Századok – 2010

KÖZLEMÉNYEK - Somorjai Ádám - Zinner Tibor: Washingtonból jelentjük. A budapesti amerikai nagykövetség Mindszenty bíboros tevékenységére vonatkozó, 1971-ben keletkezett iratai

158 SOMORJAI ÁDÁM - ZINNER TIBOR A feje fölött kellett megegyezni, de ez nem a vatikáni tárgyalófél hibája volt, ha­nem a helyzetből következett.6 8 Miután ő 15 éven át nem óhajtott tárgyalni az illegitimnek tekintett magyar hatóságokkal — és tegyük hozzá, ez fordítva is így volt —, a felek gyakorlatilag képtelenek voltak a közvetlen párbeszédre, egy olyan helyzetben, amikor viszonylag gyorsan biztosítani kellett az egészségé­ben megrendült főpap külföldre juttatását. Meg kellett oldani azt a feladatot, hogy a prímás a diplomáciai immunitást élvező budapesti amerikai nagykövet­ség épületéből anélkül juthasson el a magyar határig, hogy közben a magyar kormányszervek letartóztatnák. Mivel a pártállami hatóságok respektálták a vatikáni közvetítést, ezt a feladatot a szentszéki diplomaták, Möns. Zágon és Möns. Cheli tudták megoldani - és meg is oldották, végső soron sikeresen. Fennmarad még a kérdés, hogy a vatikáni küldöttség aláírt-e valamit Mind­szentynek az érseki címről való lemondását illetően. A magyar fél a szeptember 9-i megállapodáshoz fűzött egy lapot, amelyben kinyilvánította óhaját, misze­rint a bíborost — a következő év tavaszán esedékes 80. születésnapja alkalmá­ból — célszerű lenne fölmenteni esztergomi érseki tisztségéből, de erre vonat­kozóan végül nem született vatikáni kötelezettségvállalás.6 9 A Mindszenty-ku­tatás egyik fontos problémáját érintjük ezzel; a kérdés megnyugtató megoldás­ra vár. Szeptemberben valószínűleg újabb pápai levél érkezett Budapestre: van rá utalás a pártállami iratokban,7 0 és Möns. Zágon egyik levelében is.71 Létezé­sére az amerikai követségi anyagban is található támpont. 68 Adriányi a vatikáni megbízottakkal kapcsolatos kritikaként idézi Möns Zágonnak augusztus 8-án kelt, ismét Kadához címzett levelét: „misszióm egészen titkos, s mozgási szabadságom csak a közvetlen feladatra vonatkozik. Előreláthatólag szeptember közepén megyünk újból." Zágon megüt­közéssel látja, hogy a kommunista hatóságok bizalmasak Möns. Casaroli és Möns. Cheli irányában: „Őszintén szólva meglepett az a bizalmas viszony, mellyel Möns. Chelit körülvették, ahogyan Casa­roliról beszéltek, mintha valóban őszinte barátságról volna szó." Fontos információ a pápa magatar­tása is: „Hála Istennek, hogy a Szentatya nem fogadta el Möns. Cheli tanácsát, s nem állította a bíbo­rost kész tények elé." Mindszenty ekkori helyzetére vonatkozóan értékes mondata: „Sokszor a két­ség is gyötör, főleg, ha visszagondolok a szenvedő, kétségek között vergődő öreg emberre, aki néha úgy érzi, hogy eddigi szenvedése, áldozata veszendőbe megy, s hajótöröttként kell távoznia", ld. Adri­ányi G.: A Vatikán keleti politikája i. m. 98-99. 69 Hacsak nem egyeztek meg titokban, ahogy Balogh Margit vélelmezi, ld. Balogh M.: Mind­szenty Józsefi, m. 2002. 316. - Mint említettük már, Mészáros István úgy véli, „információ-visszatar­tás" történt, vagyis a vatikáni diplomaták elhallgatták erre vonatkozóan tett Ígéretüket VI. Pál pápa előtt. Miért érvel így Mészáros? Hogy feloldja a bíboros letételére vonatkozó vatikáni kötelezettség­vállalás, illetve a pápa azon szavai közötti ellentmondást, amelyeket október 23-án, a Matild-kápol­nában tartott búcsúmise után latin nyelven mondott a bíborosnak: „tu es (archi?)episcopus Stri­goniensis, Primas Hungáriáé", ld. Mészáros 1.: Mindszenty és az „Ostpolitik" i. m. 204. - A pápa és az Ostpolitik viszonyára ld. még Somorjai A.: Ami az emlékiratokból i. m. 33-80. 70 Grósz Károly jelentése mindenesetre csak bíboros államtitkári levelet említ, ld. Mindszenty és a hatalom i. m. XXXV sz. irat, 174. 71 Mészáros nem tud arról, hogy Mindszenty szeptember közepén levelet kapott volna a pápá­tól, bizonyára azért, mert ez nem található meg a Mindszenty Archívumban. Ezért a Cheli-féle tár­gyalások kapcsán felbukkanó információt bizalmatlanul fogadja, ld. Mészáros I.: Mindszenty és az „Ostpolitik" i. m. 151-152. - Adriányi közli Möns. Zágon szeptember 10-én Kada Lajoshoz intézett levelének szövegét és így kommentálja: „Sem a központi bizottság irataiból, sem Casaroli emlékirata­iból nem tűnik ki az a tény, hogy Cheli a pápát — és rajta keresztül Mindszentyt — kényszerhelyzet­be hozta. Cheli ugyanis megígérte Magyarországon, hogy a pápa Mindszentyhez intézendő levelét egy-két napon belül megszerzi és így a prímás még szeptember 25-e előtt elutazhat", ld. Adriányi G.:

Next

/
Thumbnails
Contents