Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Lengyel Tünde - Várkonyi Gábor: Báthory Erzsébet. Egy asszony élete (Ism.: Horváth Adrien) IV/1033

1034 TÖRTÉNETI IRODALOM Ha a szerkezeti felosztás nyújtotta eshetőségeken túlgondolunk, az egy asszony megnevezés konkrétan Báthory Erzsébetre is vonatkozik, mert lehetett egy asszony a sok közül, aki férje halála után igyekezett a mindennapi akadályokat leküzdeni, élete pedig illeszkedhetett azon kialakított tipikus özvegyi sorsok közé, amelyekről ismereteink jelenleg még eléggé töredékesek. A „de"-k sora 1610-ben kezdődik, majd Thuróczy László mítoszteremtő könyvének kiadásával folytatódik (1729), amely mint lavina hozta magával csak 1988-ig azt a több, mint 180 tételt, amelyet Michael Farin vett számba, és amelyek zömében Báthory Erzsébetet mint vérre szomjas, szadista nőt mutatják be. A szélsőségek helyett inkább a horatiusi úton érdemes tapogatózni, és a források hiányossága ellenére a hézagokat minél több válasszal kitöltve, objektivitásra törekedni - bár nyilvánvaló ugyanakkor, hogy ez gyakorta vágy marad a meglevő ismeretek pontos, precíz és beható tanulmányozása és ismertetése mellett is. Amennyiben a szélesebb rétegek megnyeréséhez igazítjuk a stílust, akkor fellép az információk tudatos szelektálásának jelensége. A szerzők végig a történészség és a popularitás között egyensúlyoznak, amelynek eredménye egy olvasmányos, történeti adatokon nyugvó könyv, melynek minden fejezete után szinte ott marad az emberben egyfajta hiány, ami a kielégítetlenségből táplálkozik, és amelyet egy körültekintően összeállított bibliográfia hivatott ellensúlyozni. Míg az első részben — amely a könyv mintegy kétharmad részét teszi ki és az oszmán-török háborúk alatti mindennapi élettel foglalkozik — a tudásvágy, az érdeklődés hajtja a kíváncsiságot, addig az a másodikban a kérdések labirintusában kereng az olvasó. Az első rész a maga terjedelmessége mellett is elnagyolttá válik a második fényében. Bár maga a téma generálja a buktatókat - mivel az önmagában is kitenne egy könyvet. Roppant nagy anyagot próbál több-kevesebb sikerrel lefedni majdnem kétszáz oldalon, hiszen elindul az 1526 utáni ingatag háborús viszonyok impressziószerű bemutatásával, említi a két világ egybemosódásaként fellépő kulturális kapcsolatokat, mint elhanyagolhatatlan külső tényezőket. Ezen panorámakép után tér rá konkrétan az egyénre, akinek a felvázolt világban meg kellett állnia a helyét. A születés témakörének körbejárását a lánygyermek fogadásával kezdi, idomulva a főszereplő neméhez, majd általánosságban szól a gyermek születése körül fellépő járulékos tényezőkről, mint a bába, szoptatós dajka, illetve külön tárgyalja a fogantatás nehézségeit. Nagyobb blokkot képvisel a gyermekkor, és az ennek kapcsán felmerülő alapvető kérdések, úgy mint a gyermek helye a családban, viszonya a szülőkhöz, neveltetése, mindennapjai, iskoláztatása. Felcseperedve az új család alapítása kerül a látókörbe, kezdve a tudatos házasságkötéssel, amely mint jól tudjuk a boldogulás alapja lehet. Itt ér körbe a Möbius-szalag, amelyen a csavarintást jelen esetben az jelenti, hogy a női nem szerepvállalása dominál a családon belül. A nő, aki félje tökéletes kiegészítése, rendet tesz az uradalomban, kézben tartja a ház körüli teendők irányítását, részt vesz gyermeke nevelésében, búvópatakként mindenhol ott van, de csak a férj halála után törhet felszínre, különösen egy olyan nő, aki Báthory Erzsébet is lehetett. Szépen vázolják fel a szerzők a kort alakja köré, és szinte kettő az egyben kapunk mellé mintegy alátámasztásképpen levélrészleteket, amelyek betekintést engednek többek között a Nádasdy, Báthory, Thurzó, Batthyány és Erdődy-család levelezésébe. Magának a címszereplőnek az élete azonban nem domborodik ki teljes egészében, jelentősége a jó házasságra, a gyermekek szülésére és az özvegységre redukálódik, ezzel szemben Nádasdy Ferencnek az életútja zökkenőmentesebben végigkövethető, mondhatjuk azt is, hogy jobban adatolt. A családban betöltött szerep azonban töredéke azon feladatoknak, amelyeket a nők tulajdonképpen vállaltak, illetve fel kellett, hogy vállaljanak. Férfi és nő viszonya alapvetően kettős volt: gyakorlati és elméleti, de a 16-17. századi Magyar Királyságban, ahol mindenre fel kellett készülni, az előbbi dominált. A nők eleinte férjeiken keresztül, majd annak távollétében teljes egészében betekintést nyerhettek a ház körüli teendőkbe, a birtokolt földek ügyeibe, a gazdaságba, a jobbágyokkal való ügyes-bajos dolgokba, majd később, esetleges özvegységük idején, egy kézben tarthatták az irányítást - a sajátjukban. A kor kiválóan kedvezett a karakteresebb nőtípusok kiteljesedésének. Immár nem csak a fürdők világa nyílott meg a női nem előtt, gyakran kísérték el férjeiket az országgyűlés helyszínére: már nem pusztán értesülnek, hanem látnak és hallanak, túllépnek a „szülőgép" szerepkörön. A főnemesi levélváltások arról tanúskodnak, hogy a kapcsolattartás a formalitásokon túl kiterjedt gyógyászati kérdésekre, a taníttatásra és a kertgazdálkodásra is. Nyilván az első rész által közvetített képbe beleillik az a Báthory Erzsébet is, aki a maga nemében nem volt fehér holló Bécs és Pozsony között, hanem mint mecénás egyetemre küldött diákokat, segítette és védte jobbágyait. Ami az első rész alapján az olvasó elé tárul, az sok nemesasszony életlehetősége a kora újkori Magyar Királyságban - amibe természetesen Báthory Erzsébet is beletartozik. A második rész-