Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Szőke Zoltán: Magyarország és a vietnami háború, 1962-1975
MAGYARORSZÁG ÉS A VIETNAMI HÁBORÚ, 1962-1975 55 Mindez jelentős változást jelentett az előző évtizedben megszokott szereposztáshoz képest, amikor Hanoi leginkább harcolni, Budapest viszont tárgyalni akart. A jelenség azzal magyarázható, hogy 1973-1975 közötti időszakra a konfliktus jellege is alapvetően megváltozott: gerillaháborúból konvencionális háborúvá alakult, s mindinkább polgárháborús jelleget öltött. Ennek megfelelően a magyar szerepvállalás jellege is gyökeresen megváltozott. Az amerikaiak távozása miatt a tárgyalásos rendezés szorgalmazása Budapest szemszögéből okafogyottá vált, így a magyar fél — száznyolcvan fokos fordulattal a hatvanas évekbeli megközelítéséhez képest — a Párizsi Egyezmény aláírását követően mindent elkövetett, hogy vietnami szövetségeseit hozzásegítse a végső katonai győzelem kivívásához. A Vietnamba küldött magyar békefenntartók mind stratégiai, mind taktikai szinten, közvetlenül is beavatkoztak a háború menetébe. Az új, szélsőségesen antiimperialista magyar irányvonal a megváltozott prioritások tudatában sem magától értetődő. Kiváltképp annak ismeretében, hogy a nemzetközi enyhülési folyamat — amelynek betetőzését a Helsinki Záróokmány 1975-ös aláírása jelentette, s amelynek egyik fő kezdeményezője és szorgalmazója éppen a kádári Magyarország volt — a vietnami tűzszüneti időszakkal párhuzamosan érte el csúcspontját. (Mint alább látni fogjuk, a magyarok skizofrénnek tűnő vietnami viselkedése az amerikaiaknak is okozott némi fejtörést.) A harcias magyar fellépés külpolitikai hátterét a szovjet vezetés 1968-at követő megmerevedése és a szovjet párton belüli resztalinizációs intézkedések adták, belpolitikai hátterét pedig — az előbbivel szoros összefüggésben — az MSZMP vezetésén belüli baloldali visszarendeződés, az 1960-as években elindított reformok leállítása jelentették. Az amerikai vezetés számára azonban nem a magyar szerepvállalás ellentmondásainak megfejtése jelentette a legnagyobb problémát Vietnammal kapcsolatban, így a történtek alig, vagy egyáltalán nem hátráltatták á magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok további fejlődését. A vietnami konfliktus szerepe a magyar külpolitikában A magyar pártvezetés Vietnammal kapcsolatos lépéseit döntően három, egymással szorosan összefüggő tényező befolyásolta: a magyar-szovjet kapcsolatok mindenkori alakulása, a szovjet-kínai konfliktus elmélyülése és Magyarország egyéni külpolitikai érdekei. Ez utóbbin belül a magyar-amerikai kétoldalú viszony javításához fűződő érdek játszotta a legfontosabb szerepet.2 8 Amint arra 2002-ben Borhi László is felhívta a figyelmet, az MSZMP Politikai Bizottsága 1960-as évekbeli külpolitikai vitái alapján úgy tűnhet, mintha 28 Nem véletlen, hogy ebből a felsorolásból önálló tényezőként kimaradt a mindenkori szovjet-amerikai viszony, amely a jelen szerző véleménye szerint nem, vagy nem olyan módon játszott szerepet Budapest vietnami akcióiban, mint azt korábban egyes magyar kutatók feltételezték. A tárgyalt időszakban a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok Vietnam ellenére folyamatosan javultak. Kisebb-nagyobb megtorpanások előfordultak, de ezek oka a legritkább esetben volt a szovjet-amerikai viszony romlása. A kétoldalú viszony fo tehertételei az 1960-70-es években 1956, a Mindszenty-úgy, az 1920-as évekből, illetve 1948-49-ből származó vagyonjogi konfliktusok, a Szent Korona visszatartása Amerikában, valamint a „legnagyobb kedvezmény" elvének Magyarországtól való megtagadása voltak (1. Borhi László: A magyar-amerikai viszony változásai, 1957-1978. In A Magyar külpolitika a 20. században. Szerk. Gazdag Ferenc - Kiss J. László. Bp. 2004. 81-131.)
