Századok – 2010

TANULMÁNYOK - Szőke Zoltán: Magyarország és a vietnami háború, 1962-1975

MAGYARORSZÁG ÉS A VIETNAMI HÁBORÚ, 1962-1975 53 — Moszkvától független — külpolitikai érdekeit is szem előtt tartotta, amikor közvetlen szerepet vállalt a nemzetközi enyhülési folyamatot hátráltató és a globális konfliktus veszélyét is magában hordozó indokínai válsággóc felszámolásában. Habár a magyar és lengyel érdekek Vietnamban lényegében egybeestek a Szovjetunió külpolitikai érdekeivel, a magyar és a lengyel pártvezetés Vietnammal kapcsolatos lépéseinek hátterében elsődlegesen nemzeti érdekek, főként gazdasági megfontolások húzódtak meg. Ami Péter János szerepét illeti, a magyar külügyminiszter minden bizonnyal örömmel vett részt a nagyhatalmi politika alakításában, egyértelmű azonban, hogy a „magyar csatorna" kiépítése és a titkos tárgyalások lebonyolítása során a Politikai Bizottság utasításait, hajtotta végre. A magyar békeközvetítési kísérlet kudarccal zárult. Ez azonban nem a budapesti vezetés „szemfényvesztő" manővereinek, hanem annak köszönhető, hogy ebben az időszakban még mindkét szemben álló fél a katonai erőfölény megszerzését tekintette a sikeres tárgyalások előfeltételének. Az 1970-es évek elejéig újabb nagyszabású magyar akciókról nem beszélhetünk, a levéltári források tanúsága szerint azonban Vietnam mindvégig a magyar külpolitikai aktivitás elsődleges területe maradt. Végül, 1973. januárjában, a második indokínai háborút (vagyis a „vietnami háborút") elvileg lezáró Párizsi Egyezmény alapján a lengyelek mellett Magyarország is felkérést kapott a tűzszünet ellenőrzésére felállított új nemzetközi testület, a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság (NEFB) munkájában való részvételre. Aligha lehet kétséges, hogy a NEFB-ben való részvétel Magyarország folyamatos, intenzív vietnami jelenlétének az egyenes következménye volt. A külügyi iratanyagban visszatérő motívum a vietnamiak által szövetségeseik között felállított rangsor. E szerint Magyarországot egyedül a Szovjetunió előzte meg a „Vietnam legjobb európai szövetségese" címért folytatott versenyben. Egy magyar forrás szerint például a vietnamiak „Fura logikával kiszámolták, hogy az egy főre eső támogatás Magyarországon a legnagyobb."2

1

Másutt azt olvashatjuk, hogy „A vietnami sajtó és a vietnami vezetők megnyilatkozásaikban az európai szocialista országok támogatását mindig a következő sorrenddel tüntetik fel: Szovjetunió, Magyar Népköztársaság, Német Demokratikus Köztársaság."2

2

Gyenyiszov szovjet nagykövet 1965. szeptemberében arról tájékoztatta Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettest, hogy a vietnami vezetők — Moszkvában és Hanoiban egyaránt — a Szovjetunió után második helyen mindig a magyar segélyről tettek említést, s csak azután említették Csehszlovákiát és Lengyelországot. Gyenyiszov közlésének az ad különös jelentőséget, hogy saját megjegyzése szerint információi személyesen Brezsnyevtől, Andropovtól, valamint a szovjet külügyminisztérium vezetőitől származtak.23

Ismét másutt arról hallunk, hogy a vietnamiak ugyanezt a sorrendet (Szovjetunió, Magyaror-21

Dr. Pehr Imre hanoi magyar nagykövet jelentése Péter János külügyminiszter részére, „KPM delegációjának látogatása a VDK-ban," 1968. április 22., MOL, Külügyminisztérium, 1968, Vietnam, TŰK iratok, 001268/3/1968, XIX-J-1-j, 89. doboz. 22

Péter János külügyminiszter feljegyzése, „Vietnami nagykövet látogatása," 1968. január 18., MOL, Külügyminisztérium, 1968, Vietnam, TŰK iratok, 00362/1/1968, XIX-J-1-j, 87. doboz. 23

Erdélyi Károly feljegyzése, „Gyenyiszov nagykövet látogatása," 1965. szeptember 14., MOL, Külügyminisztérium, 1965, Szovjet reláció, TÜK iratok, 146-004522/1965, XIX-J-1-j, 101. doboz.