Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Hermann Róbert: Az „Ellenőr" - egy ellenzéki zsebkönyv születése
AZ „ELLENŐR" - EGY ELLENZÉKI ZSEBKÖNYV SZÜLETÉSE 521 Fontos megjegyezni azt is, hogy a kötetbe — Erdélyi János költeményén kívül — nem kerültek be olyan írások, amelyek tárgya a nemzetiségi kérdés lett volna. Egyébként Erdélyi költeménye sem konfrontativ jellegű volt, sokkal inkább arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarellenes pánszláv agitáció a horvátok szabadságát is veszélyezteti, hiszen az orosz önkényuralom szolgáivá teheti őket. Az akkor már évek óta komoly problémát jelentő horvát-magyar viszonnyal a magyar nyelv terjesztése kapcsán csak Kossuth álnéven megjelent írása foglalkozott, ám ebben is a kormányzatot hibáztatta amiatt, hogy nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a magyar nyelvet a horvát és szlavón megyékben terjessze akkor, amikor a horvát közvélemény még nem volt ellenséges.80 A megjelentetés anyagi fedezete Az Ellenzéki Kör a kezdet kezdetétől anyagi problémákkal küzdött, hiszen a Pesti és a Nemzeti Körtől 4000 forintnyi adósságot örökölt. Ennek kiegyenlítésére különböző tervek születtek, így pld. 1847. február 21-én felvetődött 30 örökös tag megválasztása, akik ennek fejében 200 forintot lettek volna kötelesek lefizetni; míg a Kör többi tagjának éves tagdíja 10 forint lett volna.8 1 Miután az örökös tagok nem jelentkeztek, április 11-én a Kör úgy döntött, hogy 5000 forintnyi kölcsönt vesz fel, s ebből finanszírozza a Bajza szerkesztette kötet kiadását is.82 Április 16-án már arról jelentett a titkosrendőrség, hogy a Kör kötete csak nehezen és lassan fog megvalósulni, ugyanis az írók nem hajlandók honorárium nélkül írni bele. E probléma áthidalására — az előremenekülés tipikus példájaként — Fényes Elek egy könyvkiadó egyesület létrehozását javasolta, amelynek 24.000 forintnyi költségét 24 darab 1000 forintos részvényből kellett volna fedezni. Ennek feladata főképp ellenzéki szerzők kész munkáinak megvásárlása és kiadása, majd árusítása lenne; s ennek révén meg lehetne törni a könyvkereskedők monopóliumát is. (A terjesztői jutalék mértékével már akkor is voltak problémák...)83 A titkosrendőri jelentések szerint Teleki László 1847. április-május fordulóján 1000 forintot adott át Bajzának, „az Ellenzéki Kör irodalmi termékei szerkesztőjének" az írók honorálására. Szintén e tudósítás szerint a „hívők" azaz Batthyány Lajos és Kázmér, Teleki László és Sámuel, valamint Ráday Gedeon gróf korábban 14.000 forintot gyűjtöttek össze, hogy ez által megkönnyítsék ellenzéki írások kiadását és terjesztését.8 4 Az Ellenzéki Kör június 1-jei választmányi ülésjegyzőkönyve szerint Bajza beszámolt arról, hogy „miután a Körnek nem sikerült annyi kölcsönt kapnia, hogy belőle a tervezett album kiállítási költségei is kiteljenek s a Kör nem lévén azon állapotban, hogy a könyvet saját költségén kiadhassa, ügyekezett annak 80 Deregnyei: A magyar political pártok értelmezése i. m. 252-255. 81 KLÖM XI. 273, Dezsényi B.\ A Nemzeti Kör i. m. 191. 82 KLÖM XI. 277, Dezsényi B.: A Nemzeti Kör i. m. 181. 83 KLÖM XI. 279.; Dezsényi B.-. A Nemzeti Kör i. m. 191, téves, május 5-i dátummal. 84 Pest, 1847. máj. 6. MOL Informations-Protokolle. 1847. No. 335. Teleki emellett 4000 forintot adott a Kör adósságainak kifizetésére is. „Die Eingangs erwähnten 1000 Fl. Und 4000 fl. C soll Samuel Wodianer nur bis Juni d. J. vorgestreckt haben."