Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Szőke Zoltán: Magyarország és a vietnami háború, 1962-1975
82 SZŐKJE ZOLTÁN tőén, az egész világ előtt a hajthatatlan kommunistákat okolhassák a háború kiterjesztéséért. Kádár a csalódás és az igazságtalan vádak miatt valóban kikelt magából. Az MSZMP főtitkára — szemben több PB-taggal, akik az amerikaiak viselkedését hozzá képest nagyobb empátiával közelítették meg — Washington és Pekinget egyaránt felelősnek tartotta a történtekért.13 2 Kádár, Hanoi sértő hangú jegyzékére reagálva indulatos hangnemben követelte, hogy a magyar akciónak haladéktalanul vessenek véget, az amerikaiak és a vietnamiak pedig kapjanak „világos választ." Végül azonban néhány higgadtságát megőrző PB-tag, elsősorban Komócsin Zoltán, meggyőzte, hogy ezzel leginkább a kínaiak járnának jól: „Elnézést kérek, de azt hiszem, Kádár elvtárs egy kicsit valóban begerjedt ebben a konkrét ügyben, s lehet, hogy nem is utoljára. A helyzet az, a legutóbbi politikai bizottsági ülésen felvetődött hogy itt van ez a „magyar csatorna," ez a mi diplomáciai ügyködésünk, ami tulajdonképpen Péter elvtárs londoni látogatásával kezdődött. Az első és legfőbb kérdés az, hogy nyitva hagyjunk-e egy kis kaput, vagy bezárjuk ezt a csatornát. Egyszerűbb lenne bezárni, de akkor tulajdonképpen messzebb kerülünk attól, ahol voltunk és úgy érzem, ez kevésbé használna a vietnamiaknak is, a közös ügynek is. Ezért mondom, hogy talán Kádár elvtárs begerjedt, ha ilyen módon próbáljuk ezt a dolgot tovább folytatni, akkor ez azt jelenti, hogy itt nemigen lehetne bármit is elérni sem a vietnamiak, sem az amerikaiak részéről. [...] Az egész jelenlegi helyzetet a háttérből a kínaiak irányítják. Ha mi lezárnánk ezt az ügyet, akár az egyik, akár a másik vonalat, akár az amerikait, akár a vietnamit, valójában a kínaiaknak tennénk szolgálatot."133 Komócsin arra is felhívta a figyelmet, hogy Vietnam az amerikaiak számára is főként presztízskérdést jelent: „[...] bennem az a vélemény alakult ki, hogy az amerikaiak tényleg tárgyalni akartak, a maguk módján. Ók nem mehetnek oda azzal, hogy beismerjük — amit mi mondunk — hogy vereséget szenvedtünk és tárgyaljunk. Úgy nézett ki, eleinte Vietnam is hajlott erre, de nem akarç'a egyik sem kimondani, hogy üljünk le. Vagyis függetlenül attól, hogy nem szubjektív [sic!], nem tetszik és nem is tetszhet, van egy szempont az amerikaiak presztízsében, amit mi kénytelenek vagyunk figyelembe venni. Nekik van ebben a dologban presztízsük."134 Végső soron a Politikai Bizottság egyetértett abban, hogy a kudarc fő oka az eseményeket a háttérből manipuláló kínai pártvezetés volt. A testület tagjai végül úgy döntöttek, hogy mind az amerikai, mind a vietnami fél számára mérsékelt hangú írásbeli választ küldenek, amelyben Péter János, a kormánytól kapott felhatalmazásra hivatkozva, helyteleníti az amerikaiak viselkedését, egyúttal azonban felajánlja mindkét félnek Budapest további közvetítői szolgálatait, amennyiben arra a felek igényt tartanak.13 5 A PB döntése értelmében tehát a magyar kormány mindkét irányban nyitva hagyta a „kiskaput." Szeptemberben Péter Hanoiba, majd októberben ismét Washingtonba utazott, hogy a szemben álló feleket megpróbálja rávenni 132 Kádár az amerikaiak viselkedését így jellemezte: „[...] mi feltételeztük azt a halvány reményt, hogy itt becsületes szándék is van és mi ennek megfelelően jártunk el. A későbbiekben önök megszegték a diszkréciót azzal, hogy 56 kormányon keresztül törekedtek nem tudom én mire és még a laikus számára is világossá vált, hogy az ügy iránti komolyság az önök részéről megszűnt." Mindamellett Kádár is hangsúlyozta, hogy azért az amerikaiakat még a történtek fényében sem helyezné „közös nevezőre" a kínaiakkal (1. az MSZMP PB ülésének jegyzőkönyve, 1966. január 21., MOL M-KS 288.f.5/385.ő.e. 22.) 133 Uo. 24. 134 Uo. 135 Az MSZMP PB ülésének jegyzőkönyve, 1966. február 1., MOL M-KS 288.f.5/386.ő.e. 70.
