Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Sasfi Csaba: Felekezetiség és a középiskolai szocializáció színterei. A magyarországi középiskolai diákság felekezeti viszonyai a 19. században
580 SASFI CSABA kitevő) 13,5 százalék közé eső értéket szerzett 18 középiskola került. Ezek közül 5 volt reáliskola. 7 (ebből 1 reál) középiskola a fővárosban működött. A felekezeti maximum-mutató átlaga ebben a tizedben 51 százalék volt, szemben az összes iskola 62 százalékos átlagával. Vagyis az átlagosnál némiképpen heterogénebb iskolák alkották ezt a csoportot (szélső értékek: 30-74%). A négy nagy egyház hívei közül az izraeliták és evangélikusok felül, a római katolikusok és reformátusok alul voltak képviselve a diákok között az összes iskola diákságának megoszlásához képest (részletes adatok: Függelék 3. táblázat). Ha a 10 „legelitebb" középiskolára szűkítjük vizsgálódásunkat, azt láthatjuk, hogy ezek fele a fővárosban működött és 2 közülük reáliskola volt. Az első 10-be 4 kis létszámú, a félszáz diákot nem meghaladó magángimnázium volt, ezek közül is három algimnáziumként négy osztállyal működött. Ebben az élmezőnyben továbbá 4 evangélikus fenntartású és 2 állami középiskola került. A legnagyobb létszámú ezek között a budapesti evangélikus, a „fasori" főgimnázium volt, 400 diák feletti létszámával, a késmárki evangélikus főgimnázium és a soproni főreáliskola diákjainak száma az átlag (268) körül volt. E nagyobb iskolák közül a — kétség kívül legnagyobb hírnevet szerzett — fasori evangélikus gimnázium mellett a késmárki tűnik a legérdekesebbnek, mivel itt a nagy és középbirtokos és a nagyiparos kategória kiemelkedően magas volt (14 és 33%), majdnem a tanulók felét tette ki. A kicsi magán algimnáziumok mellett — ahol, bizonyos adatokból gyaníthatóan inkább a gyengébb képességű „elitifjak" iskolázása folyhatott — ez az iskola látszik a statisztikai kategóriák alapján a legelitebbnek, a szülők vagyoni besorolása alapján. Itt a diákok kis része volt helybeli, az evangélikus relatív többség (44%) mellett nagyjából egyenlő arányban voltak reformátusok (22%) és katolikusok (18%), és náluk valamivel kevesebben a zsidó (12%) diákok. A tanulók fele volt magyar, több mint harmada német anyanyelvű volt, de — a statisztika szerint — csaknem mindenki tudott magyarul (6 diák csak németül, 8 csak szlovákul beszélt). Az osztálylétszámok meglepően kiegyenlítettek — vagyis a felsőbb osztályokban is sokan tanultak —, tehát nagyarányú továbbtanulást is feltételezhetünk az iskola diákjairól, amit a '95-ös évek átlag feletti érettségi-sikeresség adatai is alátámasztanak. 1891-ben ugyan nem tanult egyetlen nagyiparos-fiú sem itt, de a másik vagyoni kategória, a nagy- és középbirtokosé 20 százalékot ért el, ami 75 gimnazistát jelentett. Az iskola egyébként 1854-től főgimnázium, 1861-től az 1-2. osztályban németül, a 3-4. osztályban németül és magyarul, a felső tagozaton magyarul folyt az oktatás. 1891-től már magyar a tannyelv és csak az 1. osztályban volt német kisegítőnyelv. (A tandíj: keresztények számára 20 frt., az izraeliták számára 30 frt., a felvételi díj 6 frt. volt.) E statisztikai eredmények alapján tehát kijelenthetjük, hogy nem voltak exkluzív elit-középiskolák (az elitek iskolája értelmében), amelyekben a tanulók túlnyomó többsége származott volna az elitből.3 6 A módos szülők fiai csak 36 Az újabb kutatások szerint azonban ilyen Nagy Britanniában is csak néhány működött: Rubinstein, William D.: A brit elit iskoláztatása és társadalmi eredete 1880-1970. In: Túlélők. Elitek és társadalmi változások az újkori Európában. Válogatta: Kontler László, Bp. 1993. 117-189. különösen: 125-127.
