Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Poór János: Egy abbahagyott vita. A magyar jakobinusokról V/1057
1070 POÓR JÁNOS borítani az országot. A másik oldalon igaz viszont: nem kelt ki sem a súlyos ítéletek ellen, nem szólt „vérbíráskodásról", és magától értetődőnek tekintette a kormányzati szigorodást, amelyet egyébként nem ünnepelt, ellenkezőleg úgy vélte, hogy pangásba és hanyatlásba vitte az országot. 1921-ben Martinovics élete címmel — immár a periratokat is bevonva — Fraknói újraírta, kiegészítette és javította több mint negyven évvel korábbi művét. Martinovicsról alkotott véleménye nem javult, ellenkezőleg: „ítéletemet, melyet az ő egyéniségének politikai és erkölcsi értékéről négy évtized előtt formuláztam, őszinte sajnálatomra, nem szabad enyhítenem, sőt inkább súlyosbítanom kell; noha attól tartok, hogy találkozni fognak, kik, Kossuth Lajos szavaival élve, munkámban nélkülözni fogják a 'caritast'-t". A könyv főszövegének utolsó oldalán pedig az áll, hogy Martinovics „egyéniségét, működését, erkölcsi felfogását az angol kriminalisták elnevezésével: a moral insanityval jelölhetjük". Egyébként a Hétszemélyes Tábláról alkotott véleménye sem javult. Az, hogy Martinovics bírái „alapos megfontolás, beható megvitatás nélkül adták le szavazatukat, az eljárásra a lelkiismeretlenség bélyegét sütik. Ugyanilyen módon hozták meg [...] a négy igazgató halálos ítéletét".33 A lényegben egyetértve, apróságokban vitatkozva, újat nem hozva, nagy cikkben reagált a könyvre Pauler Gyula a Martinovics Ignácz című tanulmányában.3 4 Kritikusabb volt Martinoviccsal szemben, mint Fraknói. Úgy vélte, hogy gyalázatos kémszerepe nem menthető, illetve, ha valami gazdag kanonoki állást vagy püspökséget kapott volna, soha nem lett volna belőle összeesküvő. Fraknóival ellentétben ő Hajnóczyt nem szerette, Laczkovicsot viszont igen. Hajnóczy akárhol élhetett volna, de Laczkovics volt a magyar - írta. Nemcsak egyetértett, hogy törvénysértés nem történt a perben, hanem úgy tartotta, hogy az a magyar igazságszolgáltatásnak dicsőségére vált. Ennek ellenére, érdekes módon felvetette, hogy a törvényes ítéletek nem biztos, hogy igazságosak voltak. Nincsenek ideális bírák, olvassuk, de azért semmi okunk rá, hogy kétségbe vonjuk: tiszta lelkiismeretük szerint ítéltek. Martinovicsot és társait a nemzet szerinte elfelejtette, a forradalmi eszmék nem foglaltak nagyobb teret. Azért a világ haladt. A magyar 1789 1848-ban jött el, de más alakban. A demokratává lett Magyarország csak azt a harcot vívta a szabadságáért, melyet az arisztokrata ősök vívtak a Rákócziak és Thökölyek zászlaja alatt. A Szabadság és Egyenlőség Társasága olyan elveket vallott, amelyeket a magyar nemzet soha nem tett a magáévá. Ami a jakobinusokat illeti, úgy vélte, ha nem is a kegyelet, a részvét szemével tekinthetünk Hajnóczyra, Laczkovicsra és Szentmar -jayra. Azt az olvasóra bízta, vajon Martinovics megérdemli-e a részvétet. Pulszky Ferenc 1882. évi Martinovics és társai című könyvében udvarias határozottsággal, keményen bírálta Fraknóit, akinek a műve — írta — a legki-33 Fraknói Vilmos: Martinovics élete. Bp. Athenaeum, 1921. 6., 204., 212. Egy évvel korábban tanulmányban foglalkozott Martinovics és II. Lipót kapcsolatával: Uő: Martinovics II. Lipót király titkos szolgálatában. 1791-2. Katholikus Szemle 34. (1920) 133-142., 201-221. Szintén 1920-ban rövid munkában elemezte (és kárhoztatta) Martinovics Mémoires Philosophiques (...) munkáját: Uő: Martinovicsnak istentagadó elveket hirdető, imént fölfedezett francia munkája. Bp. Stephaneum Nyomda R. T. 1920. [18 oldal] 34 Pauler Gyula: Martinovich Ignácz. Magyar Szemle 1. (1881. február) 1-28.
