Századok – 2010
SZÉCHENYI ISTVÁN HALÁLÁNAK 150. ÉVFORDULÓJÁN - Velkey Ferenc: „Szívemből szólok." Széchenyi állásfoglalása a fordulóponton, 1848. március 14-én
738 VELKEY FERENC matosan jelen volt Széchenyi István 1840-es évekbeli politikai publicisztikájában, amikor is az anarchia (teljes szétbomlás) sokszor a forradalom (reuolúció) szinonimájaként vagy velejárójaként a veszélyes és elkerülendő lehetőséget jelölte.116 A március 14-i beszédben elhangzott gondolatpanelt már A kelet népében az organikus nemzetértelmezés jegyében így olvashatjuk: „[...] anarchiábul pedig ránk nézve nemzetiség tekintetében soha nem forrhat ki újjászületés, de szövevényes állapotunk - vagy inkább nyavalyánknál fogva okvetlen be kell következni a halálnak;"11 7 Természetesen az egykori és mai hallgatói/olvasói magatartást érdemben befolyásolja, hogy a „nemzethalál" veszélye a reformkori politikai köznyelvnek, és különösen Széchenyi István megnyilatkozásainak is rendre ismétlődő toposzává lett. Egyáltalán nem véletlen, hogy a fiatalabb és radikálisabb reformnemzedékhez tartozó Madarász László március 14-én a sokat hallott fordulatra türelmetlen „kézlegyintéssel" reagált, és így kommentálta Széchenyi félelmes megfogalmazását: „[...] afféle jóslatok, «hogy a haza élhet, halhat» millyeket órákig lehetne mondogatni, nem segítnek a dolgon."11 8 Madarász álláspontja is fegyelmezted az értelmezőt, hogy ne csak a vonatkozó mondatok gondolati összefüggésrendszerétjelölje meg, hanem azt is hangsúlyozottan vizsgálja, hogy mennyiben mélyen átélt félelem, mennyiben csak megszokott érv és mennyiben feszültségteremtő szónoki fogás a nemzethalál rémképe a március 14-i felszólalásban. A válasz egyrészt Széchenyi fentebb vázolt történelemszemlélete alapján fogalmazható meg, hiszen az ő esetében nem egyszerűen eszme-alkotásról, a történelem jelenségeinek végiggondolásáról volt szó, hanem valami olyan mélyebbre kerülő tartalomról, olyan stabil fogalomrendszerről, ami meghatározta a benne mozgó látásmódját. Szemléletének állandó, s így megnyilatkozásainak rendre ismétlődő elemévé vált. Másképpen fogalmazva: Széchenyi István valóban így nézte és látta a világot. Nála a nemzeti „lét" vagy „nem lét" alternatívája mélyen átélt való, nemcsak „hasonlat" vagy „szóvirág", hanem valóságos lehetőség.119 Azokban a történelmi pillanatokban pedig, amikor feszültséggel vagy baljós félelemmel figyelte a nemzet jövőjét, mindig központi helyet kapott érveiben a történelmi tét. Kétségtelen azonban hogy ezek a hangsúlyos történelmi érvek erősen retorikus (dramaturgiailag megtervezett) szöveghelyekben tűnnek elő. Nehezen ragadható meg mögöttük a pillanatnyi érzelmi dilemma. Bár nem könnyű közel férkőzni a gróf hangul átváltásaihoz és érzelmeihez (még 116 Az anarchia szóalak önmagában is sokszor fordult elő Széchenyinek az 1840-es években keletkezett írásaiban, de nyilván ha a jelentésmezőt figyeljük, akkor számtalan adatot jelölhetnénk meg. Egy az alternatívát érzékletesen kifejező példa az Adó című cikksorozat II. darabjából: „[...] és ki jelelendi számunkra ki az anarchia és szolgaság közti polgári szabadság bájösvényét?" SzIÖM 6/1. 619. 117 Széchenyi /.: A kelet népe i. m. 398. 118 PH 1848. március 18. 119 A kelet népe - vitában előbb Kossuth bírálta ezekkel a szavakkal („sántikáló" „hasonlítgatás", „a népek vénségének, fiatalságának szóvirágmezeje") Széchenyi életkor analogikus történelmi érveit, majd Vörösmarty is „nem egyéb, mint hasonlítás"-ként jellemezte. Kossuth Lajos: Felelet gr Széchenyi Istvánnak. In: SzIÖM 5. 429. és Hazay Gábor [Vörösmarty Mihály] A Kelet Népe 1841-ben. In: SzIÖM 5. 614. Abban, hogy Széchenyi István nem egyszerű hasonlatként kezelte ezt a modellt azonban egyetért a vonatkozó (fentebb megjelölt) szakirodalom.
