Századok – 2010

KÖZLEMÉNYEK - Fenyő István: Magyar szónokok és statusférfiak

MAGYAR SZÓNOKOK ÉS STATUSFÉRFIAK 661 pontjaira utalt." (Valahány mondat, annyi vágás a mind abszolutistábbá váló bécsi kormányzás felé.) Szalay a polgári társadalom megvalósítását, azon belül pedig a polgárság osztályának kialakulását tekinti fő célnak. Csengery idézi mestere 1843. szeptember 27-én, az alsótáblán elmondott beszédéből azt a részletet, hogy az új osztály a többieket előbb-utóbb magába fogja olvasztani, s az országgyűlés a polgári nemzet egyenjogú képviseletévé alakul majd át. „... Aznap, mikor az országgyűlés valósággal fogja képviselni az összes nemzetet, az országgyűlésen nem karokat és rendeket, nem megyéket és városokat, hanem képviselőket, az egy nemzetnek képviselőit fogjuk látni." Ezt követően Csengery ismerteti azt az igényt, hogy az állam hatalmával szemben a polgárok egyenlőek legyenek, a hatalom mindenkivel szemben egyöntetűen járjon el. Szalay alapelve: a jogeszme fölötte áll minden esetlegességnek. Létesüljön nemzeti egység, jogegység, törvénykezési egység és közigazgatási egység. A reformkor évtizedeiben ezek voltak a legpolgáribb alapelvek, s ezek a gondolatok érvényesültek 1848 tavaszán, az áprilisi törvényekben. Csengery szerint Kossuth, amikor törvénykezett, csak átvette Szalaytól a centralista ideákat. (Ez túlzás - tesszük hozzá mi.) Ujabb fontos alapelve a jogfilozófus-történésznek a humanitás gondolata. Csengery hangsúlyozza, hogy Szalaynak gondja volt arra is, hogy javasolt reformjai minél kevesebb emberi érdeket és értéket sértsenek. Minden intézkedés kritériuma szerinte, hogy politikai értelmén kívül van-e még humanitárius értelme is? A társadalom átalakításánál szükséges, hogy a választott eszközök „tiszták és szentek" legyenek. Nem kétséges, hogy ez a Szalay-tézis Csengery tolmácsolásában minden időben alapvető jelentőségű. Az esszéíró mestere addigi életműve csúcsaként értékeli a Szónokok és státusférfiak könyvét, mely szerinte a hazai politikai életet bekapcsolta Európába. Amit erről ír, az mindmáig helytálló értelmezése ennek a méltatlanul elfelejtett munkának. Eszerint Szalay könyve a jog és haladás összefüggését a nemzetek összetartozása alapján ítéli meg: „Az alkotmányos élet s vele haladó statustudomány fejlődését egyes képekben szemléljük itt... Szalay kétségkívül általa hatott legtöbbet, mert leginkább általa értetett meg... [E műben] az újabb statusok életkönyvét bírjuk... átalakulási kérdéseinket első [!sic!] tárgyalta a magasabb jogrend szempontjából. Előtte nem volt valódi jogphilosophiánk; s az összehasonlító jogtan méltánylása ott kezdődik, hol ő a haladás ügyében a nemzetek solidaritására figyelmeztetett." A nemzetek szolidaritása - ez volt és maradt a centralisták legélőbb, máig legidőszerűbb szempontja. 7 Említettük már, hogy a kötetben a legsúlyosabb esszéket Csengery barátja, Kemény Zsigmond írta. Ugyanakkor ezeket vitatta - vitatja leginkább az utókor. E sorok írója is. Tény, hogy Kemény esszéi írói remeklések, de nem igazságtartalmuk alapján. Az utóbbiról már most annyit, hogy ez arcképek — számos mély és igaz részmegállapításuk ellenére — elrajzoltak. A két Wesselényi-