Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Dominkovits Péter - Pálffy Géza: Küzdelem az országos és regionális hatalomért. A Nádasdy család, a magyar arisztokrácia és a Nyugat-Dunántúl nemesi társadalma a 16-17. században (1. rész)
KÜZDELEM AZ ORSZÁGOS ÉS REGIONÁLIS HATALOMÉRT 771 Tanulmányunk mindezen alapvető eredményekre és saját újabb kutatásainkra építve úgy követi végig — első kísérletben, azaz egyfajta összegző jellegű vázlatként — a négy említett családtag pályáját, hogy mindegyikük esetében elsősorban két nagyobb kérdéskörre fókuszál. Egyrészt azt vizsgálja, hogy pályájuk adott szakaszaiban milyen helyet töltöttek be, sőt konkrétan hányadik helyen álltak a Magyar Királyság világi elitjében. Ez ugyanis a család mindenkori országos befolyásáról — ha természetesen nem is teljesen objektív, ám sok szempontból — beszédes képet nyújt. Másrészt arra vagyunk kíváncsiak, hogy a Nádasdyak mekkora hatalommal bírtak a Dunántúlon, ahol birtokaik túlnyomó része feküdt, és kik voltak itt legfőbb konkurenseik. Noha ilyen jellegű vizsgálatokat tudtunkkal a magyar történetírásban még sohasem végeztek, elemzésünk remélhetőleg érdekes adatokkal és tanulságokkal szolgálhat a Magyar Királyság arisztokráciájának alaposabb megismeréséhez és elősegítheti hasonló regionális vizsgálatok folytatását, miközben az egyes családtagok karrierjének összehasonlítását is lehetővé teszi. Nem egyszerű feladat annak meghatározása, hogy a Magyar Királyság elitjében ki hányadik helyet foglalt el; még kevésbé, hogy ténylegesen mekkora befolyással bírt. Magyarországon ugyanis a világi elit hierarchiája nem volt annyira szabályozott, mint például a Cseh Királyságban.9 Pusztán az első négy országos főméltóság sorrendje volt az 1526 utáni évtizedekben vitathatatlan: a nádort (amennyiben posztját betöltötték) az országbíró, a horvát-szlavón bán és a tárnokmester követte. (A 16. század második felére az Erdélyi Fejedelemség kialakulásával a késő középkori sorrendben még előkelő helyen álló főméltóság, az erdélyi vajda tisztsége megszűnt).1 0 A közös Habsburg-udvar kialakulásával névlegessé vált, ám mégis komoly belpolitikai befolyással rendelkező magyar királyi udvari főméltóságok1 1 esetében viszont már nem volt szigorú rangsor. Legfrissebb kutatásaink alapján kijelenthető,1 2 hogy itt a 17. század közepéig elsőként az adott személy főnemesi rangja (mindenekelőtt a grófi cím), majd kinevezésének időpontja, illetve azonos idejű kinevezés esetén grófi/bárói címszerzése vagy életkora dönthette el a sorrendet. Végül az udvari főméltóságokat a Magyar Tanács tagjai, azután a tisztséget nem viselő arisztokraták, a „névleges" (barones solo nomine) követték, akiket a 16. század végétől már mágnásoknak (magnates) neveztek.13 Az utóbbiak ugyancsak főnemesi rangszerzésük rendjében sorakoztak, miként erről a magyar országgyűlések meghí-9 Petr Math: Svët ceské aristokracie (1500-1700). (Edice Ceská historié 12.) Praha 2004. főként 328-363. 10 Fallenbüchl Zoltán: Magyarország főméltóságai. Bp. 1988. 11 E tisztségviselőkre újabban Pálffy Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. (História könyvtár: Monográfiák 27.) Bp. 2010. 106-108. és 266-289. 12 Helyhiány miatt ezek részletezésére itt nincs lehetőségünk, így a 16-17. századi világi elit hierarchiájának bemutatást Pálffy Géza a jövőben önálló tanulmányban tervezi. 13 Rájuk újabban 1. Pálffy Géza: Utak az arisztokráciába - bárói címszerzők a 16. századi Magyar Királyságban. In: Arisztokrata életpályák és életviszonyok. Szerk. Papp Klára - Püski Levente. (Speculum Históriáé Debreceniense 4.) Debrecen, 2009. 9-23.
