Századok – 2010

TÖRTÉNETI IRODALOM - Handbuch der Religions- und Kirchengeschichte der Böhmischen Länder und Tschechiens im 20. jahrhundert (Ism.: Fejérdy András)

231 TÖRTÉNETI IRODALOM Abban, hogy erősebben érezhetőek a nemzetiszocializmust elfogadó magatartás, mint a passzív vagy aktív ellenállás jelei, nem utolsósorban a konkrét gyakorlatban meglehetősen differenciált német egyházpolitika is szerepet játszhatott. Freia Andersnek a szudétanémet papok elleni bűntető eljárásokat elemző írása plasztikus képet ad arról, hogy a nemzetiszocialista politika alapvető egyházellenességét mikro-szinten milyen mértékben tompíthatta — a mindenkori háborús helyzettel összefüggésben — a pragmatikus visszafogottság. A tanulmányban bemutatott dokumentumok egy része olyan egyházüldözésről tanúskodik, amely elsődlegesen a rendszerrel szembeni szimbolikus cselekményekre vonatkozott. Más dokumentumok ellenben — különösen azok, amelyek a háború második felében a katolikus papokkal szembeni represszív intézkedésekről szólnak — inkább arra utalnak, hogy a rendszer az egyházüldözés során sokszor még azt sem tartotta lényegesnek, hogy bírósági eljárással legitimálja a kiszabott büntetéseket. Az üldöztetés tényét megerősítő források behatóbb tanulmányozása is sok esetben arra utal, hogy a helyzet korántsem volt olyan fekete-fehér, mint arra első pillantásra következtetni lehet. A helyzet összetettségét kitűnően példázza a következő eset. Miután 1940-ben egy katolikus anya arra hivatkozva nem engedte el gyermekeit hittanra, hogy a katolikus egyház ellenségesen viszonyul a rendszerhez, a plébános a kibontakozó heves vita során „ismételt egyházüldözésről" beszélt. A papot kijelentéséért négy hónap szabadságvesztésre ítélték, a bíróság azonban enyhítő körülménynek tekintette, hogy a plébános csak az anyának az egyház rendszerellenességére vonatkozó provokatív — de a bíróság által alaptalannak tekintett — állításának hatására ragadtatta magát rendszerellenes kijelentésekre. Az elmondott eset alapján mindazonáltal nem lehet általánosítani. Kétségtelen ugyanis, hogy a rendszer szemében az egyház és vallás komoly veszélyforrásnak számított. Jól érzékelhető ez többek között azon az érzékenységen, amellyel a rezsim a katolikus egyház illetve a párt iránti kettős, vagy vegyes-lojalitások létére reagált - például amikor egy fiatal egyszerre volt Hitlerjugend tag és aktív ministráns. A Cseh-Morva Protektorátus területén némileg egyszerűbb volt a helyzet, mert itt kezdettől fogva idegen megszállókként tekintettek a németekre. Leginkább még a katolikus egyház helyzete számított — legalább kezdetben — összetettnek. Az 1939 első félévében regisztrált 9000 átlépő az immár cseh-morva egyháznak nevezett csehszlovák egyházba jól jelzi, hogy a katolicizmus komoly tekintélyveszteséget könyvelhetett el a második köztársaságban játszott szerepének következtében. Jan Stribrnynek a Cseh-Morva Protektorátus vallási helyzetéről szóló tanulmányából az is kitűnik, hogy a katolikus egyház ráadásul a továbbiakban is számtalan esetben tekintélyelvű, és nemzeti-szocialistákat támogató magatartást tanúsított. Ilyennek tekinthető mindenekelőtt néhány egyházi személynek a Gestapo számára végzett információszolgáltató tevékenysége, de a cseh püspökök 1943-as körlevele is. A dokumentumban ugyanis a püspökök a közös antibolsevizmus jegyében párhuzamot vontak hitük és a nemzetiszocializmus között, és ezzel lehetőséget adtak arra, hogy a körlevelet a nemzetiszocialisták propagandacélokra használhassák fel. Stribrny ugyanakkor arra is rámutat, hogy tévedés volna egyenes vonalat húzni a második köztársaság illetve a Cseh-Morva Protektorátus idején tanúsított katolikus magatartás között. Más keresztény egyházak képviselőihez hasonlóan a katolikusok is nagy számban vettek részt az ellenállásban. Nem véletlen, hogy jelentős a letartóztatott ill. a rendszer által meggyilkolt katolikus papok aránya. Az egyértelmű ellenállás jele volt továbbá az 1939. augusztusi domazlicei zarándoklat, ahol a több mint 100 000 résztvevő nyíltan megfogadta: hűséges marad a nemzethez és hitéhez. A katolikus egyház Szent Vencel alakjának a kollaboráns rendszer által megkísérelt kisajátítása ellen is fellépett. Míg a bábkormány a vallási-nemzeti szimbólumot átértékelve Vencel alakjával — aki 922-ben csak német segítséggel foglalhatta el trónját — a csehek alárendeltségének legitimálását, és a német uralom iránti lojalitást kívánta előmozdítani, a vallási ünnepeken továbbra is kifejezetten katolikus és nemzeti szentként mutatták be Csehország patrónusát. A cseh katolicizmus demokratikus irányultsága jutott végül kifejezésre abban is, hogy a klerikális Csehszlovák Néppárt vezetője, a katolikus pap Jan Srámek állt 1940 és 1945 között a londoni emigráns kormány élén. A témával foglalkozó tanulmányok alapján összességében elmondható, hogy az egyházak — beleértve a katolikus egyházat is — a Protektorátus idején ellenállást tanúsítottak a megszálló hatalommal szemben. Ez a rezisztencia ugyan sok esetben passzív maradt, mindazonáltal minden felekezet esetében találunk példát az aktív ellenálló tevékenységre is: ez a legtöbb esetben a partizánok támogatását jelentette. Különös szimbolikus jelentőségre tett szert ezen belül az a támogatás, amelyet az ortodox egyház 1942-ben a Heydrich elleni merényletben részt vevő ejtőernyősök számára nyújtott. A sikeres merényletet követő bosszúhadjárat nagyszámú áldozata között találjuk ugyanis Gorazd ortodox püspököt is.