fentieket taglaló fejezet végén pedig ott a konklúzió: A főnemességet természetes konzervativizmusa és 56 Eckhardt Sándor: A francia forradalom eszméi Magyarországon. Bp. Franklin-Társulat, [1924.] 57 Eckhardt S.\ A francia forradalom i.m. (Bp. Lucidus Kiadó, 2001.) 248. 58 Eckhard S.: A francia forradalom i.m. (2001) 145. 59 Eckhardt S.: A francia forradalom i.m. 146. 60 Eckhard S.: A francia forradalom i.m. 161-162.
