Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK BETHLEN GÁBORRÓL - Sudár Balázs: Iszkender és Bethlen Gábor: a pasa és a fejedelem IV/975
990 SUDÁR BALÁZS sérte Moldvába,7 8 és Bethlenhez is szállingózni kezdtek a hírek arról, hogy valójában ellene készül valami, ráadásul a portai vezetők tudtával és támogatásával.7 9 Májusban a fejedelem már a hágók bevágatásáról intézkedett. 1619 elején egyre sokasodtak a jenőiek portyáiról érkező hírek, amelyek terjesztésében oroszlánrésze volt a Bethlennel annyira ellenséges Kádizáde Ali budai pasa apjának, Hábil efendinek, a belgrádi muftinak, és emberének Karakas Mehmed budai pasának is.8 0 Természetesen részben Iszkendert okolták a nem megfelelő fejedelem trónra ültetéséért, akit meglehetősen kényelmetlenül érintett a támadás, ezért egyre erőteljesebben követelte Jenő átadását az erdélyi követektől: ha nem adják át a várat, „vége az atyafiságnak".8 1 Barátból „ellenség": a fejedelem és a pasa a harmincéves háborúban Bethlent tulajdonképpen a harmincéves háború (1618-1619) kirobbanása mentette meg: 1619. július 5-én megérkezett a szultáni udvarba Mikó Ferenc erdélyi főkövet, aki a Habsburgok elleni hadbaszállásról és a cseh szövetségről tárgyalt az Oszmán Birodalom vezetőivel. Sokan — például az értelmiségi lobby tagjai — ugyan nem szívesen rúgták volna fel a Habsburgokkal kötött békét, Bethlen azonban nem keveset ajánlott: egy új vazallus országot kínált az oszmánoknak: a Magyar Királyságot.8 2 Ennek fényében természetesen Jenő várának átadása már egyáltalán nem tűnt jelentősnek. S persze Mikó magával hozta Erdély adóját, és nem csekély mennyiségű baksist is. Bethlen így egy időre elnyerte a Porta támogatását, az év őszén azonban támadásba lendültek a Habsburg-diplomaták is, akik elsősorban a sejhüliszlámot (Eszad efendit) és a szultán tanítóját, hodzsáját (Ömer efendit) környékezték meg. Az oszmán vezető körökben így egyre erősödtek a kétkedő hangok, különösen azt követően, hogy Bethlen nem tudta beváltani ígéretét, a Magyar Királyság elfoglalását, noha katonai sikerei — főként Felső- és Alsó-Magyarországon — nem voltak jelentéktelenek. A béke megtörését Isztambulban sokan hibának minősítették, és nem kívántak újra háborúba keveredni Magyarországon. Ráadásul felmerült annak a kérdése is, hogy ki fog az újonnan elfoglalt területek felett uralkodni. A török főméltóságok egyik meghatározó csoportja (főként a sejhüliszlám köre) világosan megmondta: nem érdekük, hogy a magyar területek egy kézben egyesüljenek.83 78 TMÁOT I. 234.; Borsos T.: Vásárhelytől i. m. 226., 256., 392.; Peçevî, /.: Târîh i. m. II. 372-374.; valamint újabban Manfred Stoy. Gaspar Gratiani, Fürst der Moldau 1619-1620: seine marginale Rolle in den Anfangen des Dreißigjährigen Krieges. Mitteilungen des Instituts für Osterreichische Geschichtsforschung 112. (2004) 306-315. és 1. még Papp Sándor e számbeli írását. 79 Borsos T.: Vásárhelytől i. m. 390-393. 80 Uo. 188., 234-240., 243. 81 Uo. 181-183., 186-188., 256. 82 „Hiszen jól látja őnagysága [a nagyvezír], hogy az én uram [Bethlen Gábor] nem egy várat, kettőt ád az hatalmas császárnak, hanem nagy erős derék országot." - érvel Borsos Tamás 1619 novemberében Isztambulban. Borsos T.: Vásárhelytől i. m. 369., ill. 1. még részletesen Papp Sándor e számbeli tanulmányát. 83 „Mert Bethlen Gábor, ha Isten adja, légyen magyarországi koronás király bátor, de Erdélyt mü Magyarországhoz soha nem engedjük hogy bírja." Borsos. T.: Vásárhelytől i. m. 394-395.; idézte már: Rugonfalui Kiss István: Bethlen Gábor erdélyi fejedelem. Bp. 1923. 63.
