Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Sasfi Csaba: Felekezetiség és a középiskolai szocializáció színterei. A magyarországi középiskolai diákság felekezeti viszonyai a 19. században
564 SASFI CSABA jelentő érettségi vizsgálat a középosztályi értelmiségi státus alapkövetelménye volt. Következésképpen „magasabb értelmiségünk" vagy „vezető intelligenciánk" intézményes nevelésének útja az érettségit adó hosszú középiskolai tanulmányokon át vezetett. A diákok felekezeti arányai a nagy egyházak középiskoláiban A kérdéskör taglalását az átfogó keret, a makroszintű adatok bemutatásával kezdjük. A 19. század első feléből a magyarországi katolikus középiskolák többségéről vannak átfogó adataink: egy-egy mintaév anyakönyvi bejegyzései az 1810-15., az 1826-33. közötti évek időszakából és az 1843/44-es tanévből. Ezek szerint a középiskolák felekezeti intézményi szektorai a rendi korszak végéig meglehetősen zártak voltak: a királyi — azaz katolikus — gimnáziumok diákjai túlnyomóan saját felekezetükből kerültek ki. Ez az állítás konkrétan azt jelenti, hogy a római és görög szertartású katolikus diákok együttesen az összes tanuló több mint 90 százalékát tették ki. Ez az átlagos arányszám időben, a polgári forradalom felé haladva igen kis mértékben, néhány százalékkal csökkent. Területileg pedig a Nyugat-Felvidék és az ország középső részének gimnáziumait magában foglaló pozsonyi tankerület tanulói esetében volt alacsonyabb ez az arány a Dunántúl és az észak-kelet-magyarországi középiskolák értékeinél. A nagyjából egy huszadot kitevő nem katolikus diákok lényegében egyforma arányban kerültek ki a protestáns, a görögkeleti és a zsidó felekezetűek közül, a részarányuk időben való növekedését egyértelműen csak a saját iskolahálózattal nem rendelkező zsidóság esetében érzékeltetik az adatok: míg a '10-es évek első felében gyakorlatilag még nincsenek jelen, az utolsó metszetben már a legnagyobb, 3%-os arányt képviselik. A saját fenntartású iskolákkal rendelkező protestáns felekezetek diákjai, ha valamivel kisebb számban is, de rendre előfordultak a katolikus iskolákban az egész vizsgált időszakban. Az iskolahálózat másik, protestáns szegmensének iskoláiból nem állnak rendelkezésünkre a fentiekhez hasonlóan átfogó adatok, csak egy-két iskola anyakönyvi bejegyzéseire hagyatkozhatunk, ezek is főként a két későbbi időmetszetből valók. A dunántúli nagyobb protestáns iskolák1 tanulói között 1828-ban és 1844-ben egyetlen katolikus diákot sem találtunk, de nem tanult ilyen diák a pozsonyi evangélikus líceumban sem.2 Egyes református tanintézetek publikált anyakönyvi bejegyzéseit folyamatában is vizsgálhatjuk, de így sem kapunk más képet: a Sárospataki Református Kollégium akadémiai tagozatán az 1820-as évek közepéig, a Pápai Református Kollégiumban pedig egészen 1848-ig nem tanultak katolikus iíjak.3 A Debreceni Református Kollégi-1 A soproni evangélikus líceum, a pápai református kollégium középfokú osztályainak és a komáromi református gimnázium, továbbá a csurgói református gimnázium adatairól van szó: Sasfi Csaba: A gimnáziumi diákság társadalmi összetétele a Dunántúlon a 19. század első felében. Intézmény történeti ^és történeti statisztikai elemzés. PhD disszertáció. Bp. 2004. 2 Tóth Árpád: A középiskoláztatás stratégiái. A pozsonyi középiskolák társadalomtörténete a 19. század első felében. Korall 3-^1. sz. (2001. tavasz-nyár) 70-103., 85. és 97. 3 Ugrai János: Önállóság és kiszolgáltatottság. A Sárospataki Református Kolllégium 1793-1830. Bp. 2007. 113. és 232. (9.10. táblázat) és A Pápai Református Kollégium diákjai 1585-1861. Szerk. Köblös József, Pápa, 2006.
