Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Fenyő István: Magyar szónokok és statusférfiak
664 FENYŐ ISTVÁN szólt. Ezzel pedig Kemény szerint előidézte a tervkovácsok légióját, s azok ugyanakkor egyre türelmetlenebbek és felületesebbek lettek. Kemény Zsigmond Széchenyije meggondoltságot Jáván kormány és nemzet vitájában mindkét oldaltól. Közelítést egymáshoz. Az egész kiadvány legfontosabb gondolata ez. A kiegyezés lehető megvalósítása. Azt javasolja, hogy az ellenzék hagyjon fel a sérelmi politikával, a kormány pedig az összeolvasztási törekvésekkel. Bizalmat szeretne elérni mindkét részről. Kemény szerint a jelent illetően „... a XIX-dik század legnagyszerűbb forradalma után, egy ország romjai közt" felébredt „az összetartás eszméje". „... egy meggondoltabb és józanabb kezdetre van szükség." Egyetért Széchenyivel Dessewffy József nézeteinek bírálatában, de azzal máinem, hogy nevetségessé és gyűlöletessé is tette őt. Ezzel ugyanis egyik fő elindítója lett a szenvedélyek előretörésének. Hibáztatja azt is, hogy Széchenyi nagy reformjai összeütköztek a nemzeti élet egész történeti múltjával. (Kemény elfeledkezik arról, hogy a gyökeres reformnak valamiképpen mindig össze kell ütköznie a történetileg fennállóval.) A negyvenes évek ellenzéki harcaiban viszont Széchenyinek ad igazat - elítélve a türelmetlenséget, a kapkodást, a felszínes fogalmakat, a pártgyűlöletet, az arisztokrácia iránti haragot. Akkor viszont ismét túloz, amikor a Széchenyi-Kossuth párharcban elfogultan egészen az előbbi oldalára áll. S újra megteszi jósnak: szerinte azt, ami 1848-1849-ben bekövetkezett, Széchenyi „eleve tudta", próféciái „betűig teljesedtek". Kemény Zsigmond Wesselényije, illetve Széchenyije, bár némiképp eltorzított képmások, mégis művésziek. Nagy író, sőt remekíró alkotta azokat, romantikus ihletettséggel, vérbeli szépprózát produkálva. A két esszé változatosságával, képalkotó erejével, szógazdagságával, szóképei megvilágító erejével egyaránt kiemelkedik a kötetben. Költészetté válik bennük a történelem. Hol életrajzot, hol pályaképet kapunk, egyszer történeti elemzést, másszor anekdotikus fabulázást, ismét másszor polémiát, olykor pedig az alakábrázolás egyéni vallomással váltakozik. S mindez rapszodikusan, ide-oda cikázva, ugyanakkor világosan, összefüggően és karakterisztikus erővel. Kemény folyamatosan prelegál, sőt, igen gyakran „ki is beszél" a képzeletbeli olvasókhoz, nemegyszer szónokias attitűdökbe kapcsolva át. Mondatformálása a style coupé-tói a romantikus körmondatig, a tirádáig terjed, hatalmas lendülettel. Nagy művelődéstörténeti anyagot mozgósít, nagy ívű természeti képeivel, hasonlataival ellensúlyozva azok „tudósságát", másrészt a népköltészettől átvett szóképekkel: gondolaritmusokkal, párhuzamosságokkal, felsorolásokkal s a gondolatmeneteket mintegy kizengető alliterációkkal. Mintha villamossággal, az ő szavával élve „delej'-jel töltené fel mondatait, időnként azok oly feszültséget árasztanak. 8 Láthattuk: Csengery és Kemény hajlanak arra, hogy szinte démonizálják Kossuthot. Ezt a célt szolgálja a kötetben ellentétességével Deák Ferenc arcképe, Tóth Lőrinc munkája is.4 1 Alakja itt valósággal ellenpólusa a néptribun sze-41 Tóth Lőrinc: Deák Ferenc. Uo. 27-46.
