Századok – 2010
SZÉCHENYI ISTVÁN HALÁLÁNAK 150. ÉVFORDULÓJÁN - Velkey Ferenc: „Szívemből szólok." Széchenyi állásfoglalása a fordulóponton, 1848. március 14-én
SZÉCHENYI ÁLLÁSFOGLALÁSA A FORDULÓPONTON, 1848. MÁRCIUS 14-ÉN 747 dó nemzetiségeinken; hamvaikbul felállnak megint lazariánusink, [...] vadonságok, posványok pedig vízcsatornákkal vígan átszelt kertekké, Dunánk egy rendes folyammá, Budapest egy kikötőhellyé válnak s.a.t., s Magyarország végre nemcsak de jure, hanem de facto is, regnum per se et pro se existens, et independens lesz a törvény értelmében."137 Az a program, amit Széchenyi a Stádium e nagy körmondatában megfogalmazott, 1848-ban még alig érkezett el a félidejéhez. És ha a nemes gróf valóban az „önmagában és önmagáért" létező, s ilyen értelemben független Magyarország célképzetének jegyében „szabályozta" a Dunát, szépítette és építette Pestet, akkor valóban „régi óhajtását" láthatta beteljesülése előtt 1848-ban.138 Mivel azonban március 14-én újra a nyilvánosság előtt azonosult az alkotmányos önrendelkezés céljával, ezért a korábbi megnyilatkozásokhoz (pl. a Politikai program-töredékekhez viszonyítva) mindez program-korrekcióként hatott. Kossuth abban az értelemben nyilván jól „fogta föl" Széchenyi szavait, hogy azokban a gróf együttműködési készségét látta megnyilatkozni. így beleillenek ezek a kijelentések is a beszéd közösségteremtő gesztusainak sorába. Széchenyi felszólalásának érdekes jellegzetessége, hogy hiányzik belőle a gróf politikai megnyilatkozásokra általában jellemző polemikusság. Természetes műfaji sajátosságnak (országgyűlési beszéd) tekinthetjük, hogy a szónok nem a vitairatokra jellemtő támadó „modort" követte, mégis föltűnő, hogy a szövegben nincsenek különbségtevő gesztusok. Annak ellenére, hogy Széchenyi a helyzetét sajátosnak, egyedinek jelölte meg, mégsem az ellentét kiélezése felé mozdult, hanem mindvégig összefogásra utalóan érvelt. A beszéd arányait érzékletesen adta vissza a Jelenkor kivonatos közlése, amikor a veszélyérzés és aggodalom kifejeződését csak két szóban foglalta össze („kétségét jelenté") és utána jóval hosszabban taglalta a szónok egységet kereső mondatait. Közösségteremtő gesztusok: Széchenyi István március 14-i beszéde az egyéni állásfoglalás dilemmájától emelkedik a közös (nemzeti) felelősség és cselekvés felhívásáig. Az „én-tudattól" visz az út a hangsúlyos „mi-tudatig". A szöveg mondatainak alanyai ennek jegyében váltakoznak. A kételyeket rögzítő egyes szám első személyű nézőpontból — az újságok leírásai ezt természetesen egyes szám harmadik személyben adják vissza — éppen a feladat első optimistább megjelölésekor lép át először a szónok a többes szám első személyű nézőpontba. Utóbb is a leíró vagy magyarázó mondatok után rendre a "mi" lesz megszólítva, míg végül a beszéd egy hosszabb többes szám első személyű közösségteremtő felhívással zárul. A névmással hangsúlyozott vagy csak a ragozásban megjelenő „mi" többjelentésű. Olykor közvetlenül a nemzeti közösség nevében fogalmazódik meg („mi, 137 Széchenyi I.: Stadium i. m. 66. 138 Széchenyi közjogi érzéketlenségének és az alkotmányos garanciákat illetően alulírt programjának természetesen meg voltak a maguk politikai, szemléleti következményei is. Hiszen alkotmányjogi kérdésben nem lehet gyakorlati pozíciót elfoglalni, az is alkotmányjogi álláspontnak minősül. Azt az állítást azonban mindez nem cáfolja, hogy Széchenyi reformrendszerének „az önmagában és önmagáért" létező Magyarország mindvégig célképzete maradt.
