Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Jakab Réka: „Kóser-e a rabbi?" Ortodoxok és újítók a pápai zsidó községben az 1840-es években
612 JAKAB RÉKA A rabbi személyét aljas módszerekkel támadók minden bizonnyal csak egy részét tették ki az ortodox pártnak. Köztük is voltak olyan vallási tekintetben képzett tagok, akik vitaképes partnerei voltak a reformer párt hangadóinak. A személyeskedő vádak mellett az iratok megőrizték mindkét párt nézeteit a vallásról és az azt érintő változásokról. A halakhikus hagyományokhoz és a rájuk rakódott, talmudi alapokat nélkülöző, de az idők során előírássá merevedett szokásokhoz szőrszálhasogató módon ragaszkodó ortodoxok számára a ruházatra vonatkozó előírás sohasem válhatott „nevetséges butasággá". A zárt közösségekben abszolút normát jelentő aprólékos előírásokkal szemben Löw (és valószínűleg a hozzá hasonló többi haladó rabbi is), aki az ilyen vallási előírásokat a külvilág felé való nyitás érdekében levethetőnek ítélte, egy más gondolati dimenziót képviselt. A hitközség két fele közti kölcsönös vádaskodásban a neológok a képzettség, a műveltség és a magyar hazafias érzelmek fontosságát hangsúlyozták és ezen értékek képviselőinek tekintették magukat. A hagyományokhoz ragaszkodó pártot mint ezeket a tulajdonságokat teljesen nélkülözők közösségét állították be. A haladó párt tagjai kitartóan tagadták, hogy a zsinagógai istentiszteletben bármilyen újítást bevezettek volna. Egyben megragadták az alkalmat, hogy hangsúlyozzák a közösség szellemi és erkölcsi megújulásának szükségességét. Erre indokként azt hozták fel, hogy Magyarországon sok rabbi nem tud írni-olvasni sem németül, sem magyarul, és a magyar nyelv zsinagógai használatát botránynak tartja. Ezek a rabbik jó, ha évente legföljebb kétszer prédikálnak, de akkor is „csak az iskolaalapítás és a bajuszviselés ellen". A fennálló helyzet oka szerintük az, hogy szemben az örökös tartományokban bevezetett szabályokkal, Magyarországon nem kötelező a rabbinak bölcseleti képzettséget szerezni. Ervelésükben szembeállították a rabbik hagyományos közösségi szerepét egy a keresztény, különösen is a protestáns lelkészek szerepéhez hasonlító és megvalósítandó rabbieszménnyel, mely a morva és cseh hitközségekben a haszkala hatására már kialakult. A zsidó közösségekben ugyanis a rabbinak elsősorban nem — mai fogalmaink szerinti — lelkészi feladatai voltak, hanem inkább döntnöki szerepet töltött be személyi vitákban és a vallási előírások értelmezésében. A hagyományos közösségekben a rabbinak az istentiszteleti szertartásokban nem volt különösebb szerepe. A pápai hitközségi elöljárók szerint a ritkán mégis előforduló zsinagógai prédikációk is általában egy-egy vitás eset értelmezésében merültek ki, semmilyen közéleti vagy erkölcsi kérdést nem feszegettek. Ok viszont a rabbi szerepének megváltozását és a prédikáció jelentőségének növekedését tartották volna kívánatosnak. Ehhez azonban olyan rabbiszemélyiségekre lett volna szükség, akik egyben jól képzett bölcsészek és hitszónokok is. Löw Lipót éppen ezt az eszményt testesítette meg.6 2 A hagyományokhoz ragaszkodó párt vallásosságáról a község vezetői igen sommás véleményt fogalmaztak meg. Eszerint „egynehány megrögzött talmu-62 A zsinagógaavatás alkalmából elmondott beszédében Löw éppen a zsinagógai prédikáció jelentőségét hangsúlyozta mondván, a zsinagóga nem csak a Tóra, az imádság helye, hanem iskola is, ahol az isteni törvényeket hirdetik és értelmezik. „... a zsinagóga csak akkor lehet lakhelye az Isten törvényének, midőn e törvény érthetőséggel s világossággal, élő nyelven s élő szóval fejtegettetik". Hídvégi-. Löw i. m. 35.