Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Gyarmati György: Hadigazdasági túlterhelés, rejtőzködő transzformációs veszteség és a személyi kultusz. A magyarországi „új szakaszt" megelőző rendszerválság 1952/53 fordulóján I/75
104 GYARMATI GYÖRGY honvédelmi miniszter fennmaradt korabeli jegyzeteiből viszont tudható, hogy 1953-ra Sztálin milyen hadikészültséget irányzott elő a Szovjetunió nyugati határai mentén húzódó Pufferstaats-Zone kliensállamai számára.68 Ország / lélekszáma (kerekített adatok) Fegyveres erők előirányzott létszáma 1953-ra Ország / lélekszáma (kerekített adatok) békeidőben (össznépesség ' • ) háborús készültség esetén Ország / lélekszáma (kerekített adatok) fő (össznépesség ' • ) fő Bulgária 7.470.000 140.000 1,87% 350.000 (400.000) Csehszlovákia 13.100.000 250.000 1,90% 700.000 Lengyelország 27.400.000 350.000 1.27% 900.000 Románia 17.500.000 250.000 1,42% 700.000 Magyarország6 9 9.800.000 150.000 1,53% 350.000 (400.000) Összesen: 75.270.000 1.140.000 3.000.000 Ezen a ponton illeszthető a militarizálási programba a már korábban érintett teljesítés közben megduplázódó jóvátétel előteremtése, valamint annak — a fejlesztési előirányzatok számából kitűnő — figyelmen kívül hagyása, hogy mennyiben különbözött Magyarország helyzete a szintén Moszkva protektorátusává lett többi országhoz képest. Az egyes országok háború előtti utolsó (1938-as) egy évnyi GDP értékét alapul véve (100%), Lengyelország veszített a legtöbbet (350%), őt követte Magyarország (194%), majd Csehszlovákia (115%), Bulgária (33%) és Románia (29%).7 0 Magyarország helyzete ezen összevetésben annyiban speciális, hogy a lengyel és a cseh államháztartást — mellékgyőztes státusukból eredően — nem terhelte jóvátétel, a románokra és a bolgárokra pedig számottevően kisebb háborús veszteség reparálási kényszere mellett hárult a jóvátételi teher. Miközben a KGST keretében 1949, a fegyverkezési kooperáció tekintetében 1951 óta folyt „a béketábor" európai országai gazdaságfejlesztésének összehangolása, a Kreml csak 1953. január végén — alig másfél hónappal 68 A tárgyalások végére a bolgár és a magyar háborús létszámot 400.000 főre emelték. Palasik Mária: A nők tömeges munkába állítása az iparban az 1950-es évek elején. In: Háztartás? Munkatárs? Vetélytárs? A női szerepek változása a 20. századi Magyarországon. Szerk: Palasik Mária és Sipos Balázs. Napvilág Kiadó, Budapest. 2005. 82-83. 69 A Farkas Mihály vezette Honvédelmi Minisztérium ezt az előirányzatot már a kitűzött határidő előtt, 1952 végére is jócskán — 40 százalékkal — túlteljesítette: az 1953-ra beütemezett 150.000 fő helyett az 1952 végén kritikussá váló helyzetben 212.411 fő volt a magyar hadsereg állományi létszáma. Okváth Imre: Bástya a béke frontján. I. m.. 281. 70 Andrew C. János: Haladás, hanyatlás, hegemónia... i. m.. 226. A szerző Borhi László már idézett munkájához hasonlóan a jóvátételi szállítások értékének önkényes megállapítását, illetve a kereskedelmi cserearányok piaci áruktól független kialakítását úgy értékeli, mint a csatlós országok erőforrásainak mozgósítását a szovjet gazdaság mielőbbi talpra állítása érdekében, i.m. 257. Azt viszont Andrzej Paczkowski: Fél évszázad Lengyelország történetéből, 1939-1989. 1956-os Intézet, Budapest. 1997. című könyvéből ismerhetjük, hogy a regionális katonai zsákmányszerzés nyomán meginduló szovjet gazdasági gyarmatosítás tekintetében Moszkva nem tett érdemi különbséget az ún. mellékgyőztesek — ez esetben Lengyelország —, illetve a mellékvesztesek — a most közelebbről vizsgált Magyarország — között.
