Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Fenyő István: Magyar szónokok és statusférfiak
662 FENYŐ ISTVÁN ről készített esszé valamivel kevésbé, a Széchenyiről alkotott képmás viszont az elfogultságig az. A két Wesselényi Miklós című portré azért keletkezett, hogy az árvízi hajóssal és apjával ellentétezve Kemény még inkább kiemelje Deák és Széchenyi politikusi nagyságát.3 8 S mivel az ifjabbik Miklóst a gondolkodó emberek joggal tartották Kossuth mesterének, ez alkalmat adott az esszéírónak arra, hogy így — közvetve — újra megbélyegezze a kossuthi politikát. Holott ha valaki, úgy Kemény Zsigmond közvetlen közelről ismerte a fiú-Wesselényit. Az még nem lenne nagy baj, hogy az apa alakrajza a nemesi életforma, habitus és mentalitás igen erőteljes kritikáját nyújtja. Hiszen az apa-Wesselényi magatartásában csakugyan sok volt az anarchikus elem. Kemény Zsigmondnál azonban csaknem olyan középkori nagyúrként jelenik meg, mint utóbb Mikszáthnál Pongrácz István gróf. Romantikus — némiképp túlromantizált — írói kontraszt vési az olvasóba az idősebb Wesselényi és felesége szélsőséges különbözését: Wesselényi őrülettel határos indulatosságával áll szemben Cserey Heléna angyalszelíd önfeláldozása. Az idősebb Wesselényi Kemény minősítése szerint Erdélynek csupán kitűnő féi-fia, nem pedig apostola. Nála szerinte politikai rendszert, tanokat hiába keresnénk, a nemzetiségi problémát voltaképpen nem is értette. Főként sérelmi szónoknak tekinti őt, nem pedig „organizáló státusférfi"-nak. Fiát, az „árvízi hajós"-t szintúgy túl szigorúan ítéli meg. Annyit megenged számára, hogy nemcsak szónok volt, de státusférfi is. S azt is megállapítja, hogy bár szintoly indulatos volt, mint az apja, de „ércakaratával" haragját vissza tudta fojtani, meg tudta magát fegyelmezni. Kemény akkor torzítja el az egykori viszonyokat, amikor azt állítja, hogy Erdély Széchenyit csodálta, mert a Hitel szerzőjének modora egyezett a nemzeti fejedelmek gyakorolta politikai módszerekkel [?], az ifjabb Wesselényi Miklós viszont csak a heves megrohanásokat kedvelte[?] Ez így egyoldalúság, mint ahogyan az is, hogy az ifjabb Wesselényi nem képviselt egy nagy eszmét, egy nagy törekvést [?]; szellemének nem maradt állandó nyoma a nemzetben [?], nem indított el óriási változásokat. Kemény még Wesselényi külsejét is vadnak, „tigrisszeműnek" ábrázolja. Szónoklatában méltóságot, ugyanakkor nehézkességet és üres piperét érzékel. Keleties szódagályt, melegség nélküli pátoszt. Hiányolja nála a kecses és elegáns formákat. O'Connellel hasonlítja össze őt, s miért? Mert „Mindkettő hivatva látszik élén állani egy inkább míveletlen és rajongó, mint polgárisodott és elégült sokaságnak." Utóbb azonban már Wesselényi rovására végzi az összehasonlítást: szerinte az árvízi hajós nem emelkedhet fel O'Connellig, a magas piedesztálok emberéig, s míg az ír népvezér otthon volt „a költészet magas legében", Wesselényi nem.[?] Aki így vélekedik, az nem veszi számításba Wesselényi 1814. évi látogatását Berzsenyinél, s az utóbbi versét, a Báró Wesselényi Miklós képe című epigrammát.39 Nem volt otthon a költészet magas legében Kölcsey legközelebbi esz-38 Kemény Zsigmond: A két Wesselényi Miklós. Uo. 85-186. 39 Berzsenyi Dániel: Báró Wesselényi Miklós népe. 1814. In: B. D.: Összes költői művei. S. a. r. Merényi Oszkár. Bp., 1979. 114., 716-725.
