Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Lakatos Bálint: Kálnai Imre főesperesi és királyi titkári kinevezése (1523-1525). Adalékok a pápaság magyar személyi politikájához Mohács előtt
Lakatos Bálint KÁLNAI IMRE FŐESPERESI ÉS KIRÁLYI TITKÁRI KINEVEZÉSE (1523-1525) Adalékok a pápaság magyar személyi politikájához Mohács előtt A Nándorfehérvár elestét (1521) követő években a Magyar Királyság külpolitikai mozgástere fokozatosan szűkült. Az ország a török fenyegetettség árnyékában egyre inkább kényszerpályára került, és külföldi katonai segítségre az osztrák örökös tartományokat kivéve alig számíthatott.1 Az európai hatalmakat ezidőtájt főleg egymás közötti konfliktusaik kötötték le. Pénzsegélyeket a korábbi években Magyarország Velencétől és a Pápai Államtól kapott. Velence azonban, ahogy a törökkel egyre inkább a megegyezést kereste (saját pozícióinak részleges átmentése érdekében), egyre jobban óvakodott attól, hogy nyíltan támogassa Magyarországot. Ezt, éppen Nándorfehérvár elestekor, a magyar politikusok már megtapasztalhatták. Ráadásul a Signoria 1523-ban visszahívta követét Budáról, helyette csak ügyvivőt küldött Vincenzo Guidoto személyében. Végső soron tehát a pápaság maradt a Habsburg-monarchia mellett az egyetlen olyan európai hatalom, amely a mohácsi katasztrófát megelőző években is — lehetőségeihez mérten — érdemben hozzájárult a török elleni védekezéshez.2 Ennek egyes részletei, főként a pápai nuncius, Giovanni Antonio Burgio jelentései révén, ismertek.3 Az Apostoli Szentszék persze, a saját szemszögéből teljesen érthető módon, nem csupán a folyósított segélyösszegek felhasználását próbálta meg ellenőrizni, hanem igyekezett a számára kedvező politikai irányvonalat is a magyar királyi udvarban — és ezáltal a magyar belpolitikai életben — erősíteni. Diplomáciai téren a pápai követ állandó jelenlétén túl időnként konkrét beavatkozásra is sor került: példa erre Nicolaus von Schönberg bíboros kevéssé ismert 1 A horvát végek védelmében 1522-től hosszabb-rövidebb időre közreműködtek I. Ferdinánd által küldött osztrák segélycsapatok (A horvát véghelyek oklevéltára I. 1490-1527. Szerk. Thallóczy Lajos, Hodinka Antal. [Codex diplomaticus partium Regno Hungáriáé adnexarum I.] Bp. 1903.), ez azonban nem jelentette a horvát végvárak védelmének átvételét, 1. Kubinyi András: Magyarország hatalmasai és a török veszély a Jagelló-korban (1490-1526). In: Uő: Nándorfehérvártól Mohácsig. A Mátyás- és a Jagelló-kor hadtörténete. Bp. 2007. 258. és Pálffy Géza: A török elleni védelmi rendszer szervezésének története a kezdetektől a 18. század elejéig. Vázlat egy készülő nagyobb összefoglaláshoz. Történelmi Szemle 38. (1996) 172-173. 2 Balogh István: Velenczei diplomaták Magyarországról (1500-1526). Szeged 1929. 16., 1. még Artner Edgár: Magyarország és az Apostoli Szentszék viszonya a mohácsi vészt megelőző években (i.5Zl-1526). In: Mohácsi emlékkönyv 1526. Szerk. Lukinich Imre. Bp. 1926. 63-123., Kubinyi András: Diplomáciai érintkezések a Jagelló-kori magyar állam és a pápaság között (1490-1526). In: Magyarország és a Szentszék kapcsolatának ezer éve. Szerk. Zombori István. Bp. 1996. 119-134. 3 Kiadásukat 1. Monumenta Vaticana históriám regni Hungáriáé illustrantia. Vatikáni Magyar okirattár II/l. Magyarországi pápai követek jelentései 1524-1526. Kiad. Fraknói Vilmos. Bp. 1884. (a továbbiakban: Mon. Vat. II/l.), Artner E.: Magyarország i. m. 79.
