Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: Vallásváltás és identitás. A kitért zsidók megítélésének változásai a dualizmus korában
4 KONRÁD MIKLÓS keresztelkedés, országoktól függően eltérő időben, Magyarországon a 19. század végére, a modern zsidó lét integráns részévé vált, Todd Endelman kifejezésével élve, „az új viszonyokra és nyomásokra adott zsidó válaszok spektrumának egyik végén helyezkedett el, s nem azon kívül".6 Az önként választott kitérés mint elterjedt társadalmi jelenség az emancipált zsidóság korának szülöttje volt, a zsidók integrációja előtt fennmaradó akadályoknak és a modern zsidó identitás válságának legszembetűnőbb szimptómája. Szükségszerű előfeltétele a zsidóságtól való elidegenedettség, alapvető oka a zsidókat továbbra is sújtó negatív megkülönböztetés volt. Az előbbi lehetővé tette azt, amit az utóbbi kiváltott: „Miért tűrjék a folytonos lealázást, jogtalanságot és mellőztetéseket", tette fel a költői kérdést egy rövid életű felekezeti lap 1882-ben azon fiatalokat illetően, akiknek, vélte a hetilap, zsidóságuk nem jelent már egyebet, mint az „antiszemiták mocskolódásai"-nak kényszerű elviselését?7 Azokban, akik, amint írta Szabolcsi Miksa, az Egyenlőség főszerkesztője 1890-ben, „már mit sem tudnak a zsidóságból, hacsak azt nem, hogy útjukat állja",8 a kikeresztelkedés gondolata szinte óhatatlanul felvetődött. A kitérés ekképpen megkérdőjelezte mind az asszimilációval párhuzamban harmonikusan fenntartható zsidó önazonosság eszméjét, mind a szakmai előmenetelnek és társadalmi befogadásnak a vallási hovatartozástól független liberális ígéretét. I. A kitérés és a kitértek jelentősége A zsidó vallásváltások statisztikai számonkövetésének kezdete, vagyis 1896, és a világháború kitörése között áttért 8452 zsidó elenyészőnek tűnhet az 1910-ben 911227 főt számláló magyar zsidósághoz képest.9 A két számadat összevetése azonban nem vezet sokra. Ahhoz, hogy felmérjük a kikeresztelkedettek arányának tényleges jelentőségét, a kitértek számát a zsidóságnak csak azon rétegéhez van értelme viszonyítani, akik eléggé eltávolodtak zsidóságuktól ahhoz, hogy a kitérés mint lehetséges opció egyáltalán felmerülhessen.1 0 Ez lényegében kizárja nem csupán a magyar zsidóknak a századfordulón egyharmadát-felét kitevő ortodox zsidóságot, hanem a kisvárosok, falvak neológ közösségeinek szerény tagjait is, akik életmódjukban 1900-ban is jóval közelebb álltak az akkulturált, vallásideológiai szempontból mérsékelt ortodoxiához, mint a Lipótvároshoz. A viszonyítási alap valójában az akkulturált zsidók körén belül is tovább szűkítendő, e réteg azon relatív kis számú tagjaira, akik olyan — hivatalnoki, értelmiségi — pályákon működtek, ahol a kitérés potenciális előnnyel kecsegtetett, olyan társadalmi pozícióban voltak, ahol a (beházasodással párosuló) kikeresztelkedés utat nyit-6 Todd M. Endelman: Jewish Converts in Nineteenth-Century Warsaw: A Quantitative Analysis. Jewish Social Studies 4. (1997: 1. sz.) 31. 7 Gr.: Van-e szükségünk zsidó lapra? Szombati Újság, 1882. jan. 14. 18. 8 Sz. M.: A „haladó" vidék IV Egyenlőség, 1890. aug. 15. 3. 9 Zeke Gy.: Statisztikai mellékletek i. m. 187., 194. 10 Peter Honigmann : Jewish Conversions - A Measure of Assimilation? A Discussion of the Berlin Secession Statistics of 1770-1941. In: Leo Baeck Institute Year Book 34. (1989) 3-39.; Todd M. Endelman: The Legitimization of the Diaspora Experience in Recent Jewish Historiography. Modern Judaism 11. (1991: 2. sz.) 204-205.
