Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Szőke Zoltán: Magyarország és a vietnami háború, 1962-1975
52 SZŐKE ZOLTÁN Mivel Radványi állításai egybecsengtek a korabeli amerikai vezetők negatív nyilatkozataival, a Kádár-rezsim pedig jobbnak látta, ha mélyen hallgat a számára rendkívül kínos Radványi-ügy részleteiről, az egykori magyar diplomata nézetei évtizedekre meghatározták a szocialista országok Vietnammal kapcsolatos politikai irányvonalának nyugati megítélését. így sokáig arra sem derülhetett fény, hogy a magyar szerepvállalás mekkora jelentőséggel bírt az egész szovjet blokk vietnami stratégiáját illetően. A téma iránt intenzíven érdeklődő amerikai történetírás és az amerikaiak által aktívan ösztönzött orosz kutatás azonban az 1990-es évek második felében olyan eredményekre jutott, amelyek merőben új megvilágításba helyezték a konfliktus egészét, egyúttal súlyos kétségeket ébresztettek Radványi állításainak hitelét illetően.1 7 Ezzel szinte egy időben jelent meg az Egyesült Államokban Anatolij Dobrinyin egykori szovjet diplomata személyes visszaemlékezése18 (Dobrinyin 1962 és 1986 között, hat amerikai elnöki cikluson keresztült volt a Szovjetunió washingtoni nagykövete), amely lényegében megerősítette a történeti kutatás eredményeit. A további kutatás során napvilágra került magyar, lengyel és amerikai forrásokból1 9 pedig a Delusion and Reality koncepciójával homlokegyenest ellentétes kép rajzolódott ki. E szerint a szovjet blokk kezdettől a konfliktus békés rendezésre törekedett. Egyrészt Moszkva és közvetlen szövetségesei irreálisnak tartották a Peking és Hanoi által erőltetett katonai stratégiát (vagyis kételkedtek abban, hogy Vietnam sikerrel szállhat szembe az Egyesült Államokkal), másrészt őszintén tartottak attól, hogy az ázsiaiak agresszív, konfrontativ politikája újabb világháború kitöréséhez vezet.20 Az európai szocialista országok Észak-Vietnamnak nyújtott támogatása sokkal inkább a konfliktus kiszélesítésén munkálkodó Peking megfékezését, semmint az USA legyőzését szolgálta. A Kreml és a Fehér Ház közös érdeke volt a konfliktus korlátozott keretek között tartása, ám Moszkva saját vágyteljesítő gondolkodása áldozatául esett, amikor a háború kezdeti időszakában elhitte, hogy az amerikai vezetés is a tárgyalásos rendezés őszinte híve. Az antiimperialista imázsa miatt aggódó, így a békeközvetítői szerepet nyíltan nem vállaló Szovjetunió kisebb szövetségesei — főként Magyarország és Lengyelország — kulcsszerepet játszottak mind a kínai befolyás ellensúlyozásában, mind a Washingtonnal folytatott titkos kooperációban. Budapest és Varsó ugyanakkor a saját jól felfogott 17 Pl. Ilya V Gaiduk: The Soviet Union and the Vietnam War. Chicago 1996. Ugyanabban az évben jelentek meg az USA Külügyminisztériuma fentebb már idézett forráskiadványának a vietnami háborúval foglalkozó kötetei: FRUS 1964-1968, Volume II: Vietnam, January-June 1965 / Volume III: Vietnam, June-December 1965. Washington 1996. 18 Anatoly Dobrynin: In Confidence: Moscow's Ambassador to America's Six Cold War Presidents. New York 1995. Különösen: 128-140. 19 Hershberg, J. G.: Peace Probes and the Bombing Pause i. m.; Uő (L.W. Gluchowski közreműködésével): Who Murdered „Marigold"? (New Evidence on the Mysterious Failure of Poland's Secret Initiative to Start U.S.-North Vietnamese Peace Talks, 1966.) Cold War International Project (CWIHP). Working Paper No. 27. Washington 2000.; Yvette Chin - Gregory Domber - Malgorzata Gnoinska -Mircea Munteanu: New Central and East European Evidence on the Cold War in Asia. CWIHP Bulletin, No. 14/15 (Winter 2003-Spring 2004), 441.; Margaret K. Gnoinska: Poland and Vietnam, 1963: New Evidence on Secret Communist Diplomacy and the 'Maneli Affairs.' CWIHP Working Paper No. 45. Washington 2005. stb. 20 Ehhez 1. még Borhi L.: Magyar-amerikai kapcsolatok i. m. 44.
