Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Degré Alajos: Magyar alkotmány- és jogtörténet - Degré Alajos egyetemi tanár 1950-51. tanévben tartott előadásai nyomán. (Ism.: Domaniczky Endre) IV/1052

1052 TÖRTÉNETI IRODALOM való őrjáratozást is a veterán, harcedzett huszárokra bízták. Ezek feladata a kurucnak állt emberek megbüntetése volt, javainak elkobzása, állataik elhajtása. Eközben azonban, mint az lenni szokott, többször egyszerűen felprédálták az adott területeket és kifosztották a lakosságot. E veterán katonák szerepe nem csak e feladatok elvégzésénél volt fontos, hanem ahogy arra Seres is rámutat, az újoncok egységeibe beosztva igyekeztek fenntartani azok morálját és próbálták elejét venni a szökéseknek. A huszárezred újoncait tehát nem vetették be közvetlen a felkelők ellen, hiszen fegyver és ellátás híján nem lettek volna képesek harcolni. Fontosabb volt ennél, hogy a frissen toborzottakat megtartsák, tömeges dezertálásukat megakadályozzák. Ennek fényében Macskásy Farkas kapitány és Spissits Sándor hadnagy „manővere", amellyel katonáikat eltávolították a felkelők közeléből teljesen érthető volt, sőt a későbbiekben még külön elismerésben is részesültek ezért. A Szegedinác Péró vezette felkelést tehát a Károlyi-huszárezred közvetlen segítsége nélkül sikerült leverni. Habár komolyabb harcba nem bocsátkoztak, a tisztek jól értesültek voltak, így levelezésükből számos olyan információt tudhatunk meg, amelyek segítségével sikerülhet teljesebb képet kialakítani a mozgalomról. Ezeket az új ismereteket tartalmazó forrásokat Seres István precízen feldolgozva, jegyzetekkel, magyarázatokkal ellátva adta közre munkájában, amely egyaránt hasznos olvasmány lehet a hadtörténettel és helytörténettel foglalkozók számára. Vatai Gábor Degré Alajos MAGYAR ALKOTMÁNY- ÉS JOGTÖRTÉNET Degré Alajos egyetemi tanár 1950-51. tanévben tartott előadásai nyomán Szerk. Béli Gábor Publikon, Pécs [2010.] 325 o. „A legenda tovább él" - zárta a Degré Alajos emlékkonferencián előadását néhány évvel ezelőtt Mezey Barna (Levéltáros elődeink. Szerk. Molnár András. Zalaegerszeg 2006. 24.). Valóban, az utóbbi időben egyre gyakrabban idézik fel alakját, életútját, munkáit. Béli Gábor, Degrének nem csupán egyik „szellemi elődeként" (vö. Béli Gábor-. Magyar jogtörténet. Pécs 2000. 20.), de Zalához kötődő földijeként is sokat tett a professzor emlékének ápolásáért. Ez a jegyzet már a második Degré-kötet, amelynek sajtó alá rendezésében közreműködött. Az első egy mind a mai napig sokat forgatott bírósági szervezet- és perjogtörténet volt (Degré Alajos-Bónis György-Varga Endre: A magyar bírósági szervezet és perjog története. Zalaegerszeg 19962. A most megjelent magyar alkotmány- és jogtörténeti jegyzet műfaja eltér egy klasszikus monográfiáétól, hiszen sokkal kötetlenebb és közvetlenebb hangvételű, ennélfogva nemcsak kutatási eredmények és szemlélet átadására, de írója személyiségének közvetítésére is alkalmas. Degré Alajos 1950/1951-es tanévi előadási jegyzeteinek új kiadása ezért különösen hasznosnak tűnik mind a jogtörténészek, mind a történészek számára. Egyszerre közvetíti ugyanis Degré gondolatait, jogtörténészi szemléletmódját és ad kortörténeti lenyomatot a diktatúra éveiről. Meglepő olvasni, hogy a kötelezően beírt idézetek és hivatkozások mögött milyen összefüggően, a kezdetektől egészen az első világháborúig viszonylag részletesen adhatta elő abban az időben talán nem egyszer eretneknek tűnő gondolatait. Módszerére jól jellemző az 1848-1944 közötti időszak alkotmánytörténeti fejezetének bevezetője, ahol a hivatalos kánon (elsősorban Mód Aladár és Andics Erzsébet) meghivatkozása mellett az „erős kritikával olvasandó" irodalom között Berzeviczy Albert és Gratz Gusztáv is megtalálható (271. o.). Hasonlóképpen került így egymás mellé a magyar őstörténet tekintetében Sztálin és Vámbéry Ármin (24. o.), de a „kettős beszéd" jelei a munkában máshol is megfigyelhetők. Degré Alajos azonban — úgy tűnik — a hátrányból is előnyt kovácsolt. A politikai elvárásnak is megfelelve, ám saját szempontjai figyelembe vételével hangsúlyosan elemzi például a jobbágyság rétegződését és jogállását, illetve szinte szociográfiai igénnyel mutatja be az úrbéri viszonyokat (182-196. o.), amelyre a korábbi hasonló munkák lényegesen kevesebb figyelmet fordítottak. Külön és többször kitér a városi jogra (57-60., 180-182. és 238-242. o.), amelyet pályatársai