Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Csukovits Enikő: A földrajzi megismerés űtjai Európában (az ókortól a nagy földrajzi felfedezések megindulásáig)
A FÖLDRAJZI MEGISMERÉS ÚTJAI EURÓPÁBAN 277 nyei messzemenően igazolták, hogy Julianus figyelmeztetése valós információkon alapult: a tatárok 1240 decemberében elfoglalták Kijevet, 1241 tavaszán pedig lerohanták Magyarországot és Lengyelországot. 1242 tavaszán a tatár seregek visszavonultak, a „tatárjárás" és a velejáró pusztítás azonban új korszakot nyitott a keresztény Európa keleti politikájában. Elsődleges fontosságúvá vált, hogy megbízható és részletes információkat szerezzenek a tatárokról, esetleges újabb katonai terveikről. A tatárok mind külső megjelenésükben, mind szokásaikban olyannyira különböztek az európai népektől, hogy az informálódásra a követküldés volt az egyetlen viszonylag biztonságos lehetőség. 1245 tavaszán IV Ince pápa egy időben több követséget is útnak indított, tagjaik domonkos, illetve ferences szerzetesek voltak.104 IV Ince pápának a „tatárok királyához és népéhez" küldött legsikeresebb követe, a ferences Piano Carpini-beli Johannes fráter 1245 áprilisában indult útnak Lyonból, az ott tartott pápai zsinatról, és Lengyelországon, a Kijevi Oroszországon át utazva, a Dnyepernél lépett tatár területre. 1246 áprilisában érte el Batu kán Volga melletti szállását, júliusban pedig Giijük kán udvarát, a Karakorum közelében fekvő Sira ordát; ott tartózkodása alatt részt vett a Güjüköt kánná választó ünnepélyes gyűlésen is. Követségének valós eredménye nem annyira a pápa számára Güjük kántól kieszközölt hivatalos válaszlevél volt, hanem az éles szemű követ minden kérdésre kiterjedő jelentése. Munkája páratlan beszámoló a tatárok országáról és az általuk megtámadott, elfoglalt vagy fenyegetett tartományokról jellegzetes szokásaikról, vallásukról, hiedelmeikről, a kormányzás módjáról, hadviselésükről.105 „Mindazt, amit láttunk vagy megbízhatónak ítélt személyektől hallottunk, a legcsekélyebb tudatos hozzáadás nélkül, a valóság szem előtt tartásával írtuk le, Isten a tanunk rá" — írta munkája zárszavában Piano Carpini. Valóban, a saját szemével látottak leírása pontos és megbízható, a hallomás alapján készült leírásokban azonban akad képzelet szülte mendemonda. Jelentésébe néhány fantasztikus nép — mint például a keréklábúak vagy a szamojédek mellett lakó kutyafejűek — is becsúszott, különös kontrasztot képezve a hitelt érdemlő részekkel.10 0 104 Jean Richard: La papauté et les missions d'Orient au moyen-âge (XIII°-XVe siècles). (Collection de l'École Française de Rome 33.) Rome 1977.; Uô: Croisés, missionaires et voyageurs. Les perspectives orientales du monde latin médiéval. Londres 1983.; Michèle Guéret-Laferté: Sur les routes de l'empire mongol. Ordre et rhétorique des relations de voyage aux XIIIe et XIVe siècles. Paris 1994. 105 Műve két változatban maradt fenn, a rövidebb változat 10 kéziratban, a hosszabb — amely a magát az utazást leíró IX. fejezetet is tartalmazza — 3 kéziratban. Legjobb kiadását 1. Anastasius van den Wyngaert: Sinica Franciscana I. Itinera et Relationes Fratrum Minorum saeculi XIII. et XIV Ad Claras Aquas 1929. 27-130., magyarul 1. Julianus barát i. m. 91-183. 106 „Ezen is túl egy tengermelléki országba jutottak, hol valamiféle szörnyekre (quedam monstra) bukkantak, amint azt váltig erősítgették nekünk [ti. a tatárok]: egészen emberformájúak voltak, de lábuk marhalábban végződött, és emberi fejükön kutyaábrázat éktelenkedett" — Wyngaert, A.: Sinica Franciscana i. m. I. 74., Julianus barát i. m. 127. — „Ezek leigázása után délnek tartottak az örmények ellen. De mikor a pusztaságon áthaladtak, ismét valamilyen szörnyekre találtak, amint nekünk határozottan állították: külsejük az emberekéhez hasonlított, de csupán egy karjuk és kezük volt, mely mellük közepéből nőtt ki, és egy lábuk. Ketten lőttek egy íjjal, és oly sebesen futottak, hogy a lovak nem értek nyomukba. Egy lábon ugrálva szaladtak, s ha belefáradtak, akkor lábukon és kezükön átfordulva, mintegy cigánykereket vetve jártak. Óket nevezte Isidorus keréklábúaknak (ciclopedes)" — Wyngaert, A.: Sinica Franciscana i. m. I. 74., Julianus barát i. m. 128.
