Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Somorjai Ádám - Zinner Tibor: Washingtonból jelentjük. A budapesti amerikai nagykövetség Mindszenty bíboros tevékenységére vonatkozó, 1971-ben keletkezett iratai
174 SOMORJAI ÁDÁM - ZINNER TIBOR 1. Alfred Puhán nagykövet 123 távirata Washingtonnak, amelyben beszámol a bíboros lelki és fizikai állapotáról, majd fölveti, hogy az előre látható egészégügyi problémák miatt, amelyeket a nagykövetségen nem lehet megoldani, más, megfelelő helyre kellene átköltöztetni12 4 1971. január 13. - Budapest 1. Mikor legutóbb beszélgettem a bíborossal, megemlítette — ahogy időnként eddig is —, hogy érzi a halál közeledtét. Talán sajnálta magát egy kicsit amiatt, ahogy az emlékirataira vonatkozó kérését kezeltük. Az a benyomása, mondta, hogy „a Külügyminisztérium a halálomat várja". Azt válaszoltam, hogy szerintem nagyon jó formában van, ami igaz is. A beszélgetés azonban arra ösztönöz, hogy ismét felvessek egy kérdést, melyet a bizalmas levelezés során már említettem. 2. A bíboros márciusban 79 éves lesz. Ez pillanatnyilag nem okoz közvetlen nehézséget, de világos, hogy nincs messze az idő, mikor az idős emberről gondoskodni kell, szakszerű orvosi ellátást és ápolást kell neki nyújtani. Ahogy azt a Külügyminisztérium is tudja, jelenleg nincs mellette ápoló. Ugyanakkor — legalábbis amennyire én látom — a bíboros az aggkor jeleit kezdi mutatni. 3. Más gondok is vannak. Példaként említem: a nagykövetség egyik külügyi tisztviselőjének felesége önkéntes gépíróként dolgozik a bíborosnak, aki ideje jó részét kézírásos feljegyzések készítésével tölti. A nyáron ezt a tisztviselőt, akinek a felesége a bíborosnak dolgozik, át fogják helyezni, így nem marad senki, akinek ideje vagy képzettsége lenne, hogy helyette a bíborosnak segítsen. Magyar alkalmazott szóba sem jöhet. 4. Előfordulhat tehát, hogy már nem tudjuk nagyon sokáig a bíborosnak ugyanazt az ellátást biztosítani, mint az eddigi tizennégy év alatt. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy aktívabban kellene sürgetnünk a Vatikánt és a magyarokat, hogy találjanak megoldást a bíboros problémájára, aminek folytán elhagyhatná a nagykövetséget és olyan helyre költözhetne, ahol megfelelően el tudják látni. A nehézségekre való tekintettel nem szabadna vesztegetni az időt, el kellene indítani a folyamatot, mivel még az esetleges legkedvezőbb körülmények és mindegyik oldal jóindulata ellenére is nehéz út áll előttünk. 5. Nem hiszem, hogy elegendő fenntartanunk megszokott álláspontunkat, miszerint nem avatkozunk bele a bíborossal kapcsolatos tárgyalásokba, mert az a Vatikán és a magyarok ügye. Úgy vélem, cselekvésre kellene buzdítanunk a Vatikánt. Nem gondolom, hogy csak hagynunk kellene menni a 123 Alfred Puhán személyére Id. „His Eminence Files" i. m. 366, ill.: Somorjai A.-Zinner T.: Majd' halálra ítélve i. m. Emlékirataiból a „The Mindszenty Story: 1969-1971" című fejezet magyar fordítását ld. i. h. 359. sz. dokumentum, 1157-1183. 124 Angol eredetit Id. „His Eminence Files" i. m. 20-21. - A fordítás itt is, a következőkben is, Zinner Judit munkája.