Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Poór János: Egy abbahagyott vita. A magyar jakobinusokról V/1057
1076 POÓR JÁNOS és erejéből táplálkoznak. Magyarországon a keserűség megvolt, de hiányzott az erő. A rémuralomtól vacogó bírák, a bécsi udvartól utasított Kúria azonban vérbe fojtotta még a gondolatot is. Rózsa kis historiográfiai visszatekintést is adott. Fraknói Martinovicsot összeesküvőnek tekintette, és bár tárgyilagosan ábrázolta, bűnösnek tüntette fel. Pulszky szerint a bírák elfogultak voltak. Várady szerint testileg is kínozták Martinovicsot, ez magyarázza vallomásai ellentmondásait. Ám nem kisebb emberek szolgáltattak igazságot neki, mint Kossuth Lajos és Deák Ferenc. Ami a főszereplő jellemhibáit illeti, Rózsa a kornak tudta be, erényei viszont századokra vetik előre fényüket. Nem írja senki jelleme rovására, olvassuk, hogy menekülni akart fogságából. Nem fegyvertársai rovására tette.5 1 Pogány József, már kornak tulajdonítható hibákat sem rótt fel Martinovicsnak a Martinovics és a magyar intellektuelforradalom című cikkében.5 2 A rövid írás, mint az ideológiai indíttatású rajongás példája érdemel figyelmet (mint ahogy alább, Mályusz Elemérnél majd az ideológiai indíttatású ellenszenvre látunk majd példát). A magyar progresszív mozgalom — Pogány szerint — önkereső útján jutott el Martinovicshoz és a 18. század magyar értelmiségi forradalmának 1795. évi véráldozataihoz. De előbb vastag falak téglatörmelékein kellett magát keresztülfúrnia, melybe Martinovicsot a reakciós történelmi tradíció befalazta. Azok írták meg a történetét, akik leverték, kivégezték, és akik halála után fojtogatták. Az 1830-1840-es években azután már mártírt kezdtek látni benne, 1848 Dózsa mellett Martinovics nevét koszorúzta babérral, a forradalmi érzésű nép pedig a szívébe zárta őt és mozgalmát. Ám „papok, jezsoviták, professzorbaglyok, inkvizíciós bírák" gaznak, árulónak, ateistának felforgatónak bélyegezték őket később is. A mi szemünkben — írta a szociáldemokratákra gondolva — már óriás alak, aki „fejével a halhatatlanság csillagait verdesi". Martinovics se hiú, se erkölcstelen, se sarlatán nem volt, sem a felhők világában élő reformer álmodozó, hanem egész ember és forradalmár. Egyformán érdemes a reakció gyűlöletére és a demokrácia hódolatára. Martinovics Lipóttal szövetkezett. Bár a köztársaságot többre tartotta a királyságnál, úgy érezte, mellé kell állnia, ha elvei valóra akarja váltani. Azután Ferenccel vége lett a kormányzati reformtörekvéseknek. Mikor kiderült, hogy a királyság politikája reakciós fordulatot vett, levonta a konzekvenciát: alulról, a nép forradalmával fogja detronizálni a reakciós nemességgel szövetkezett reakciós királyságot. Nem az elvei változtak meg, hanem a politikai helyzet. Elindult, hogy megkeresse helyét a forradalom oldalán. Összeesküvése elsősorban a magyar értelmiség forradalma volt, de nem volt annyira elszigetelve, mint történetírói gondolják. Az ember és polgár kátéja nem utópikus ábrándokat, hanem gyakorlati politikai programot tartalmazott. Azután hitvány bírák szolgai ítélkezése véres hóhérkézzel sújtott le az összeesküvők fejére, és az abszolutizmus az országot a reakció és csönd temetőjévé tehette. Tömegeket az összeesküvés nem mozgatott meg. Ezen és nem a hóhér bárdján bukott el a mozgalom. Nem a paraszt-51 Rózsa Ignác. Martinovics Ignác és társai. Bp. Lampel. R. Könyvkereskedése, 1913. 42. 52 Pogány József-. Martinovics és a magyar intellektuelforradalom. Szocializmus 8. (1913-14: 1. sz.) 6-21.
