Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Lengyel Tünde - Várkonyi Gábor: Báthory Erzsébet. Egy asszony élete (Ism.: Horváth Adrien) IV/1033

TÖRTÉNETI IRODALOM 1035 ben viszont szembesülnünk kell a „gonosz nővel", aki mintegy „kiragadódik" a családba zártságból, és egymaga áll, jóllehet szolgálói körében. A mítoszok labirintusában elveszett igazság - így fémjelzi az 1610-ben kipattant ügyet a két szerző, holott csak a bejárat villan fel a szemek előtt, illetve még valamiféle elveszés is van a könyv ezen részében: a szavakban. A kötet végén, a függelék részben a roppant hasznos kronológia, személyi ismertető, illetve családfa mellett található táblázatba szedve az ügyben kihallgatott tanúk sora, csak hogy világos és áttekinthető legyen ugyanaz, ami kicsivel előtte prózában már megfogalmazásra került. A tanúk ilyen tételes egymásután vétele monotonitást kölcsönözne a résznek, hacsak meg nem törnék azt a minduntalan beszúrt kérdések, amelyek sajnos nem vezetnek az Arisztotelész kívánta eredményhez, és egyfajta komolykodó paródia felé terelik a művet. Mai szemmel nevetséges, hogy a „hallotta-mesélték neki"-történetek alapján rányomják a skarlátbetűt valakire, illetve, hogy ezt még az utókor is a végletekig kizsigerelje. A kauzális viszonyok feltérképezését a legenda megszületésével kezdik, Thuróczy László Csejte-leírását idézik, amelyet a kortárs Bél Mátyás is átvett a jezsuita szerzetestől, viszont ezzel megelégedve nem göngyölítik tovább az eseményeket, hanem áttérnek magára a vizsgálatra és annak előzményeire. Ekkor Báthory Erzsébet már hat éve özvegy, azonban cseppet sem unatkozó nemesasszony, hanem ahogy azt már az első rész felvezette, a tevékeny nők táborát gyarapítja. A vizsgálat című rész kapcsán a szerzőpáros is visszanyúlt a ránk maradt írásos dokumentumokhoz, és azok visszásságait figyelembe véve taglalják újfent a lejegyzetteket. Az olvasó az első részben helyzetképet kap a korról és a nőkről, ami a másodikban azután konkretizálódik: Báthory Erzsébet is elhelyeződik térben, időben és az érdekek változó hálójában. Ott vannak a kínvallatottak, a helyi plébános, vejei, maga a nádor, Thurzó György és legfőképpen önmaga: mint anya, teljesítette kötelezettségeit, lányait férjhez adta, fia karrierjét elindította. A tények mérlegelése után is csak az elméletek maradnak, hogy ha érdek volt kivonni a köztudatból a grófnőt, akkor hát miért. Konkrét véleményalkotás így nem (igazán) történik, csupán a bemutatás és a kérdőjelekkel való olvasó-terelgetés. Viszont a közvetlen hangvétellel és szóhasználattal, illetve a túl sok nyitott kérdéssel óhatatlanul is erőre kapnak a mendemondák, amelyek a mai „tvájlájtizált" időkben az igényeket alakítják. Ebben a részben is megjelennek a vendégszövegek, azonban más funkcióval. Míg az elsőben példák gyanánt léptek fel, tehát alátámasztották a leírtakat, illetve előreutaltak, addig a másodikban gyakran megakasztják a gondolatmenetet egy pillanatra, de csak azért, hogy egy-egy kiváló analógiával kitágítsák az olvasó látókörét. Gondolatébresztő vendégszövegek nemcsak a fejezeteken belül találhatók, hanem mint mottók is szerepelnek, és már-már a történettudomány új irányzatai felé mutatnak. Nagyszerűségük a választás tudatosságában rejlik, mert nyilván előrevetíti a szerzők állásfoglalását, ha a Thurzó László művével foglalkozó rész elé Herbert N. Cassont idézik, vagy Szent Ágoston szövege került A vizsgálat című fejezet elé. A megfogalmazás olvasmányos, ami harmóniában van az ismeretterjesztő igényekkel, hajlik az annalisták képviselte stílus felé, ám kár, hogy egy ponton eltér tőle - nem lép fel élesen az elburjánzott mítosz ellen, mert nem érdeke: élősködik azon. Már az első pillantáskor, a könyv elején, a feltehetőleg Báthory Erzsébetről készült kép másolata látható, amely a grófnőről írt szakirodalom egy topikus témájává nőtte ki magát. Legtöbben azzal foglalkoztak, hogy milyennek tűnik számunkra a képen teljes alakban megjelenő nő, ám az többek között elkerülte a figyelmet, hogy a festő szemén, tudatán, illetve ecsetén keresztül látunk. így válik többszörösen is találóvá a szerzők azon kifejezése, hogy ez a „Báthory Erzsébet nevét viselő képzeletbeli alak". A címlapon ezenkívül a vörös, cikornyás betűkkel szedett név is szuggesztív - akárcsak azon társáé, amely az Egy asszony élete előtt pár hónappal jelent meg Szlovákiában a szerzők tollából, és amely ennek is kölcsönzött néhány fejezetet. Lengyel Tünde és Várkonyi Gábor könyve majdnem tökéletes módon egyesíti a szakirodalom és források ismeretét és kihasználását a piac igényeivel. A művön halványan érződik a töredékesség, de ez betudható fordítási és szerkesztési ártalomnak, a megértést pedig nem veszélyezteti, ahogy azok a szószerkezeti ismétlések sem, amelyek végigkísérik a művet. Ide sorolhatók még további apró szépséghibák is, úgy mint a színes képek beszúrásának helye - az utolsó fejezet vége előtt néhány lappal. Egyébként az egyes szövegrészeket kísérő illusztrációk segítenek közelebb hozni a miliőt és a történet egyes szereplőit, azonban fekete-fehérben és színesben egyaránt közölni ugyanazt a képet Nádasdy Tamásról és nejéről talán kissé túlzás. Bizonyára a szerkesztői figyelmetlenség és nem a szerzők fantáziátlansága szülte azokat az egyezéseket, amelyekkel a fejezetcímekben találkozhatunk.