Századok – 2010
TÖRTÉNETI IRODALOM - Tomka Béla: Európa társadalomtörténete a 20. században (Ism.: Kaposi Zoltán)
224 TÖRTÉNETI IRODALOM nyok nem csak bizonyos előiskolázottságot feltételeztek, hanem ezeknek anyagi hátterét is. Aligha hihető, hogy valamely más számítás magasabbra hozhatná az agrárnépesség arányát, nem szólva a tényleges paraszti népességről, miközben a földbirtokosság értékrendje szabott gátat a gyermekek művészi pályaválasztásának. Az érettségizettek nyomán — nagyon távolinak tűnő források között — az apák foglalkozásának megközelítése eredményt hozhat, hiszen az érettségizettek között nagy számban lehetnek katonatisztek, mint azt pl. Hajdú Tibor kutatásaiból tudjuk. Művészekkel és a művészetekkel kapcsolatban — akárcsak a politikai pártok és mozgalmak esetében — rendkívül kényes kérdés, ráadásul nehezen felderíthető is a jövedelem, az anyagi helyzet. Az érintettek ezt felettébb diszkréten kezelik, ráadásul a művészek jövedelme nem rendszeres, nem havi kifizetési listán regisztrált és egyenként is nagyon eltérő lehet. Szívós Erika e tekintetbe is új és tanulságos ismereteket hoz. Abból kiindulva, hogy a regisztrált festők, szobrászok különböző adatai korábban mit mutattak, összeveti ezeket azokkal a fizetési listákkal, amelyek a középosztályi, felső középosztályi foglalkozásokban, intézményekben elérhető összegeket mutatják. A jövedelemforrások sokfélesége és bizonytalansága ellenére nem vitatható, hogy a művészek anyagi adottságai a jó középosztályiakkal estek egybe, a művészeket a társadalom az „úri" kategóriában sorolta. A magyar kultúrhistória kezdettől számon tartja a művészi vénával megáldott, különböző műfajokban alkotott nőket. A dualizmus ideje emelte az igényes leánynevelési szintről a félig-meddig, vagy egészen foglalkozási, megélhetési szintre a nő képzőművészeket. Róluk, ilyen összefüggésben, nem volt szokás írni. Szívós 41 főt sorol ebbe az új, polgári-női-művészeti kategóriába, s attól tartok, a korszak kutatóit is az újdonság erejével érinti meg az a három portré, amit körükből bemutat. Miközben a kötet józan szakszerűséggel kezeli a festőkre, szobrászokra vonatkozó statisztikai és egyéb adatokat, rámutatva egyben a két pályán élők közötti különbségekre, figyelemmel van szubjektív tényezőkre is. A különböző társadalmi hátterű művészek identitás problémája épp úgy érdekli, mint a művészek közötti rivalizáció, vagy az a nehéz kérdés, mi tesz sikeressé egy művészt, mi a helye és szerepe a különböző szintű támogatásnak-támogatottságnak. Eleven és szinte hétköznapi leírást ad a művészek életmódjáról, életkörülményeiről. Leírásai és esettanulmányai messzemenően alátámasztják értékelő megállapításait, adataiból levont következtetéseit. Elegendő fellapozni a művészek villáinak, nagypolgári lakásainak leírását, hozzátéve, hogy Szívós itt is reálisan jelzi a művészek közötti különbségeket. A kötet III. része a képzőművészet politikai és társadalmi környezetét elemzi, szól a hivatalos kultúrpolitikáról, a művészek által létrehozott szervezetekről, a képzőművészeti oktatás kiépüléséről, egyetemi szintig, de közönség és művészek kapcsolatáról szintén. Nagyon tanulságosan fejti ki, hol és hogyan találkozik a művészek törekvése a nagypolitikával, utóbbitól hogyan kap nemzeti, kultúrmissziós értelmezést a magyar képzőművészet támogatása a Duna-medencei sajátos magyar szerep növelésére irányuló erőfeszítések körében. Szívós kötetét többfunkciós munkának látom. Elsőként ad összefoglaló elemzést egy korábban nem tárgyalt történeti folyamatról, ami önmagában is jeles szakmai teljesítmény. Anyagával, problémáival rávilágít további feladatokra mind a kutatást, anyagfeltárást, mind a módszertani eljárásokat illetően. Nagy szerepet játszhat az oktatás legkülönbözőbb szintjein mind tényanyaga, mind szemlélete miatt. Nemzeti kultúránk alakulásának, európai beágyazottságának folyamatához, illetve megismeréséhez a kötet feltétlenül hozzátartozik. Szívós valós történelmi korszakhatárnál zárja munkáját, de következetesen jelzi, az életpályák, a művészi törekvések, áramlatok, valamint szervezetek kapcsán, hogy tulajdonképpen nincs vége a történetnek. A kötet bizonyos értelemben kínálja a kiindulási alapot a folytatáshoz, a két háború közötti időszak nagyon sok és sokféle változást hozó bemutatásához. Nem kisebb kihívás ez, mint aminek Szívós Erika sikeresen megfelelt. Nagy Zsuzsa Tomka Béla EURÓPA TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A 20. SZÁZADBAN Osiris Kiadó, Budapest, 2009. 646 o. Az európai társadalmak történetének kutatása iránt a 20. század eleje óta egyre erősebb szakmai érdeklődés mutatkozik. Nyugat-Európában az 1930-as évektől az Annales-kör, majd a
