Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Szőke Zoltán: Magyarország és a vietnami háború, 1962-1975
62 SZŐKJE ZOLTÁN semlegességét hangoztatta, sőt arra is kísérletet tett, hogy Moszkva és Peking között közvetítsen.4 8 1963 decemberében azonban, a VDP Központi Bizottságának IX. Plénumán a kínai és a szovjet politikát támogató pártvezetők között nyílt szakításra került sor, amelyet a VDP-n belüli „antirevizionista" tisztogatás követett.4 9 Ugyanezen az ülésen határozatot hoztak a fegyveres harc fokozásáról Dél-Vietnam területén.5 0 Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az észak-vietnami vezetésen belüli kínai befolyás növekedése egyet jelentett a konfliktus fokozódásával. Hanoiban ettől kezdve a szovjet diplomaták nemkívánatos személyeknek minősültek, s habár kiutasításukra nem került sor,51 a vietnami hatóságok elzárkóztak a velük való érdemi kommunikációtól. A dél-vietnami gerillák ezzel egy időben elkezdték tervszerűen támadni az amerikai katonai létesítményeket. Moszkvát mindez kínos helyzetbe hozta. A Szovjetunió, mint az imperializmus elleni harc vezetője, a világ haladó erőinek példaképe, nem tehette meg, hogy az amerikai imperialistáknak a békéért és függetlenségért küzdő vietnami nép ellen indított agresszióját válasz nélkül hagyja. A szovjet vezetés attól tartott, hogy tétlenségét a nyugati nagyhatalmak a gyengeség jeleként értékelnék és azonnal „vérszemet kapnának," Peking pedig olyan ütőkártyát kapna a kezébe, amellyel könnyedén igazolhatná mindazokat a vádakat, amelyeket Moszkva ellen az ötvenes évek közepe óta megfogalmazott. A Kremlben úgy vélték, Kína ezáltal maga mellé állíthatná a világ haladó erőit, megvalósíthatná a világforradalom erőszakos kivívására szőtt kalandor terveit, amely egy harmadik világháborúhoz, s végső soron nukleáris katasztrófához vezetne. Amennyiben viszont a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi tagállama, hasonlóan az Egyesült Államokhoz csapatokat küldene Vietnamba, az gyakorlatilag ugyanerre a végeredményre vezetne. Bizonytalannak tűnt azonban, hogy Kínát és az Egyesült Államokat ennél kevesebbel meg lehet-e fékezni. Washington és Peking ugyanis valóban mindent elkövetett, hogy e két katasztrofális forgatókönyv valamelyike megvalósuljon. Kádár 1966 októberében szemléletesen fogalmazta meg a szovjet blokk Vietnammal kapcsolatos dilemmáját: „Ezt kifelé így ne vigyék, de azt hiszem, ezt az ellentmondást mindenki érzi és akár pártnapra, akár üzembe megyünk, nem tudunk igazi választ adni az embereknek egyrészt arra, hogy miért tűijük ezt, sőt még arra sem, hogy miért angazsáltuk el magunkat ennyire és ilyen formában. Pedig sajnos, nyomós okaink vannak, hogy tűrnünk kell az amerikai agressziót, ahogy ez kibontakozott. Ezt a nyomós okot igazából Pekingnek hívják, s a másik, hogy igenis, el kell angazsálni magunkat, mert itt egy kicsit az összes szocialista ország létéről és további fejlődéséről van szó, s még a világháborúról is szó van."52 48 Westad, O. A.: The Global Cold War i. m. 183. 49 Bővebben 1. pl. Martin Grossheim: „Revisionism" in the Democratic Republic of Vietnam: New Evidence from the East German Archives. Cold War History 5. (2005: 4. sz.), 451-477. 50 L. pi. King C. Chen: Hanoi's Three Decisions and the Escalation of the Vietnam War. Political Science Quarterly 90. (1975: 2. sz.) 239-259.; Grossheim, M.: i. m. 458. 51 A szovjet katonai szakértőket azonban 1964 novemberében a vietnami katonai hatóságok „felkérték" a távozásra (1. Gaiduk, I. V: The Soviet Union and the Vietnam War. i. m. 17.). 52 Az MSZMP KB ülésének jegyzőkönyve. 1966. október 13. MOL M-KS 288.f.4/83.ő.e. 42.
