Századok – 2010

TÖRTÉNETI IRODALOM - Die Protokolle des österreichischen Ministerrates 1848-1867. Abteilung TV: Das Ministerium Rechberg. Band 3. 21. Oktober 1860-2. Februar 1861. (Ism.: Deák Ágnes)

761 TÖRTÉNETI IRODALOM DIE PROTOKOLLE DES ÖSTERREICHISCHEN MINISTERRATES 1848—1867 Abteilung TV: Das Ministerium. Rechberg. Band 3. 21. Oktober 1860-2. Februar 1861 Bearbeitet und eingeleitet von Stefan Malier. Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, Wien, 2009. 366 o. A most bemutatásra kerülő kötet az 1860. októberi diploma utáni, politikai tekintetben nagyon mozgalmas hónapok bécsi kormányülései jegyzőkönyveivel ismerteti meg az olvasót. Ahogy Stefan Malfèr a kötet bevezetőjében megjegyzi, hajlamosak vagyunk a diplomát egy rövidéletű, kudarcot vallott alkotmányjogi kísérletként felfogni, holott — a magyarországi politikai konszolidációt célzó törekvések sikertelensége ellenére — inkább a hosszabb távú alkotmányjogi átalakulás kezdőpontjának kellene tekintenünk, amely messzeható változásokat indított el a politikai intézményrendszerben és a közigazgatásban a birodalom minden pontján, Magyarországon is. 1860 őszének - 1861 elejének kétségtelenül legizgalmasabb politikai kérdése az, hogy alig néhány hónap alatt hogyan jut el az uralkodó a magyar konzervatívok által kezdeményezett és kidolgozott októberi diplomának a korlátozott alkotmányosságra és a birodalom föderatív jellegű szerkezetére épülő koncepciójától az 1861. évi februári pátensig, amely az alkotmányosság kétségtelenül erősebb biztosítékait nyújtotta, s ezzel a továbbfejlődés lehetőségét ígérte, miközben a föderatív elemek háttérbe szorítását jelentette, s újra megerősítette a birodalmi centrumot. A magyar történetírás a pátenst mindenekelőtt a birodalmi centralizmus irányába történő visszalépésként értelmezi, ha immáron nem is az uralkodói abszolutizmus, hanem a korlátozott, de modern alkotmányosság eszköztárával felvértezve, s a magyar konzervatívok politikai vaksága jeleként tárgyalja, hogy kezdetben lelkesen támogatták későbbi legnagyobb politikai ellenfelük, Anton Schmerling lovag miniszteri pozícióba kerülését. A miniszteri konferencia itt közlésre került jegyzőkönyveiből azonban némileg más kép bontakozik ki, pontosabban szólva a hangsúlyok bizonyos fokig átrendeződnek. A történet eleve három s nem két politikai tábor kötélhúzását festi elénk - ahogy arra Malfèr már a diploma születését bemutató előző kötet bevezetőjében is felhívta a figyelmet. A magyar konzervatívok támogatták az alkotmányosság korlátozott voltát. A „történelmi jogok"-at ajánlották legfőbb mérceként, s a modern liberális elvekkel szembeni fenntartásaiknak gyakran hangot adtak. Nem csak magyar, de a birodalom nyugati tartományainak ügyeiben is elutasították az 1848—1849-ben érvénybe léptetett vagy csak kidolgozott szabályozások jogi érvényét, de használhatóságukat is. Az átalakulás legfőbb láncszemét a községi önkormányzatban és a tartománygyűléseknek az októberi diplomában biztosított jogok gyakorlása céljából történő mihamarabbi összehívásában látták. Föderatív modellben gondolkodtak, így aztán a magyar országgyűlés számára sem igényelhettek több jogot, mint a többi tartománygyűlés számára, de fordítva is igaz volt ez. Az országos ügyeknek minősített ügyekben támogatták a tartománygyűlések számára a törvényalkotásban való részvételt a birodalom nyugati tartományaiban is, s igyekeztek (volna) e tartományi szerveknek parlamentáris felépítést biztosítani. Másfelől a birodalmi közös ügyek vonatkozásában már inkább abban voltak érdekeltek, hogy a birodalmi tanács ne hasonlítson egy modern parlamentre - s minden bizonnyal nem véletlen, hogy bár Szécsen Antal gróf tárca nélküli miniszterként egyik felelőse volt a birodalmi tanács szerkezetére vonatkozó törvényjavaslat kidolgozásának, ez a javaslat soha nem készült el. A diploma megjelenését követően a magyar konzervatívok viszonya leginkább az uralkodói abszolutizmus és centralizált birodalom lehető legtöbb elemének továbbéltetését a birodalom szempontjából előnyösnek tekintő „birodalmi" konzervatív csoporttal éleződött ki - ez magyarázza az osztrák-német liberálisokkal való időleges politikai szövetséget. A kormány élén álló Johann Bernhard Rechberg und Rothenlöwen gróf miniszterelnök és Agenor Goluchowski gróf államminiszter ugyanis igyekezett a tartománygyűlések államjogi állását minél inkább gyengíteni és felépítésükben a rendies képviselet modernizált változatát alapul venni. Abból indultak ki — ahogy azt például Rechberg 1861. január 6-án a miniszteri konferencia ülésén kifejtette —, hogy az alkotmányosság egyelőre nem megfelelő a Habsburg Birodalom számára, a lakosságot először a helyi önigazgatás keretében éretté kell tenni a politikai szabadságra, hogy felelőtlen agitátorok ne idézhessék elő ismét 1848. forradalmi káoszát. Ezért aztán ők nem politikai testületeket, hanem érdekképviseleti szerveket láttak a tartománygyűlésekben, s ragaszkodtak például ahhoz, hogy a tartománygyűlésekbe csak olyan személyeket lehessen választani, aki az adott választókerületben helyi városi—községi önkormányzati testületi tag volt, s amellett kardoskodnak, hogy a tar-