Századok – 2010

KÖZLEMÉNYEK - Somorjai Ádám - Zinner Tibor: Washingtonból jelentjük. A budapesti amerikai nagykövetség Mindszenty bíboros tevékenységére vonatkozó, 1971-ben keletkezett iratai

172 SOMORJAI ÁDÁM - ZINNER TIBOR bízni magát az olvasó, hiszen az koherenciát sugall: az én egysége, identitása mintegy szavatolja, hogy az elbeszélés is koherens, törésmentes. Fontos lehet tehát az önéletrajzi szöveget szembesíteni valamivel, egy másik diskurzus-tí­pussal ahhoz, hogy saját konstrukciós eljárásai láthatóvá váljanak... az identi­tás törésvonalai már-már szükségszerűek. ... Az emlékirat utólagos, egyfajta »mindentudó narrátori« pozícióból íródik. Nem annyira a részletek, inkább a folyamatok, összefüggések kerülnek benne előtérbe. - Általában nem egyszerű­en események leírásáról, hanem az azokhoz való viszonyulás érzékeltetéséről is szólnak ezek a szövegek."11 3 Természetesen a kutatók egy része figyelmeztet arra, hogy az általános szabály alól nem kivétel a Mindszenty-emékirat sem. 11 4 Fentiekben számos pél­dát hoztunk arra, hogy a bíboros szubjektív egyénisége miképpen befolyásolta a szándéka szerint objektívnak szánt narratívát - és a példák száma természetesen szaporítható. Mindszenty pl. úgy írja, hogy 1971. szeptember 28-án, Rómába érke­zésekor VI. Pál „leemelte mellkeresztjét és lehúzta gyűrűjét, hogy azokat nekem ajándékozza". A jelenetről készült hivatalos fényképen azonban világosan látható, hogy miközben a pápa a mélyen meghajló bíboros nyakába akasztja a kereszt lán­cát, saját mellkeresztje továbbra is ott lóg a mellén! Annyiban tehát nyilván a „saját" mellkeresztjét adta oda, hogy az is az ő tulajdona volt - de nem abban az értelemben, amit pedig az emlékirat szövege kimond, vagyis hogy az éppen a nyakában lógó saját kegytárgyat adta volna oda.11 5 (Lásd a mellékelt fényképet a cikk végén.11 6 ) Arra a kérdésre mármost, hogy miért így rögzült a bíboros em-113 Balázs Imre József: Esettanulmányok az emlékirat műfaji vizsgálatához. (In:) Várad. Irodalom, művészet, társadalom, tudomány. III. (2004/1) 59-63. - Az emlékiratok mint műfaj kapcsán fbivetődik az emberi emlékezet vizsgálatának kérdése, amely szakpszichológusok témája, pl. Id. Alan Buddalay: Az emberi emlékezet. Bp. 2003. Ld. még: Németh L. /.: Mindszenty megvalósult álma i. m. 107. 114 Németh László már fölvetette az emlékiratok felülvizsgálatának szükségességét, ld. Né­meth L.: VI. Pál és Mindszenty Józsefi, m. 247-252. Itt: 252. - Az általa felhozott példát újabban megerősíti Balogh Margit tanulmánya: „Bár maga Mindszenty József említi emlékirataiban, még­sem volt e tisztek egyike sem az 1957. december 10-én kivégzett Pálinkás (Pallavicini) Antal," ld. Balogh Margit: A katolikus egyház és a forradalom - Események a források tükrében 1955 őszétől 1956 őszéig. (In:) A katolikus egyház 1956-ban. Szerk. Rosdy Pál, Bp. 2006. 46. - A kritikai igény érvényesítése természetesen az összes Mindszenty-írásra érvényes. Fejérdy András az 1963. évi König-látogatás elemzésekor hasonló eredményre jut, amikor — a Napi Jegyzetek kritikai kiadását javasolva — felhívja a figyelmet „a források kritikus megközelítésének és más dokumentumokkal történő összevetésének fontosságára", ld. Fejérdy A.: König bíboros i. m. 108. Ujabban ld. még Né­meth L. I.: Mindszenty megvalósult álma i. m. Függelék I. Megerősítés és pontosítás: Az Emlékira­taim és a korabeli források és a fordítások c. fejezetet 107-131. 115 A fényképen háttérben, sötét szemüvegben Giampietro Gusso áll, aki 1971-ben VI. Pálnál sze­mélyi szolgálattévő volt („Domestico dell'Anticamera"), és akit a pápa a Vatikánban arra a néhány hét­re Mindszenty bíboros személyi szolgálatára rendelt. Gusso úr és felesége, 2007. november 27-én, ró­mai lakásukon e sorok írója előtt megerősítették a fénykép ilyen értelmezését. A belső kép Gusso úr emlékei szerint a Torre S. Giovanni emeletén, a bíboros rendelkezésére bocsátott lakosztály egyik szo­báját mutatja. 116 A fénykép [ld. a .. oldalon] megjelent: L'Attivitá della Santa Sede 1971, Città del Vaticano, 1971. nr. 125. Képfelirat: „Incontro di Paolo VI col cardinale Giuseppe Mindszenty che ha lasciato il territorio ungherese" („VI. Pál találkozása Mindszenty József bíborossal, aki elhagyta a magyar te­rületet). Ld. még: Somorjai A.: Ami az emlékiratokból i. m. borítóján, továbbá Kovács Gergely: Is­ten embere. Szemtől szemben Mindszenty bíborossal. Bp. 2005. 186. sz. - Itt egy másik felvétel is megtalálható, 188. szám alatt, a gyűrű átadása. Gusso úr a háttérben, viszont jól látható Franco Ghezzi, aki szintén VI. Pál pápa személyes szolgálatában állt, többek között sofőrje is volt.

Next

/
Thumbnails
Contents