Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Poór János: Egy abbahagyott vita. A magyar jakobinusokról V/1057
1068 POÓR JÁNOS jére, a féktelen indulat és a „szolgaiságig süllyedő loyalitás" sem volt idegen tőlük.'2 7 A szerző követte Martinovics hányattatásait II. Lipót halála után: szerinte elkeseredetten küzdött állásért, pénzért, befolyásért. Ferenc azonban 1792 nyarán elvonta Lipóttól kapott évdíját, nem kapta meg a kabineti titkári állást, s a később kiutalt kisebb évdíj és az 1792 őszén kapott szászvári apáti cím nem kárpótolta Martinovicsot. Egyébként tovább próbálkozott az udvarnál, folyamatosanjelentett a magyarországi helyzetről, besúgta barátait. „És míg ekként ambitiója által sodortatva, barátainak és elveinek árulójává lett; ugyanakkor már megkezdé államellenes terveinek előkészítését."28 Fraknói ábrázolásában Martinovics tehetséges, ambiciózus, ám ambícióit kielégíteni nem tudó, sértett ember, aki eléggé gyenge jellem volt ahhoz, hogy korábbi pártfogói ellen forduljon. Ferenc császárhoz írt Nyílt levelét, amely ugyan nem jelent meg, de 1793-ban elterjedt az országban, Fraknói zseniális írásműnek nevezte, de megdöbbentőnek tartotta szerzője erkölcsi romlottságát és cinizmusát. Martinovics ugyanis nemcsak az őt mellőző uralkodót, Ferencet gyalázta — ami magyarázható —, hanem korábbi pártfogóit, József és Lipót császárt is. Fraknói elhitte Martinovics vallomásait, és azok alapján elfogadta és átörökítette a szakirodalom nagy részébe is, hogy Martinovicsot a franciák — az általa régóta ismert híres utazó és tudós, Johann Georg Forster javaslatára — az osztrák területeken a demokratikus propaganda főnökévé tették, 1794-ben pedig egyenesen Párizsból kérték fel, hogy lásson hozzá a forradalom szervezéséhez. Elhitte azt is, hogy a Reformátorok Társaságának kátéját nem ő írta, hanem Gyurkovics Ferenc professzor, és elhitte Martinovics sok olyan közlését, amely a maga szerepét, a mozgalom méreteit és jelentőségét messze eltúlozta. A letartóztatott vezér viselkedéséről egyébként Fraknói így ítélt: „Önző érdekek rugói mozgatták; nem voltak nagy eszméi, sem erős szenvedélyei, melyek a szerencsétlenség napjaiban megóvnak a kétségbeeséstől és visszatartanak a lealacsonyodástól. Nem a sors csapásai alatt elbukott hős gyanánt tűnik fel; most már leplezetlenül áll a nagyravágyó cselszövő, a ki csak álnokságát és hiúságát őrzi meg mindvégig."29 Az igazgatók közül egyébként egyedül Hajnóczy viselkedését tartotta makulátlannak. Szentmarjaynál az önvád és mentegetőzés szerencsétlen vegyülékéről írt. Laczkovics úgy igyekezett feltüntetni magát, hogy az összeesküvés szervezésében nem volt tevékeny része („az „indulatos férfiú egészen megszelídült, és ártatlan képet öltött"). Az azonnal őszinte vallomást tevő Sigrayt nem sokra tartotta.3 0 Az eljárással és a szereplőkkel szemben Fraknóinak voltak fenntartásai, jóllehet nála sincs szó koncepciós perről és szolgalelkű bírákról. Az egyetlen egyértelműen megbélyegzett személy Németh János jogügyigazgató: lelkiismeretlen, durva, kapzsi, nem az igazság kiderítésén, hanem a lehető legnagyobb büntetés kiszabásán fáradozott. A Királyi Táblát és Ürményi személynököt ezzel szemben kifejezetten védte a korábbi vádakkal szemben. A tábla bírái sze-27 Fraknói V: Martinovics és társainak i.m. 98. 28 Fraknói V.\ Martinovics és társainak i.m. 140. 29 Fraknói V: Martinovics és társainak i.m. 240. 30 Fraknói V.: Martinovics és társainak i.m. 257-261.
