Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Jakab Réka: „Kóser-e a rabbi?" Ortodoxok és újítók a pápai zsidó községben az 1840-es években
ORTODOXOK ÉS ÚJÍTÓK A PÁPAI ZSIDÓ KÖZSÉGBEN AZ 1840-ES ÉVEKBEN 599 körüli anyagi vita ennél sokkal komolyabb ellentéteket szült. Ezekben jól megragadható, ahogyan a megoldhatatlannak látszó anyagi helyzetben a felelősséget maguktól elhárítok a vallásgyakorlatot érintő vádakkal igyekeztek megtartani a hitközség vallási életére gyakorolt befolyásukat. Az történt ugyanis, hogy az eltervezett zsinagóga felépítése jóval meghaladta a közösség anyagi erejét és az építkezés során nagy összegű adósságok keletkeztek, miközben az épület befejezéséhez sem volt meg a szükséges pénz. Az építkezés költségeinek egy részét az új zsinagógai székek használatának pénzbeli megváltásából kívánták fedezni. Azonban a székek többségét még négy év múlva sem sikerült értékesíteni, mivel a közösség egy része nem volt hajlandó fizetni értük. Az új zsinagógaépület ellen hangolok őket, „kivált a túlbuzgókat a székek vásárlásától, oly szín alatt ijesztgetve tartóztatták vissza, mintha itt Isten tudja, minő újítások szándékoltatnának béhozatni."2 0 Ok voltak azok, akik az almemor elhelyezése miatt is tiltakoztak. A későbbi fogalmak szerint ortodoxnak tekinthető elöljárók, beismerve tehetetlenségüket az adott helyzetben, 1845-ben lemondtak. Rafael Sies bíró és Marcus Fischer másodbíró az uradalomtól azt kérték, hogy őket többé nejelölje a tisztségre, illetve az új "hitközségi vezetőséget a gazdagabbakat képviselő másik párt tagjai közül válasszák, hogy a zsinagóga és az iskola felépítését be tudják fejezni.21 A haladó párt köréből megválasztott új elöljárók az építkezés befejezését 20 ezer ezüstforint hitelből kívánták fedezni, melynek biztosítékaként a hitközség vagyonát kívánták lekötni. Esterházy Károly földesúr azonban megtiltotta a hitközségnek a kölcsön felvételét. Erre a hitközség vezetői azt kérték tőle, jogaival élve rendelje el, hogy a bírák, a rabbi és más hitközségi szolgák megválasztásakor csak azok rendelkezzenek szavazati joggal, akiknek van zsinagógai székük. Azaz csak azok szólhassanak bele a hitközség életébe, akik az építkezéshez pénzzel is hozzájárultak. Kérésükre a földesúr olyan átmeneti rendelkezést hozott, melynek értelmében egy 500 forint értékű zsinagógai szék egy teljes szavazatot biztosított tulajdonosának, de a kevesebb pénzért vett székek után is arányos töredékszavazat illette meg a tulajdonosokat.2 2 A döntés hatására rövid időn belül további székeket értékesítettek 12 ezer ezüstforint értékben, melyből az építkezést tovább tudták folytatni.2 3 Később, amikor az ortodox párt a földesurat megkerülve közvetlenül az uralkodóhoz fordult a bevezetett új választási eljárás miatt, Esterházy döntését a következőképpen indokolta: „azt akartam, hogy ez aljas része a pápai izraelitáknak, kik sem portiót, sem tolerantiát nem fizetnek, sem a közmunkákba részt nem vesznek, a synagóga felépítéséhez egy krajcárral sem járultak, és kik mint durva műveletlen osztálya a népnek az imaházukat botránkoztató lármájukkal, sőt néha valóságos verekedésekkel is megszentségteleníteni szokták és mind a mel-20 VeML: IV 1. t: Esterházy Károly földesúr jelentése a megyéhez, 1846. júl. 29. 21 Uo. 22 VeML: IV 1. t: Esterházy Károly rendelete, 1846. jan. 15. 23 VeML: IV 1. t: A hitközségi elöljárók 1850. évi jelentése szerint a neológ párt „lelkes emberei", Samuel Schlesinger, a Neuman és Herzfeld testvérek, valamint Samuel Spitzer és fia 12 ezer ezüstforintnak megfelelő 30 ezer váltóforint értékben vásároltak székeket. Megjegyezzük, hogy a vásárlók közül többen is a hitközség vezetői közé tartoztak. A vásárlással segítették az építkezés folytatását, azonban később minden bizonnyal tovább értékesítették a székeket.
