Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Gyarmati György: Hadigazdasági túlterhelés, rejtőzködő transzformációs veszteség és a személyi kultusz. A magyarországi „új szakaszt" megelőző rendszerválság 1952/53 fordulóján I/75
A MAGYARORSZÁGI RENDSZERVÁLSÁG 1952/53 FORDULÓJÁN 105 Sztálin halála előtt —jelentette be, hogy a Szovjetunió teljesítettnek tekinti az 1945-ben Magyarországra rótt jóvátételi kötelezettséget. A válságot gerjesztő összetevők szinte mindig csak utólagos, visszatekintő elemzés nyomán tárulnak fel. Azzal együtt, hogy a rendszer kíméletlenségei, az intézményes erőszak eszközeivel előidézett közellátás-deficit, illetve a reálbérek és az életszínvonal effektív csökkenése már a maga idején is zéróra — sőt negatív számokkal megadhatóra — redukálta a jóléti mutatószámokat, cáfolva a növekedést harsogó propagandát.7 1 Az is így válik érthetőbbé, hogy a bármely területen előálló üzemzavar okát miért keresték szinte reflex-szerűen — masszív erőltetéssel — az adott helyen kimutatandó „szabotálókban", „kártevőkben", „az osztályellenségben". Nem csupán azért történt így, mert a kiépülő pártegyeduralom hidegháborús ellenségkeresési drilljében ideológiailag is minden erre volt programozva. Azért is volt erre hajlam, mert a működési vertikum lefelé szélesedő alsóbb szintjein foglalkoztatott új kádergarnitúrának — a „politikai művezetőknek", a melléjük vagy közvetlenül föléjük rendelt pártkomisszároknak — nem volt tudásuk a mechanizmus szélesebb horizontú átlátására. A pártvezetés felsőbb irányítási szintjeihez közeledve már inkább vélelmezhető az ágazatok egymást is befolyásoló működési disszonanciájának a felismerése, de a rendszert irányítók ellenérdekeltek voltak annak beismerését illetően, hogy képtelenek a tervutasításos szisztéma egészének koordinált vezérlésére. Ebből eredően hárították lefelé — az alsóbb szintekre — az említett üzemzavarok okát. Sőt mi több, lehetőleg ágazatokon belüli irányítási-működési hiányosságokként próbálták ezeket lokalizálni. Gerő Ernő frissen kinevezett belügyminiszterként jelentette ki 1953 augusztusában — azaz már az „új szakasz" kezdetén, de az AVH-nak a kurzusváltás előtti tevékenységére vonatkozóan — a minisztérium politikai kollégiumának ülésén: „sok a munkás és a dolgozó paraszt az őrizetbe vettek között.7 2 Ennek több oka van; vagy a kormány és a párt politikájában van a hiba, vagy az államvédelmi munkában, az elhárító szerveknél van a hiba. Meg kell állapítani, hogy a párt politikájában komoly hiba nincs. A belügyminisztériumi és az igazságügyi szerveknél van a hiba."7 3 A problémák így nem megoldódtak, hanem el-71 A köznapi ellátás állandósuló elégtelenségei miatt gerjedt nyílt tiltakozásokat — köztük a feltűnően gyakori „asszonytüntetéseket" — gyűjtötte csokorba egy megyei esettanulmányban Major Zoltán László: Hangulatjelentések Hajdú-Bihar megyében az 1950-es években. In: Rákositól Kádárig. Fejezetek a legújabb kori magyar történelemből. Szerk: Tímár Lajos - Valuch Tibor. KLTE. Debrecen, 1998. 92-99.; Farkas Gyöngyi: Hatalom és falusi társadalom az 1950-es években. PhD értekezés (kézirat) ELTE Budapest. 2010." 72 Gerő megállapítása egyben azt is jelentette, hogy a rendőrhatóságok töretlen ügybuzgalma következtében falra hányt borsót ért az MDP KV Titkárságának egy évvel korábbi határozata (1952. augusztus 27.), melyben a büntetőeljárások számának csökkentését és ezen belül a munkások és dolgozó parasztok vegzálásának mérséklését irányozták elő. Vö. A Magyar Dolgozók Pártja határozatai... i. m.. 167-170. 73 A Belügyminisztérium Kollégiumának ülései, 1953-1956.1. Összeáll.: Kajári Erzsébet; szerk.: Gyarmati György és S. Varga Katalin. Történeti Hivatal, Budapest. 2001. 165. Gerő Ernő ez alkalommal a rendszerkánont állította a feje tetejére. Miután hirdetett és vasszigorral érvényesíteni próbált gyakorlat volt a vezetésre egyedül hivatottnak nyilvánított kommunista párt „mindenhatósága", a sztálini hatalmi cinizmust tükröző felelősség-hárító hamis érvelés volt épp a leghűségesebb rendszertámasz, az erőszakszervezetek pellengérre állítása. S Gerő mindezt akkor tette, amikor az — úgymond — „nem hibázó pártpolitika" alig több mint egy hónapja részesült kíméletlen elmarasztalásban a számára mindenképpen legautentikusabb fórum, a szovjet párt elnöksége részéről. A fiaskókért a felelősséget az alsóbb pártszervekre hárító sztálini gyakorlatról lásd: Bebesi György: Bolsevizmussztálinizmus. I. m. 91.
